Augusztusban jön a Warhammer: Space Marine

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 24.
  • Megjelenés
Link másolása
A Gears of Warból észrevehetetlenül sokat merítő Warhammer 40K-mellékág némileg pontosabb megjelenési dátumot kapott. Azt már korábban is tudtuk, hogy a TPS-vizekre evező Space Marine nyáron érkezik, de most már hónapra pontosan körvonalazódott a debüt ideje.

A THQ úgy gondolta, hogy ideje egy kis szünetet tartani az univerzumhoz kapcsolódó megannyi RTS között, így a Warhammer 40K jogok kiszélesítése keretein belül egy fedezékharcos TPS-t tesz le az asztalra Space Marine címen. Bár sokan egyenesen Gears of War-gyilkosnak titulálják a játékot, a múltban számos hasonló próbálkozás elbukott, így erősen kéretik megkülönböztetett figyelemmel kísérni az újabb kihívót.

A Space Marine direktora, Raphael Van Lierop nyilatkozatai alapján igen durva mókának ígérkezik a játékon belül a Chaos Race, melyben a káosz sokkal nagyobb teret nyer, és sokkal fondorlatosabb ellenségek szeretnék ledönteni a játékost a lábáról. Attól eltekintve, hogy kis számban is veszélyesebbek, mint normál esetben, ezáltal több gondolkodásra és taktikázásra kényszerítenek bennünket. Jól hangzik.

A Warhammer 40K: Space Marine-t augusztusban hozza el nekünk a Relic, PC-re (mely egyben a vezető platform), PS3-ra és Xbox 360-ra.

22.
22.
zsizsi
Azért a Gears of War gyilkos az erős túlzás xD Jónak tűnik a Gow 2 ellen esélyes de most jön a 3 úgyhogy ez a játék pont jó lessz bemelegítésre :D
21.
21.
Skyer
#20: Chaos FTW. Nemhiába Neroth az avatarom :D
20.
20.
Cyberpunk
#14: Ezek a tutti frutti orkok csak az egyik ellensége az emberiségnek akik csak azért támadnak hogy harcolhassanak az emberiség legkiválóbb harcosaival... vagy csak úgy mert jó muri. nem maradnak le brutalitásban a káosz mellet.
19.
19.
Skyer
Egyébként nem baj, ha gears klón lesz. Gears úgy sincs pc-re... szóval ide is kell egy hasonló game :D
18.
18.
hakydakillah
Mi is ez? Warhammer of War? :-) Jónak tűnik, kiváncsian várom...
17.
17.
Shadowsomi
Aaaa de jó féleeee. Alig várom már!!
16.
16.
Berencsit
15.
15.
shatterhand
#14: most már feltüntek komolyabb artok is, úgyhogy lesznek itt még más káosz kreatúrák is
jó lesz ez
14.
14.
Samu
Mik ezek a tuttifrutti-zöld punkok?Orkok?Ettől kicsit komolyabbra számítanék,bár nem ismerem a WH40K univerzumát... A játék igéretesnek néz ki egyébként,már az első trailer óta figyelem,hogy mi készül itt!
13.
13.
Darox
régóta várom a játékot! egyébként ahogy a videót néztem a brutalitástól és a királyságtól elkezdett izzadni a kezem az egeren és lezsibatt meg még meg is fagyott, minden vér elhagyta annyira kemény lesz a játék! XD
12.
12.
Skyer
#11: Hah, ennél *http://www.youtube.com/watch?v=vDjc5tRfr7w* nincs jobb :D
11.
11.
IceColdKillah
Már ideje volt... Úgy látszik a hatalmas Császár meghallotta imáinkat! Előre Blood Ravens! XDDD

Remélem a zenéje is jó lesz, a DoW 2: Chaos Rising-ban nekem az Eldar Encounter v1 tetszett a legjobban! (http://www.youtube.com/watch?v=g-LaxrVUS4g)
10.
10.
Mortis
Meggyőző, de tényleg elég nagy klónnak tűnik. Mondjuk ebben a műfajban nem is nagyon lehet újítani...Mindegy. Várom. :)
9.
9.
Skyer
#8: Ha nem döntenek úgy, hogy csinálják pc-re, így mentem volna be a fejlesztőcsapathoz, mint ahogy a fenti videóban látjuk. All must die. :D
8.
8.
#4: Ez már régebbi hír azért. A kezdet kezdetén mondták hogy xbox és ps3 játék lesz, aztán rajongói nyomásra rájöttek hogy kéne PC-re is csinálni. Jól tették szerintem, mert ez az univerzum ÁLLAT!! :))))))
7.
7.
shatterhand
#6: annyira hasonlít amennyire a resi4 is: váll mögé jön a kamera, ha tüzelsz
amúgy h&s és shooter vegyesen
6.
6.
tommy93
Ok, ismerem az előzö játékot, de ez tényleg miért hasonlít annyira a GOW-ra?:D BTW állatul nézz ki.
5.
5.
shatterhand
Addig úgyis socom meg mortal lesz a gépben.
AMúgy jó hír inkább az nekem,hogy nem csak orkok lesznek benne.
4.
4.
adikas
EZ AZZZZZZZZZZZZZ!!!!!!!!!!!
Régen úgy volt nem lesz PC-re , mai legjobb hír.
3.
3.
Skyer
OMGOMGOMGOMG... ettől a játéktól orgazmusom lesz úgy érzem. Warhammer nagy rajongója vagyok, imádom a könyveket is, ez ütni fog erősen!!:D
2.
2.
felegyi
Kellően beteg, a II kiegészítője eléggé ütősre sikeredett...
1.
1.
krami
Ezt már nagyon várom:) Tuti nem kell majd csalódni.

OFF: Hova lett a Homefront teszt?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...