Új stúdiókat nyitott az Avalanche és a Rockstar

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 16.
  • Biznisz
Link másolása
Míg más ígéretes fejlesztőcsapatokat sorra zárnak be a kiadók, másokat elkerül a belsős stúdiók zűrzavaros élete. Ilyen a Rockstar és az Avalanche is, akik újabb kirendeltségeket nyitottak meg nemrégiben. Míg előbbi a mobil platformot helyezi előtérbe, az utóbbi a nagy költségvetésű címekre rendezkedett be.

A Rockstar korábbi designere, Anthony Gowland keze alatt nyílt meg a cég következő, független stúdiója, mely a Mainly About Games névre hallgat. Az Edinburghben található csapat elsősorban a webalapú és a mobilos játékokra koncentrál majd. Az első projektük egy puzzle-platform cím lesz, a Tealy & Orangey.

Ahogy Gowland kiemelte a kis csapat jól megfér majd a Rockstar AAA-s címekre berendezkedett portfoliója mellett, ők is felismerték a webböngészős és a mobiljátékokban rejlő lehetőségeket. A fickó érti a dolgát, hiszen már hat éve van az anyacsapatnál, ő volt a vezető tervezője a GTA: Chinatown Warsnak és a Red Dead Redemptionnek.

Hasonlóan polgárpukkasztó és innovatív címeket várunk tőlünk, még akkor is, ha kis költségvetéssel dolgoznak.

Idén ősszel nyitja meg a kapuit az Avalanche Studios New Yorki divíziója, élén az Atarit és az Activisiont is megjárt David Grijnsszel, akik már a nagyköltségvetésű, online, eredeti címeket készítenek konzolokra, handheldekre és PC-re.

Az első projektjük leghamarabb 2014-ben láthat napvilágot, és az első két évben legalább 50 embert foglalkoztatnak majd. Míg a legtöbb fejlesztő és kiadó a főbb nagyvárosokban is üzemeltet csapatokat, így az Avalanche számára is New York számos tehetséget biztosít a nagyszabású terveik számára - mondta Christofer Sundberg, az Avalanche alapítója.

6.
6.
gta5
#3: Gogolbordello2: Hát én is így vagyok vele ,én is meg bolondulok ,azt hitem hogy az E3 rendezvényen tényleg be jelentik a gta 5-öt, majd lesz még rendezvények szóval mindenki nyugodjon meg!üdv.
5.
5.
Slik
látszik a különbség kiadó és kiadó között
4.
4.
Józsi_Doe
úgy látszik nekik jól megy.
3.
3.
gogolbordello2
csak jönne már a gta5,mert már megőrülök a várakozásban...:)
2.
2.
aruha
Akkor jöhetnek gTA mellékszálak még kiskonzolokra meg mobilra:P De gondolhatnának a kis gépigényes pcsekre is!
1.
1.
AssaX
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...