Már évek óta készül a Halo 4

  • Írta: InGen
  • 2011. július 23.
  • Hír
Link másolása
Úgy tűnik, a Microsoft saját belsős stúdiója, a kizárólag Halo-játékokkal foglalkozó 343 Industries nem bíz semmit a véletlenre: már jóval korábban elkezdték fejleszteni a Halo 4-et, mint ahogy a Bungie leszállította a Halo 3: ODST-t és a Halo: Reacht, így nem kis dobásra számíthatunk.

A Comic-Con 2011-es előadáson beszélt a Halo franchise nagyfőnöke, Frank O'Connor, arról, hogy mi történik mostanában a Halo világával azután, hogy a Bungie elkerült a címtől. Nos, az első és legfontosabb dolog amit megjegyzett, hogy hatalmas megkönnyebbülést jelentett, amikor bejelentették végre a Halo 4-et, ugyanis már pár éve dolgoznak a játékon.


Pontosabb részleteket sajnos nem tudunk, de ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a Bungie technológiájának helyére saját engine-t készítenek, amivel a sorozat végre grafikai színvonalban is a csúcsra kerülhet. Legalábbis reméljük.

Érdekességként elhangzott, hogy a Karen Traviss által írt Halo-könyv, a Grasslands, mely a Halo 3 és 4 közötti eseményeket meséli el, már körülbelül 99 százalékos készültségnél jár, míg a Greg Bear által írt másik regény, a Cryptum az előzményeket meséli el. A Precursorokról, a Forerunnerekből, a Halo-program kialakulásáról szóló anyag szintén elég jól áll: körülbelül 85-90 százalékban van kész.


További érdekesség, hogy a Halo Anniversary Editionben egyetlen gombnyomással, menet közben lesz lehetőségünk váltani a felújított grafika és a klasszikus kinézet között. Közben pedig kaptunk két walkthru videót is:

20.
20.
Hát valahol ki kellett próbálni az új engine-t, mielőtt élesben bevetik a Halo4-ben. Ez teljesen logikus. Meg aztán nagyon jó belerázódásnak is egy ilyen projekt... Egyfelől tényleg látványos a fejlődés, de azért azzal a mondattal nagyon messzire lőttek, hogy úgy néz ki most, mint egy mai játék... Ez még ezzel az updattel is messze az átlag mögött kullog, bár a Halot sosem a grafikája miatt szerettük :)
19.
19.
Avander
Valóban komolytalan, hogy a "kis mitugrász izék" össze-vissza rohangálnak, de az előttem író már leírta ennek egyik okát. De ha Easy, Normal, vagy Heroic fokozaton nyomod, akkor persze hogy futkosni fognak, hogy legyen esélyed. Az igazi, normális, élethű, történethez hű fokozat, a Legendary. Ott nem fognak elfutkosni, megijedni. Ott bontakoznak ki az igazán izzasztó ütközetek, ahol kénytelen vagy gondolkodni is, nem csak menni és lőni. Majd látni fogod, hogy ott már egyáltalán nem komolytalanok. Persze néha ott is futkosnak, de az akkor van, ha a támadás váratlanul érte őket, és nem tudják honnan, de akkor is hamar összeszedik magukat, és ez a valóságban is így van. Lehet, hogy a legnehezebbnek van eltitulálva, de valójában ennek kellene lennie a Normálnak. :)
Persze más lövöldözős játékoknál is így van, de itt különösen.
18.
18.
Ra1D3n
#16: Heavy Rain, God of war széria, Bulletstorm, Counter Strike, Gears of War széria(3. rész előrendelve Epic edition-ben), Metal Gear Solid széria, Fable1-2, Uncharted 1-2, és még folytathatnám. Bár ez csak egy felsorolás, hogy miket szeretek nagyon, de nagyjából betudod lőni az ízlés világomat. Engem a Halo sosem győzött meg, nekem túl eseménymentes és a játékmenete egyáltalán nem nekem szól...
17.
17.
SütiMester00
#15: hát szerintem is vicces ahogy a Unggoy-ok (kis mitugrász izék) de egyáltalán nem mondanám nevetségesnek! hiszen csak akkor kezdenek összevissza rohangálni ha meghal pl. 1 Sangheili (ha valaki nem tudja akkor Elite) a csapatjuk-ból vagy ha nagy a veszteségük. lényegében egészen realisztikus hogy beszarnak de igaz hogy kicsit nem komolyan vehetőre sikeredett. :)
Persze ez az én véleményem.
becsben tartom azt is hogy neked nem tetszik. Ízlések és pofonok.
16.
16.
Berr
#15: Neked milyen játék a kedvenced?
15.
15.
Ra1D3n
Áhhá! Ez még mindig ugyanaz az unalomtenger, a grafikus motor váltásával nem lett egyáltalán jobb és a játékmenet is ugyanolyan röhelyes... Valahogy nem tudom komolyan venni ezt a játékot, 2. részét végigvittem, de semmi maradandót nem nyújtott. Komolytalan ahogy azok a kis mitugrászok rohangálnak összevissza és képezik az ellenséges haderőnek egy részét...
14.
14.
rozi07
nem tudom en nekem a haloba pont az tetszik hogy kicsit ilyen "gagyeszabb" a grafikaja:)))
13.
13.
kopic
Én nem gondoltam volna hogy már évek óta készül a 4.rész. De azért ennek csak örülni lehet hogy már rég elkezdték a fejlesztését, mert így csak jobbra tudják megcsinálni a játékot.
Meg nekem az 1.rész felújított változata nekem nagyon tetszik. Biztos hogy megveszem majd
12.
12.
xXgoronikahunXx
#9: Igen játszottam mind a kettővel...De mondjuk a 3 és a Reach remekül nézz ki viszont ez a felújított grafika borzasztó... Egyáltalán nem olyan a grafikája mint a Halo világoknak...Lehet, hogy szép de nekem nem tetszik...Csak meg kell nézni az össze hasonlító videót...Nekem még így 10 év után is jobban bejön az a régi grafika mint ez az új felújított...Egyáltalán nem élethű...
11.
11.
reptile110
nekem a halo 3 nem annyira jött be de a reach biztos jobb lehet :D
9.
9.
Berr
#3: Szerintem nézesd meg a szemedet, mert nagyon rosszul láthatsz. Borzasztó a grafika??? Játszottál te a Halo újabb részeivel, gondolok én itt a Halo 3-ra és a Reach-re, ugyanis ez a grafikus motor hajtja meg a Halo: Reach-et is.. Imádom mikor hülyeségeket beszélnek hozzá nemértő emberkék..
8.
8.
SütiMester00
#7: mármint a Halo CE remake-je.
7.
7.
SütiMester00
mellesleg nem azt mondták hogy a Reach motorját fogja használni?
az igazat megvallva nem nagyon ismerem fel alatta a Reach motort.
6.
6.
DON GONDOCS
Jó lenne pcre egy Halo rts, majd 1szer talán.
5.
5.
Cuppak
Halo 1-t de szerettem, csodálkozva néztem milyen volt a grafikája.. de furcsa, akkor még nagyon jó volt, várós!
4.
4.
p3ti
Ugyan ez van pl. egy PS4 vagy Xbox új gen konzollal . Azokat is tesztelik , próbálgatják , időzítenek évek óta . Aztán már csak csigázzák a népet . Én már nagyon várom mindkét HALO-t .
3.
3.
xXgoronikahunXx
Annak nagyon örülök, hogy lehet a Halo Anniversary Editionben váltani a régi és az új grafika között...Ez az új grafika szerintem borzasztó ...
2.
2.
SütiMester00
remélem hosszú és élvezetes lesz a játék.
1.
1.
T3te
És a sunyik nem szóltak idáig :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...