Halo 2 Map Pack XBoxra

  • Írta: Shifty
  • 2005. március 25.
  • Érdekesség
Link másolása
A Bungie nagyágyúja hatalmas sikert aratott a zöld dobozkán és hogy ne unjuk meg végleg a játékot egy kis vérfrissítés következik...

A Bungie nagyágyúja hatalmas sikert aratott a zöld dobozkán és hogy ne unjuk meg végleg a játékot egy kis vérfrissítés következik, ugyanis a mai nap folyamán a Microsoft Game Studios bejelentette, hogy áprilisban némi újdonsággal szolgálnak a rajongóknak. Egy Map packot dobnak ki, mely némi pénzmagért elérhető lesz majd az XBox Live-on keresztül. A szeretetcsomag tartalmazni fog 9 darab pályát, ebből áprilisban 4 lesz elérhető, míg a maradék ötöt a nyár folyamán teszik majd letölthetővé. Ezenkívül két új filmecskével is bővül a paletta, valamint egy röpke interjú is helyett kapott, mely a pálya designerét faggatja. Mindennek, mint említettem ára is van, egészen pontosan $11.99. A teljes pack június 28-án lesz elérhető, melyben olyan pályák foglalnak helyet, mint Sanctuary, Turf, Containment.

7.
7.
shyfter
Én xbox-on tolom és ez az a játék amit nem tudok megunni multiban, több x-et összekapcsolva hatalmas, a játékélmény maximális. 16an két, csapat, (sérülő,felrobbanó) járművek sok fegyver, nem tudom megunni.

Érdemes lenne gyüjtenetek egy X360-ra a Halo 3 miatt, meg hát a többi Halo-t is levinné, az intenet ingyen lenne X360-on.

Csá mindenkinek.
6.
6.
fojesz
Én már a pcs verziót várom de nagyon!
5.
5.
Shifty
No de AVi én spec arra gondoltam, hogy azéer egy idő után sztem elég unalmas ugyanazon pályákon hentelni...nem magára a játékra gondoltam:D
4.
4.
Avium
Nem hinnem h map pack nelkul barki is megunta volna a gamet :)
3.
3.
Shifty
Bezony, de hát majd lesz vmi...csak kijön ez is,mint a San Andreas
1.
1.
Shifty
Hogy a fene enné meg hogy még nincs PCre
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...