Battlefield 3 - 24 fős Team Deathmatch PC-n

  • Írta: zoenn
  • 2011. augusztus 24.
  • Hír
Link másolása
Nem eszik olyan forrón a kását a számítógépes kollégák sem a DICE új háborús shootere kapcsán. Míg korábban minden érv a PC mellett szólt - mely a grafikában és a 64 szereplős multiban mutatkozik meg -, úgy látszik, hogy a TDM esetében csak 24 fő harcolhat egymás ellen. Kevesebb, mint amire számítottunk.

Bár sok mindenért érdemes kiemelni a Battlefield 3 PC-s verzióját - főleg azért, mert a svéd fejlesztők elmondása szerint ez lesz a célplatform -, mégis a Team Deathmatch játékmódban semmi különbség nem lesz a konzolos változatokhoz képest, mivel az 24 főre redukálódik.

Szóval minden kedves PC-s fan álma szállt tova a 64 fős összecsapásokat tekintve. Természetesen jelen állás szerint a Conquest játékmód nem szorul határok közé, de azért a TDM majdnem a legkedveltebb játékmódja a többjátékos meccseinknek.

A GamesCom alatt felreppent pletykákat is eloszlatta a DICE, tehát a BF3 soha nem lesz cross-platform játék, a PC-sek és konzolosok semmilyen körülmények között nem játszhatnak egymás ellen egyazon játszótéren.

A TDM egyébként a harmadik részben debütál elsőként a BF-sorozat életében, hiszen a konkurens játékokban is rendkívül népszerű elfoglaltság. Felfoghatjuk tehát a kezdeti próbálkozás gyermekbetegségének a 24 fős létszámot.

A TDM és a Conquest mellett lesz még Rush, Squad Deathmatch, Squad Rush és kooperatív játék is az október végén megjelenő BF3-ban.

78.
78.
nagyonfaya
#77: nemtudom hogy Te milyen HC-t próbáltál, de elég 3 lövés is. tudtommal az nem egy tár...
77.
77.
Csemegekukorica
Remélem ez nem lesz olyan mint a BF:BC2, hogy még HCben is 1 emberbe egy tár kell...
76.
76.
nagyonfaya
#75: a végéről lefelejtettem hogy ámen...;)
75.
75.
nagyonfaya
#73: persze, el lehet kapni pár rendkívül izgalmas mérkőzést.pl amikor már csak 2-3 frag van hátra, és az mcom-nak nem kell sok a felrobbanásig, mondjuk ha támadó vagy, akkor szinte úgy érezni, mintha megállna a játék... elásnád magad a föld alá, hogy ne lőjjenek le(ezzel is frag-et védve) vagy védekezőként pedig keresed a sok kamikázét akit könnyűszerrel lelőhetsz.

csapatokról: párszor találok jó squad-ot, ahol szinte mindig a csatatér közepén vagyunk, figyelve a másikat. ha pl látom, hogy az összes squad társam meghal, akkor nem futok neki a tanknak, hogy megpróbáljam C4-el felrobbantani, hanem megpróbálom addig húzni, amíg nem spaw-nol hozzám egy társ. így folytatva a harcot.
73.
73.
#70: Áh ez a bajom ezzel, amit írsz az tök jól hangzik, nagyon izgi lehet, ha mindenki tudja a dolgát, de csapat nélkül csak úgy belépek valahová, tuti mindenki leszarja a feladatot...vagy ez csak amolyan képzelgés, és lehet jókat nyomni BF-ben?
70.
70.
nagyonfaya
én legtöbbször recon-nal szoktam lenni. nemfeltétlenül jelenti azt, hogy akkor sniperkedem is. minden osztályom maxon van, de a recon pontjaim kb 200k-rel nagyobb. pl egy dzsungeles mapon, ahol ráadásul a hc is be van kapcsolva, szinte öröm rush-olni egy socóval, ghillie suit-ban. a montar strike-ról nem is beszélve, hogy hányszor hasznos támadásnál az m-com "megvédése". amit viszont nem értek, hogy a medic-ek kb 70%-a miért nem használja a defib-et?!amikor szerintem elég hasznos, egyrészt pont szempontjából, másrészt pedig hogyha újraéleszt, akkor +1 emberre kellene az ellenfélnek figyelnie. lehet hogy ezt csak én gondolom így...
69.
69.
mestermagyar
68.
68.
tehát a conquest az a play4free-s assault mód?
65.
65.
IIASSAULTII
#64: Ott a pont ,de ne felejtsd el hogy hardcore módban sokszor ki van kapcsolva a killcam + vannak nagyon durva helyek pl: a heavy metal pályán a helikopterből rá tudsz ugrani a szélmalom tetejére ,vagy a Valparaíso map - nál szintén heliről a szikla tetejére stb
63.
63.
mestermagyar
59.
59.
mestermagyar
#58: Hát én nem vagyok profi sniper mégis megtettem és megölnek nagyon messziröl nagyon sokszok
58.
58.
falselight
#55: nem azt mondtam, hogy ritka a recon-osztály, hanem azt, hogy nem sokan tudnak "1 lövéssel 5-öt lelőni rohadt messziről".
#57: sajnos úgy néz ki, hogy ez egyelőre még pletyka, de egyáltalán nem tartom valószínűtlennek. itt a link: http://myona.com/2011/08/25/preorder-battlefield-3-beta-earlier-september/
57.
57.
IIASSAULTII
#50: légyszi küldj egy linket hol olvastad a hírt a beta -ról ? Én félórája keresem de semmi.
55.
55.
mestermagyar
#53: Ez azért nem annyira igaz. Engem igenis minden második alkalomal sniper terít le
És nem is csoda mer valahol egész dzsungeles.növényzetet kapnak,valahol meg az ablakaival az egész csatatérre nézö világító tornyot,és van 2 olyan pálya is ahol egy hegyröl/dombról rush támadók löhetnek(itt végig rushról beszélek.)söt vanegy harmadik is. Igazán nem nehéz mer mindenhol van jó (búvó)hely
54.
54.
aludttej
#20: egy hónapba születtem egy ilyen szerencsétlennel és még ráadásul 5 nappal idősebb is. Ilyen szégyent :D Ezek a mai fiatalok...
53.
53.
falselight
#52: ilyet csak a legjobb játékosok tudnak csinálni, sokkal nehezebb sniperezni bfbc2-ben mint bármelyik cod-ban. hülyeség top10-es videók alapján ítélni meg egy játékot.
50.
50.
falselight
most jött a hír: előrendelőknek és moh tulajdonosoknak a béta szeptember 9-én kezdődik ps3-on és xbox-on. mindenki másnak valószínűleg pár nappal később. gondolom pc-n is ekkortájt fog indulni.
47.
47.
RECh
#40: BF3-at nem lehet modolni :o
46.
46.
HerodPK
TDm limitalt Fovel ..és ész szeruen killremegy nem zaszlora vagy startégiai pontra.........adott palya 1-1 szeletén lehet majd hadakozni.....igy 1 nagyobb terep kis varosi részét tolhatjuk...gondolom csak light vagy no vehicle.......64 playerre meg ott lesznek a gigantikus mappok ott lehet repkedni meg tankozni..de van olyan aki csak a player vs playert szereti tankot etc nélkul...:)
43.
43.
johnnydick
FuCk yEa! Problem Nerds ?:D
42.
42.
T3te
#40: a bfbc2 óta nem adják már ki a szerver filekoat...
41.
41.
givi6
óriási kockulás van készülőben, alig várom !!!! : D
40.
40.
princeps27
biztos lesznek modolt ukrán szerverek 50 fővel :D
38.
38.
nukebomb
#26: nekem PS3-am van, régen PC-n játszottam. de attól nekem nem jobb amúgy, hogy másnak rosszabb. :)
tervezem megvenni a BF3-at, de még nem ismerem a sorozatot. mi lenni conquest? mi a kül. a tdm-hez képest?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...