A Treyarch új konzolokra is elhozza a Call of Dutyt

  • Írta: zoenn
  • 2011. október 5.
  • Hír
A Call of Duty-széria minden páros évben megjelenő epizódjaiért felelős csapat állásajánlata szerint már javában készítik a háborús shooter PlayStation Vitára és/vagy Wii-U-ra készülő fejezetét - de az is lehet, hogy már a következő generációban gondolkodnak, bár ez most nem valószínű.

Nagyon is elképzelhető, hogy a PC, az Xbox 360 és a PS3 mellett új platformokra költözhet a Call of Duty-széria. Legalábbis a World at Warért és a Black Opsért felelős Treyarch legfrissebb álláshirdetése szerint ez történhet, a csapat honlapján ugyanis az olvasható, hogy a sikeres pályázó "segítene elhozni a nagy sikerű frencsájzt egy új konzolra".

Bár a Treyarch nem az egyetlen stúdió, amelyik a Call of Dutyért felelős, sőt az sem biztos, hogy kimondottan erről a nagyágyú FPS-ről van szó, ám annak tudatában, hogy a csapat "rendkívül sikeres játékként" nevezi meg termékét, szinte biztos, hogy a CoD-ra vonatkozik a hirdetés.

Az "új konzol" elnevezés talán egy formális bejelentés erejével bír, így erősen lehetséges, hogy a csapat PlayStation Vitára vagy Wii U-ra hozza el a sorozatot, annál is inkább, hiszen az Activision korábban már jelezte, hogy teljes vállszélességgel kiáll az új rendszerek mellett. Reméljük, nem sima portokat kapunk, hanem teljesen különálló fejezeteket.

Ezek is érdekelhetnek

19.
Pocok90
Egy dolgot nem értek h most 2 játékon vitáztok h juj ez jobb mint az juj ez jobb mint amaz.(Tisztelet a kivételnek).De ha annyira unatkozol a kis géped előtt h kommentet akarsz irni akkor miért csak fikázol lehet neked nem jön be de a másiknak igen akkor ha már minden áron irsz akkor oda irjál amit te szeretsz ne amit utálsz...Ha BF fan vagy irjál a BFes posthoz nem nehéz két posztal arrébb megtalálod...Én pl mind a 2 játékot várom és addig nem is akarom fikázni egyiket se amig nem játszottam vele.. jah és az első posztolonak meg annyit üzennék h ha te nyomorékozol egy fejlesztői csapatot akik minden évben dolgoznak ... jó ők is a gép előtt ülnek de ők nem azert amiért te h fikázzanak másokat hanem h hasznosat csináljanak... 2 te meg álmodni se tudnál olyan jó melot mint amilyen a Treyarch-osoknak van...
Mindenkinek további szép estét és jó kockulást ;)
üdv: Pocok90/EBo
18.
bsg09
#17: Optimalizálatlan, bugos, és az előző CoD-ból összevagdosott "izé" lett. Nekem is tetszett volna, ha nem lett volna ismerős minden 2. helyszín.... A WaW viszont király volt, olyan jöhetne még.
17.
odin2011
Akárki akármit mond a a Black Ops- nagyon ott volt a szeren arról nem beszélve hogy egy teljesen új területre léptek a hidegháborús témával és a történet is ott volt a szeren....
16.
odin2011
#12: de amúgy miért nyomorék a Treyarch ?
14.
odin2011
#1: ekkora ökörséget mondani:D vagy kinek a pap kinek a papné ? de akkor is...
13.
greenmelon
#11: Én is így voltam vele, a második CoD (meg pár MoH és BiA) után már tele volt a tököm a sok 1-2. VH-s játékkal, most meg már ezeket unom. :D
Kell néha a vérfrissítés. :)
12.
Griffin
#1: Hogy a Treyarch nyomorék azt nem vitatom de hogy a DICE...
A Respawn-nak viszont én is drukkolok!
11.
shooter1234
#9: Én is így gondolom, jöhetne már egy II. -v.h. -s rész. (Milyen érdekes, hogy cod 2 után meg már úgy gondoltam, hogy nem ártana valami modern rész, mert ugye a cod. 3 nem volt pc -re, és így a 2 -t nyüstöltök unokatesómmal egy darabig, de még egy II. v.h. -s részt már nem bírtam volna ki. Amikor kijött a modern warfare az jó volt, aztán megint kellett valami változatosság, erre kijött a world at war, aztán meg ugye az MW2 ami számomra elég rövid meg unalmas is volt még veteránon is, így a balck ops már nagyon is tetszett következő résznek).
10.
koffein
sajnos a call of duty-k engem nem érdekelnek már. A cod 4 óta igen mélyrepülésben van a sorozat inniváció szempontjából
9.
greenmelon
Én is el tudnék viselni egy COD 1-2 szerű VH-s lövöldét, ezek a modernek már kicsit unalmasak. :)
7.
Fontos 96
#1: Hát apád se húzta ki időben...
6.
Mortis
Nagyszerű lenne. A budin is lehetne őrülten rohangálni s már a túlmelegedett combod sem akadályozhatna meg benne.
5.
vaszil1
Danger!
Vörös kód!
Troll Alert!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
4.
Necreon
#1: Kíváncsi vagyok hány emberen fog működni a trollkodásod.
3.
roli33
Szerintem a következő Xbox-ra gondoltak. A PS Vitára ugyanis már van bejelentve COD csak még semmi sincs megmutatva belőle. Meg amúgy is, annyi next-gen pletyka volt már játékokkal kapcsolatban (új autós game, Timespletters 4, Saints Row 4, Forza 5 stb.) hogy már a 2012-es E3-as új box bejelentés is nyílt titok :)
2.
ricsi217
nagyon értelmes hozzászólás erre csak ezt tom mondani
1.
kulabácsie
Treyarch kb olyan nyomorék csapat mint a DICE,lépjenek le a színről.
Respawn ON.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...