Konzolokra is megjelenik a Darkspore?

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 17.
  • Pletyka
Link másolása
A játékipari kémkedésekre szakosodott Superannuation Twitter-oldalán megjelent üzenet eléggé sokatmondó ahhoz, hogy kicsit körülírjuk a témát: a mérsékelt sikereket elért Maxis akció-RPG-je, a Darkspore minden bizonnyal megkapja a maga PS3-as és Xbox 360-as portját is.

A Naked Sky Entertaiment pályadesignere szerint a Maxis már javában dolgozik a Diablo-szériára hajazó Darkspore konzolos portjain. Tekintve, hogy a PC-s változat április megjelenése óta nem örvend túl nagy vásárló érdeklődésnek, a fejlesztők a jelek szerint bepróbálkoznak a konzolos platformok meghódításával.

Az érintettek közül senki nem kívánta kommentálni a felvetéseket - lehet, hogy várnak az EA hivatalos bejelentésével? Az ötlet adott volt, a koncepciót sem lehetetlen átültetni kontrollerekre, a cég számos játékát - köztük a The Sims 3-at is csak hónapok múltán alakították át Xbox 360-ra és PS3-ra, miért ne lenne ez lehetséges a Darkspore kapcsán is?

A Darkspore a Spore Engine-t használja, mely teret enged a bonyolult testreszabási lehetőségeknek, mely a játék lényegét adta, s mindezt az elődtől eltérően mászkálós, Diablo-szerű akció-RPG keretbe ágyazta a Maxis. Túl nagy volt a váltás, s beletört a bicskája? Tény, hogy az EA eddig kevés szót ejtett a konzolos változatokról, de nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy a jövőben ez változni fog.

13.
13.
Sheodon
#6,12: Nem is tudtam, hogy kivették a lénykreálást. Akkor már értem, miért lett ilyen bukta a játék. Most már nekem sem kell, még ha jön konzolra, akkor sem. :)
12.
12.
Józsi_Doe
#6: Akkor tényleg gagyi. A Spore egyetlen értelmes fícsörét vették ki, a szabad lénykreálást.
11.
11.
#9: Nem lehetsz nagy SC gamer ha nem látod azt a rengeteg munkát amit beleöltek. A külsőt nézve oké, ugyanaz a nézet, ugyanaz a három faj...ua...de egy frászt ugyanaz. A belseje, a rengeteg kis változtatás, az optimalizáció, az új egységek, aztán ott a játék melletti sok-sok opció a streamelésre, sőt ott van mögötte az új battle net rendszer ami sokkal komolyabb mint elődje. Van bőven változás, ebben az egyben szerintem jó a Blizzard, hogy csinál is valamit a játékokkal.
10.
10.
Shotgun Blues
#9: "És akármilyen szubjektíven is állok hozzá a Diablo 3 félelmetes "scam"nek tűnik a blizzardtól. Lényegében semmi újítással nem rukkolnak elő,csak egy újabb lehúzás valaminek az x edik folytatása."

Ez már nem az első ilyen jellegű hozzászólás a neten, amibe belebotlok. Nem tudom, hogy ki mennyire követi a Diablo 3-mal kapcsolatos híreket, változásokat, fejlesztéseket, de annyit elmondok, hogy teljesen más lesz, mint a 2. rész. Az alapok, mint a felülnézet, a szintlépés, az akció-orientáltság megmaradnak, míg a skillezés, a loot, a városok és sok ezer apró dolog jelentős változásokon megy keresztül.
Ennyi erővel minden FPS ugyanolyan, hisz mindegyikben csak a fegyvert látjuk a kezünkben és mind ugyanazokra a panelekre épülnek. De mégsem.
9.
9.
Lordnekroseth
Hát nemtudom,de mind az 1 mind a diablo 21 fantassztikus volt. Bár a 2 is már kezdett elcsúszni grafikailag amíg a kieg ki nem jött. A másik hogy ok grafika ne MINDIG fontos,de azér a Blizzard már kezd kicsit sokat megengedni magának. És akármilyen szubjektíven is állok hozzá a Diablo 3 félelmetes "scam"nek tűnik a blizzardtól. Lényegében semmi újítással nem rukkolnak elő,csak egy újabb lehúzás valaminek az x edik folytatása. Bevált=újraeladjuk=profit. Dettó mint az Sc2 vel. Megvettem....már nagyon sajnálom érte a pénzte.
8.
8.
boxgamer12
Nekem ez fenn van a listámon , egész tetszetős darab ahgoy a videókat néztem , legalábbis engem megfogott!#3Sztem a Diablo sorozat egy klasszikus és az h milyen a grafika hát nagy kaland a lényeg a sztori meg az élmény !! Emlékezzünk mennyit toltunk a jó öreg Márioval:D:D
7.
7.
wigyory
Ez az izé vagy mi -nem tudom hogy milyen játék lenne, még a grafja is gyengusznak látszik.
6.
6.
Skippyke
Szerintem ez a játék azért lett bukó, mivel saját lényünk itt nem lehet. Csak az alap lényeket fejleszthetjük tovább. Legalább is nekem ez fáj a legjobban! :(
5.
5.
SütiMester00
mi amúgy ez a játék? mi a lényege?
spore-hoz köze van?
4.
4.
Shotgun Blues
#3: A Diablo nem küzd semmivel:)
3.
3.
Lordnekroseth
Nem jósoloknagy jövőt neki. Még maga a diablo is a "lejárt mert régi" grafika problémával küszködik.
2.
2.
Sheodon
Engem ez érdekelt már régóta, csak nem játszok PC-n, úgyhogy kimondottan örülök a portnak. Ha igaz, és jön ki demo, és az alapján megtetszik, akkor simán vétel. :)
1.
1.
steve 18
Sose hallottam erről a játékról :S!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...