E3 2011: Nem sínjáték lesz a Fable: The Journey

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 9.
  • Hír
Link másolása
Ezt maga Peter Molyneux, a Lionhead Studios alapítója jelentette ki azokra a vádakra reagálva, melyek a Fable új részét érték a bejelentés pillanatától kezdve. Nem kell tehát egyfajta kinectes House of the Deadre vagy Virtual Copra gondolni. Igenis lesz beleszólásunk a navigációba. Pont.

A Microsoft sajtótájékoztatóján debütált Fable: The Journey demójában látott korlátolt lehetőségek nem fedik teljesen a valóságot - fejezte ki csalódottságát Molyneux bácsi a szellemi termékét ért megrázkódtatások kapcsán.

Elmondása szerint könyörögtek a Microsoftnak, hogy egy nyolc perces műsorban mutassák be az új Fablet, de a redmondiak hajthatatlanok voltak, bele kellett férniük négy percbe - ennyi idő alatt pedig nagyon nehéz bemutatni, amit a játék valójában tud. Csak arra volt idejük, hogy bemutassák a navigációt és egy kis mágiát. Molyneux egy csomó levelet kapott arra nézve, hogy a rajongók szerint ez a sorozat megcsúfolása, egy rail-shooterré alacsonyodott a szerepjáték. A designer szerint erről nincs szó, a Fable továbbra is egyfajta szabadságot kínál a játékosnak, szabadon utazhatunk a hősökben szűkölködő Albionban, összesen 300 mérföld bejárható útszakasz van benne - hangsúlyozta - ösvényekkel, apró falvakkal és barlangokkal. Nem fogunk sínen haladni!

Hogy megmutassa, hogy miről beszél, jobbra húzta a gyeplőt az egyik E3-as prezentáción, melynek hatására a ló letért a szántóföldre mindaddig, míg újra vissza nem terelte az útra. A Fable: The Journey még mindig a felfedezésről szól, nem csupán egymást követő haci szekvenciákról.

Bár kissé szerencsétlen volt az első bemutató, igazából csak az újfajta, kinectes irányítást szerették volna hangsúlyozni. Majd azt is, hogy milyen nagy szerep hárul a hátasjószágokra. Hasonlóan a Red Dead Redemptionhoz, az Ocarina of Time-hoz vagy a Shadow of the Colossushoz rendívül sokat fáradoztak azon, hogy a lovaknak lelke legyen.

Molyneux egyenesen a legjobb Kinect-címet látja az új Fable-ben, szeretnék minél jobban kihasználni a mozgásérzékelést, ugyanakkor a régi rajongók kedvében is szeretnének járni. Hiszünk neki!

12.
12.
DeNzNlPt
Peter-Peter-Peter... Mikor hagyod abba a hazudozast? Mi lenne ha vissza vonulnal? A Populus 3 (PC verzio kizarolag, a PS1 ugy gagyi ahogy van) ota remek jatekot nem igazan csinaltal (A Black and White es Fable sorozat ok, de nem remek) pedig mindkettorol mint messiasrol beszeltel. A Fable 3 mennyire tamogatja a Kinectet? Nem nagyon! Project Milo el fog keszulni? Ja hogy nem, persze, hogy nem, mivel megigerted. Nem sinen lesz, csak a program fogja eldonteni 100%ban hogy merre mehetsz. Vigyazz a ketto nem ugyanaz...
11.
11.
turleysqt
#10: osztom
1. jó volt
2. at annyira vártam, hogy ész nélkül megvettem fun volt, szódával elment.
3. játszottam vele de szörnyű volt, annak ellenére, hogy 2 estém vette igénybe csak a végére így is szörnyen untam.
10.
10.
én csak arról tudok nyilatkozni hogy eddig mi történt a fable-ben:
1. tökjó volt
2. casual stilus be, még épphogy elmegy
3. már nem is játszottam vele. szóval akkor most mire számitsak ezek után?
én nem hiszek neki, ideje lenne ha egy kicsit tényleg odatennék magukat, mert ez szánalmas igy elcseszni egy jól induló játékot.
9.
9.
Vopesz
Pedo :)) Ez is jó meglátás, nekem csak az jött le eddig, hogy forró, mint a napalm. Bár továbbra is kétkedve fogadom a szavait, hiszen már bizonyította, hogy elő tud adni bármit úgy, hogy jól hangozzon, mindenesetre várom a további prezentációkat, győzőn meg!
8.
8.
vytros
Amúgy senkinek sem jutott eszébe hogy ez valószínűleg egy standalone cucc és nem a fő Fable-höz tartozik?
7.
7.
vytros
Most hirtelen miért lett pedo? WTF?! -.-

Viszont nem kéne erőltetnie az ilyen dolgokat mint a kinect, inkább térne vissza a Fable 1 alapjaihoz...
6.
6.
Mortis
Molyneux mester mennyit lódított már, jesszusom...Ha azt mondaná, hogy a hering vízi állat, az ő szájából azt sem hinném el. :)
5.
5.
adriano28
hátha már úgy látom a jobb fajta játékok áttérnek kinect-re így venni kell majd egyet :S
bár amíg testépítős játék nem jelenik meg rá addig nem veszem xD
4.
4.
Daniel San
Molyneux hazudik! Mindig is hazudott ez a kis pedo genya... A lovat sem hiszem hogy nagyon befolyásolni tudod mozgás közben. Most azt hazudja hogy nem sínjáték lesz, a megjelenésnél majd arra hivatkozik hogy nem volt elég idejük olyanra elkészíteni a gammát ahogyan a hazug ember elképzelte...
3.
3.
Vincenzo
Az okés, hogy a lovat lehet iránytani, de a jelenlegi videók, interjúk alapján, amikor gyalog megyünk akkor viszont sínen fogunk közlekedni, ezt lehetett látni az E3-mas bemutatón is, úgyhogy igen ez a sorozat megcsúfolása lesz.
2.
2.
Urahara
Dehogy hiszünk, ez a faszi folyamatosan kamuzik, és úgy néz ki, mint egy pedofil
1.
1.
vuliem
Azért remélem ezután nem csak kinectes Fable-ök fognak megjelenni :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...