A hónap végén bezár a The Sims 2 Store

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 28.
  • Hír
Link másolása
Egy korszak zárult le a The Sims 2 kapcsán. A kiadó úgy döntött, hogy március 31-én végleg megszünteti a játék online támogatását dacára annak, hogy a hétéves előddel még mindig rengetegen játszanak. A megvásárolt extrákat célszerű addig letölteni, mert utána erre nem lesz lehetőség.

A The Sims 3 a múlt év elején újra feltalálta a spanyolviaszt, még kiforrottabb keretek között és még inkább részletekbe menően tálalta a virtuális babaház mindennapjait, továbbá számos hasznos és haszontalan kiegészítővel örvendeztette meg a rajongókat.

A 2004-ben megjelent második rész sikere azóta is töretlen, nem mindenkinek jöttek be a The Sims 3 újdonságai, így maradtak a korosodó epizódnál. A játék minden kiegészítőjét az online boltjában, a The Sims 2 Store-ban digitálisan is meg lehetett vásárolni, ám az EA a hónap végétől kizárólag az azóta konzolokra is átköltözött harmadik rész támogatását fogja nyomni, így a The Sims 2 Store március 31-én végleg lehúzza a rolót.

Az eddig megvásárolt kiegészítőket már nem lehet e dátum után letölteni, így célszerű mihamarabb lementeni azokat a merevlemezre - minden rajongó ellenőrizze, hogy ne maradjanak befejezetlen üzletek!

Az Electronic Arts köszöni a rajongóknak, hogy ennyi ideig kitartottak a The Sims frencsájz mellett, s egyúttal minden The Sims 2 játékost szeretnének meghívni a harmadik rész böngészőből futtatható változatába, melyhez a Gaikai Beta nyújtja a táptalajt. Ezen a linken kerek egy órán keresztül ki lehet próbálni a The Sims 3-at, ami után remélhetőleg minden The Sims 2 rajongónak megjön a kedve az aktuális epizódhoz.

7.
7.
Amira
hol lehet le tölteni a the sims 2 stor-ét:?
6.
6.
SütiMester00
nagyon nagyon régen én is sims2-ztem. de nem tudtam erről az online cuccosról eddig.
5.
5.
Berencsit
3.
3.
leviske
Nem hiszem, hogy ezzel a demóval bárkit megtudnának győzni. Aki váltani akart, az már váltott, aki meg nem, az ezek után sem fog. Kár volt a harmadik részt ennyire lecsupaszítva kiadni, főképp, hogy utána meg úgyis teljesen más stílusú kiegészítők jöttek hozzá, mint a második részhez.
2.
2.
Motig
anyira szeretem hogy van egy gamnek újabb része akkor az elözö részének a szervereit lekel löni.. mert csak..(én meg pont a netes multi miat vettem meg a NfS UG őt és persze nincsenek szerverek..)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...