Részletek a Factor 5 törölt játékáról

  • Írta: zoenn
  • 2011. november 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Nem a sárkányos Lair volt az utolsó munkája a Factor 5 csapatának, nagy titokban készítettek egy második világháborús játékot Animal Wars címmel, melyben bájos állatkák vívták volna kíméletlen harcukat. A Sony PS3-exkluzív címnek szánta, de azóta a projektet törölték, s a csapat is szétszéledt.

A legutolsó információink a Factor 5 csapatáról még 2008 végéről származnak - a Lair fejlesztőit ugyanis leépítették és szélnek eresztették. Pedig a 2007-es keltezésű sárkánylovaglós Lair, ha végletekig kimunkált nem is volt, tökéletesen megfelelt a PlayStation 3 egyik korai játékának. Utolsó projektjüket még 2004-ben védette le a Sony Animal Wars néven és ezt a címüket is PS3-exkluzívnak szánták.

Az Animal Warsról szóló első és utolsó részleteket egy egykori Factor 5-alkalmazott szellőztette meg a NeoGAF fórumán. Elmondása szerint a játék egyfajta világháborús témába oltott Warhawk-klón lett volna, csak éppen aranyos kis állatok voltak a főszereplők. Az egyik képen egy teljes harci díszben pompázó hódot láthatunk. Az egykori fejlesztő szerint nagyon izgatottak voltak a munkálatok során, sokkal meggyőzőbb cím lett volna, mint a Lair, de sajnos a projektet idő előtt lelőtték. Kár érte?

6.
6.
wigyory
Valóban kár érte, mert egy kicsit elrugaszkodott volna a mai háborús játékoktól.Itt mókás figurák zúzták egymást-ki tudja talán ütős kis game lenne a piacon.
5.
5.
strike19
Szerintem a Factor 5 húzzon vissza a Star Wars Rogue Squadron sorozathoz.De ne csak nintendóra adják ki hanem PS vagy Xbox-ra.
4.
4.
Mortis
A kérdés, hogy poénos vagy komoly lett volna a hangulat, mert kicsit sem mindegy.
3.
3.
AssaX
ez de jó game lett volna KÁR érte !!!!!!!!!
1.
1.
FekaFOB
Inkább a Factor 5-ért kár. Mert velük együtt valamennyire egyik álmom is távozott a másvilágra, ami nem más mint egy új Turrican.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...