Mozgásban a Mass Effect 2: Arrival DLC

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 29.
  • Letöltés
Link másolása
Megannyi pletyka után az EA végre hivatalosan is megerősítette a Mass Effect 2 utolsó nagyobb frissítésének megjelenési dátumát. A bejelentés mellé megérkezett a trailer is. A legszebb az egészben, hogy nem kell hosszú heteket várni rá, a mai nap folyamán letölthetővé válik Xbox Live-on, PSN-en és PC-n is.

A fejlesztők csak "utolsó izgalmas küldetésként" beszélnek az Arrival DLC-ről, mely összeköti a Mass Effect 2-t az év végén érkező harmadik résszel. Mindhárom platformra egyszerre válik elérhetővé a csomag, a mai napon, azaz március 29-én, 560 MS pont vagy 7 dollár ellenében.

Shepard a galaxis eddig ismeretlen szegletébe utazik egy titkos, beépülős mentőakció keretében bizonyítékot szerezni arra, hogy egy közelgő Reaper invázió veszi hamarosan kezdetét. Az Arrivalben nagy szerepet kap Hackett admirális, kinek hangját a sci-fi mozikból ismerős, zseniális Lance Henriksen adja.

Rajongóknak mindenképpen érdemes felkeresni saját platformjuk online tartalomszolgáltatóját. Az alábbiakban játékmeneti pillanatokba is betekinthetünk.

A rossznyelvek szerint alig egy óra játékidővel bír a DLC, mindenesetre időközben befutott a Launch trailer is.

Köszönjük MeTT1047!

11.
11.
Egyébként kiindulva abból, hogy a háromba már a föld ostrománál csatlakozunk be, nem lehet túl sikeres ez a küldetés, mert csak mi érünk oda későn :)))
10.
10.
brummi
na vége, és a poén lelövése nélkül annyit mondhatok, hogy érdekes elemekkel bővítette a sztorit, viszont játszani vele nem volt különösebb kihívás, viszont a szopatós résznél majdnem vért köptem, mire rájöttem, hogy mit kell "csinálni".
Ezek után már érezhető közelségbe került a Föld-invázió, amit a harmadik rész trailerében láthattunk.
9.
9.
Berencsit
ja, egyébként szerintem jó dlc, énis most tolom. :)
7.
7.
Dentis 360
Akkor most végre él megint a Cerberus Network?
6.
6.
brummi
Ja és nem volt "megannyi pletyka", a fejlesztők már régen leszögezték, hogy a ME3 előtt még egy DLC befut, aztán fakereszt. :D
5.
5.
brummi
már játszom is, eddig nem tűnt nagy számnak, új öltözetről, fegyverről szó sincs, a pálya elég összetett, de aránylag kicsi. Az ellenfelek nem éppen veszélyesek (batári balfaszok) még nem toltam végig, tehát bossal sem találkoztam még, de szerintem nem is lesz. Ha lesz, akkor a koncepció, miszerint Shepörd beslisszan-doki felmarkol-kislisszan teljesen borul. Ha lenne bossfight, akkor vihetted volna a csapatodat is. Nem tűnik borzasztó nagy fejlesztői munkának ez a DLC
4.
4.
IceColdKillah
Számomra hatalmas érvágás volt hogy Liara "csak" egy dlc-ben volt aktív. Remélem a 3-ban visszatér teljes értékű csapattagként!
3.
3.
Inmediasress
Egyetértek a shadow broker nagyon jó volt. A többi dlc kb említésre sem méltó.
A shadow broker attól volt szerintem jó hogy végre adott normális boss-fightokat a játékba ami talán a legnagyobb hibája volt a ME2-nek hogy majdnem az összes boss-fight a szokásos vidd le a páncélt majd a hp-t lövölde volt nem sok érdekesség volt bennük. Mondjuk ebből a videóból nem sok látszik ha ebben is lesznek jó boss-fightok akkor oké ha nem akkor mindegy.
2.
2.
Azon gondolkodom, melyik volt még szar ?! Hmmm.

Kasumi ? Nem, az tök jó volt, csak kicsit rövid...
Overlord? Nem, az sem! Hosszú volt, izgalmas, bár sajnáltam, hogy a hülye dokit nem lehetett lelőni a végén :(
Firewalker ? Az sem, a lebegő járgányt nagyon imádtam!
Zaeed? Nem, bár a pofa egy el***ggfej, de a pálya az tök jó volt, mind gonoszan, mind jó irányban játszva...

Nem maradt más, csak a "gratis kis kiegek", mint pl. a Normady Crash site, ami egy tisztelgés az első előtt, igazából, csak finomság, nem teljes DLC... Nem tudom, egyszerűen nem értem ! :)))
1.
1.
adye
Ne legyen igazam, de ha ilyen színvonalú lesz az egész DLC akkor ez megint csak a gagyibbak közé sorolható. A Shadow Broker zseniális volt, de tudtommal nem is ugyan az a csapat készítette a BioWare-n belül mint a többit. Ez eddig nem mutat sokat, de mint mondtam ne legyen igazam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...