Smash Bros.-riválison dolgozhat a Sony

  • Írta: InGen
  • 2011. november 27.
  • Pletyka
Link másolása
A Smash Bros.-hoz hasonló verekedős anyagon dolgozhat a Sony egyik stúdiója, mely a pletykák szerint felsorakoztatná az összes nagy Sony-játék karaktereit, pályáit, sőt több játékból még különböző ötleteket, minijátékokat is átvennének. Mindezt egy csipet sóval tessék kezelni.

Újabb pletykahullám indult el az interneten, melynek főszereplője az amerikai SuperBot Entertainment néven futó, a Sony tulajdonában álló csapat, ami állítólag a Nintendo-féle Smash Bros. ellenfelét kívánja elkészíteni. Egyelőre sem a csapat, sem a Sony nem kommentálta a feltételezéseket.

   

Mindenesetre a kiszivárgott információk szerint a játékban szerepelni fog Kratos, Nathan Drake, Sly Cooper, Parappa the Rapper, Sweeth Tooth a Twisted Metalból és Fat Princess a Fat Princessből. Ehhez persze megfelelő pályák is dukálnak: úgy hírlik, átkerül a Sandover Village a Jak & Dexterből, a háttérben pedig a Hot Shots Golf karakterei állnak majd, de említenek pályát a LittleBigPlanet ihletése alapján, valamint egy minijátékot a Buzz!-ból.

Mindeközben a SuperBot Entertainment a konzolos verekedős játékokban jártas játéktervezőket, valamint online szakembereket keres.

8.
8.
TEEBEEX360
Hmmm! Nem rossz! Jöhet 1000-el. :DDD
7.
7.
Kumite
Csupán csak annyi a probléma, hogy ezek tök ismeretlen karakterek a Smash Bros nevei mellett...
6.
6.
doncortio
Simán mehetne még a levesbe Rachet, Clank, Snake, Raiden, Heinachi, Kenpachi (bocs, ha elírtam, Tekkenben nem vagyok annyira jártas) és még jópár egyén is, ennyien jutottak eszembe.
5.
5.
volkornka
#4: Ötlet?:D
Csak ugyanazt csinálják mint mindig, lemásolják a Nintendot.
Egyébként biztos jó játék lenne, mert a Super smash bros szerintem alapból az egyik legjobb játék a világon.
4.
4.
daenath
Erdekes otletnek tunik ;)
OFF: nem azert de egy jatekokal foglalkozo oldalnak illene mar egy normalis kepbongeszot beszereznie, nevetseges a mostani megoldas!!!
3.
3.
samatagrav09
skorpia kratos drake egy játékban jó ötlet
2.
2.
Tacskoexe
Hm, nem hangzik rosszul! :D
1.
1.
Matt8888
azz tök király már várom :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...