Rajzfilmsorozat készül a Raving Rabbids alapján

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 7.
  • Cooltúra
Bár a vérnyulakat eddig is szerettük, mert tulajdonképpen viccesek voltak a maguk módján, de azt sosem tudtuk megbocsátani nekik, hogy kihúzták szegény Rayman lába alól a szőnyeget: a Raving Rabbids ma már különálló sorozat, ami saját rajzfilmsorozatot is kap 2013-ban.

A 2006-ban indult sorozat egyes részeiből (ezek általában PC-re és Nintendo-platformokra jelentek meg, de most jön egy Xbox 360-as, kinectes változat is) 11 millió példányt adtak el világszerte, ezek után viszonylag egyértelmű volt a Ubisoft számára, hogy az egyébként is ökör alapötlettel lehet más irányba is továbblépni.

A várhatóan 2013-ban induló sorozatot a Ubisoft gyártja majd, a vállalat 78 CG-epizódot készít, ezek egyenként 7 perc hosszúak lesznek, amiből azután a Nickelodeon varázsol 26 darab, 30 perces részt, három-három kisfilm összeolvasztásával. Franciaországban és azokban az európai államokban, ahol franciául beszélnek, a France Télévisions vetíti majd a sorozatot, minden más országban a Nickelodeon kapta meg a jogokat.

9.
#7: Én fordítva látom ! Rabbids 4 prezident ! :D
8.
gucho
nagyon bírom ezeket a hülye nyulakat...
7.
Visor01
Hát én utálom ezeket a kis dögöket tönkretették a Rayman sorozatot
6.
ZsupiDav
Már csak PS3-ra kellene kiadni. A mozgásérzékelő adott lenne. Nekem elég egy Wii port is. Légysziiiii! :-(
5.
Gubi
Na erre kíváncsi leszek, kár hogy csak 2013-ban indul :P Erről most eszembe is jutott ez a vidi:
http://www.youtube.com/watch?v=yBTuq8yjQGo
4.
drakecsaj
Ha már Hannah Montana lassan befuccsol/befuccsolt(?), akkor már itt az ideje hogy végre egy jópofa sorozat is műsorra kerüljön.
2.
pjoco
Anno az összes ilyen kis filmet megnéztem! marha viccesek ezek a dögök! :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...