Eddig 8 millió Battlefield 3-at adtak el

  • Írta: InGen
  • 2011. november 30.
  • Biznisz
Link másolása
Akik úgy gondolták, hogy az új Battlefield majd megszorongatja a Call of Duty eladásait, nos, azok tévedtek. Ettől függetlenül a DICE által készített shooter eredményei is fantasztikusak, s valószínűleg sem a kiadó, sem pedig a fejlesztő nem igazán panaszkodik így karácsony előtt.

Az Electonic Arts pénzügyi igazgatója, Eric Brown beszélt a Battlefield 3 eddigi eredményeiről. Ezek szerint a DICE-féle FPS-ből az első héten 10 millió darabot szállítottak le a boltokba, majd azóta még 2 milliót, ami azt jelenti, hogy összesen 12 millió kópia terjeng a világban.

Ebből az első héten 5 millió darabot vettek meg a játékosok, amivel a Battlefield 3 állította be az Electronic Arts legnagyobb nyitóhetét. Azóta ehhez még jött 3 millió eladott példány, így összesen 8 milliónál tart az anyag. Az Electonic Arts egyébként sosem számított arra, hogy megközelítik a Call of Duty eladásait, az előzetes várakozásokat azonban teljesítette a Battlefield 3, amely jelenleg az Activision FPS-ének legnagyobb ellenfele.

59.
59.
wardprod
#56: "Csak amikor engem fanatikus CoD imádónak neveztek, akkor gondolkozzatok el, hogy ti milyenek vagytok, amikor megvéditek a drága kis játékotokat"

"valóban 10 éve ugyanaz a grafika,de olyan fantasztikus játékélmény...amit semmilyen hiperszuper grafika nekem nem pótol."
Ezek szerint én értettem félre valamit?

"próbáljátok legalább egy pillanatra elgondolkozni azon, hogy a másik mit mond, milyen érvet hoz fel...és érvekkel próbáljatok válaszolni!"
Én is ezt mondom, ehelyett, amit látok:

"nem úgy nézne ki...hogy belelövök a szekrénybe is eltűnik! :D Szánalmas! :D"
"de egy nagy rakás f*s lett az egész, az emberek meg át lettek basz*a, mint sz*r a palánkon"
"majd akkor visszarakom lehet, ha már nem lesz a gépemen se aknakereső, se pasziánsz"
Ezek a te érveid egyikei, ezért válaszoltam úgy, ahogy.

"Aki tud olvasni, annak látnia kéne a két játék közti hatalmas szintbeli és kategóriabeli különbséget"
Erre mondtam én azt, hogy aki tud olvasni, az a java részt megszokott COD-nak örülő teszterek véleményét és irományait olvashatja. Azokét, akik kapnak egyik oldalról egy bejáratott, tweakelt "új" játékot, másik oldalról pedig egy szinte 0-ról felhúzott újat.

Míg az előbbinél nem jön ki sehol negatívumként, hogy az innováció nem erősség, addig az utóbbit minden reviewer lehordta a kezddeti betegségei, hibái miatt. Továbbá, mivel pl. a BF-ből nem jön minden évben új (sima BF, nem BC-k!), ezért a pár napos tapasztalatok alapján sok-sok helyen clearly hozzá nem értésből adódóan megállapítanak játékmechanikai hibákat (kh... Destructiod khm..).

Az offenzivitásért pedig elnézést.
58.
58.
Cuppak
#34 Nekem nem tetszettek az első missiók, de a 2. felétől nagyon jó lett:D
57.
57.
simon 555
#54: na már az elejét meg értetted:)
viszont a végét már megint félre értetted:D
én azt mondtam,hogy akkor nincs joga kritizálni ha ELLOPTA!
nem vagyok én sem álszent,mert én is töltök le filemket,játékokat is,de ha nem tetszik akkor nem megyek fel egy fórumra és fikázom oda vissza úgy,hogy lényegében nem is játszottam az egész játékkal miközben egy kanyit sem adtam ki érte így nincs is jogom felháborodottnak lenni.szépen sunnyogva megjegyzem magamnak,hogy hát ez nekem nem jön be és törlöm.ha megveszem vagy kölcsönkérem vagy valahonnan szerzek egy eredeti serialt vagy példányt a játékból és kipróbálom a singlet és a multit is és akkor sem tetszik akkor már fel mehetek egy fórumra és leírhatom a véleményemet róla,persze kultúrálltan.
56.
56.
habaen
#55: Erre annyit tudok mondani, hogy sokáig figyeltem a Call of Duty imádók és a Battlefield imádók egymásnak esését különböző, szarabbnál szarabb gagyi fórumokon...és most lett elegem az egészből.
Gondoltam leírom a véleményem, lehet ezért utálni, fikázni is...leszarom, nem ismerlek titeket.
Csak amikor engem fanatikus CoD imádónak neveztek, akkor gondolkozzatok el, hogy ti milyenek vagytok, amikor megvéditek a drága kis játékotokat, és próbáljátok legalább egy pillanatra elgondolkozni azon, hogy a másik mit mond, milyen érvet hoz fel...és érvekkel próbáljatok válaszolni!
Ja és Wardprod, tanult kollégám, csak annyi, hogy te biztos sokkal iskolázottabb vagy, és biztos, hogy a te hozzászólásaid gyönyörűen kimértek és választékosak...
De azért úgy látom a warez terén te vagy inkább otthon, nem én...ja és én egyszer sem téged támadtalak, hanem a játékot...
55.
55.
wardprod
#54: Nem értek teljesen egyet veled, mert jelen példánál maradva a BF esetében ha nincs eredetid, akkor ha jól tudom egyáltalán nem jutsz pl. MP-hez. Továbbá ami a single-t is érintheti, nem igazán kapsz patcheket. Felhozni a skidrowos warez patcheket meg lehet, de tudjuk, hogy ezek hogy működnek/vagy sem.

Én is leszólok pár dolgot, a különbség viszont abban van, hogy vagy nem a saját topicjában, vagy nem ilyen intenzitással/minőségben, mint ahogy tanult kollégánk tette.
54.
54.
Hubert Cumberdale
#50: Egyrészt igazad van, csak én elnéztem és azt hittem az én kommentemhez írtad, én pedig a codot fikáztam és arra értettem a "nem multiorientált dolgot" de ha annyira "csak multi után itélkezzünk" akkor legközelebb ne rakjanak bele szingült, mert ahogy írtam van aki csak azzal játszik és neki lehet csalódás ez miatt a játék (főleg, hogy a single is eléggé hájpolva volt) de ugye nekik nincs joguk csalódottnak lenni, mert nem multiznak.....
Amúgy meg szerintem a játék nem lesz különb akkor se, ha gyári seriallal telepítem fel a gépemre. Ez amúgy is álszent duma. Egy rakás dolgot lefikázol az életben te is, meg mindenki amit nem vettél meg csak láttál valakinél, vagy olvastál/hallottál róla. Szép is lenne, ha mindent csak akkor ítélnék meg, ha megvettük, vagy ténylegesen használtuk/kipróbáltuk. (pl. Hányan mondják a tvájlájtra, hogy szar, pedig sokan közülük nem is látták egy részét se)
53.
53.
Motörhead
#47: "... kapnak egy példányt "kölcsönbe" és azzal játszanak..."

Vagy csak egy hozzáférési kódot.
52.
52.
Motörhead
#36: "... dolog nem úgy nézne ki...hogy belelövök a szekrénybe is eltűnik! :D Szánalmas! :D..."

A codban azért nem tűnik el egy szekrény sem,mert mindíg ott lapul Kepten Prájsz.
51.
51.
Muveszur
#41: grat ezennel baráttá értél :) ;)
50.
50.
simon 555
#47: durván félre értettél és kiforgattad a szavaimat...
természetesen a warezhuszárokra gondoltam.és a Battlefieldben mióta nem multiorientál játék az elejétől fogva?a BC1-ig egyáltalán nem volt single player a BF-ekben(a botok elleni az semmi)szóval a BF mindig is multiorientál volt.és igen,nincs JOGA kritizálni egy olyan játékot amit ellopott,főleg úgy,hogy csak a single alapján ítélt mivel értelemszerűen a multival nem is játszhatott így nem is játszott a játék lényegével.
48.
48.
HerodPK
Számomra csak az a lényeg hogy azt kaptamamit vártam.. a single sosem érdekelt BF sorozatban ha volt ha nem volt...1 ajtócsapkodást megért nem volt rossz de messze elmarad a többi single gamétol....a multy nagyon adja...és nemsokára jön a back to karkand:) az meg hogy valaki letorli a single 2. palya utan azt jelenti hogy fingja sincs az fps ekhez.., csak eltöltött szetkrekkelt szar vezioja van a szar gépére ahol még az is akad...ezáltal játszhatatlan és a lényegi dolgok mint rombolhatóság vagy hatalmas mappok élvezhetetlenek:)...
47.
47.
Hubert Cumberdale
#45: Akkor gondolom azoknak sincs JOGUK véleményt alkotni, akik a teszteket csinálják, vagy a hivatalos Kritikusoknak sincs, mert hogy egyik sem megy be a boltba megvenni, hanem kapnak egy példányt "kölcsönbe" és azzal játszanak. Az meg, hogy multi alapján ítéljünk meg valamit, ami az eredeténél fogva NEM multiorientált játék, csak az idő haladtával korcsosult el, már önmagában faszság. Meg amúgy is szerintem azoknak is ugyan olyan joguk van véleményt alkotni egy kampánnyal rendelkező játékról, akik nem multiznak. Mert 2011-ben akár milyen elképzelhetetlen, vannak olyanok!!! (meg amúgy is, ha azok pofázhatnak, akik csak multiznak és hozzá se szagolnak a szinglihez, akkor meg nincs miről beszélni)
46.
46.
jszili32
Csak, hogy mindenki tudja a BF legelsö része (1942) 2 évvel elöbb jött ki, mint a COD legelsö része!Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a call of duty csak utánzat, ráadásul nem is kicsit utánozták le a BF-et, erröl meg is bizonyosodhatunk ha megnézzük öket közelebbröl.
45.
45.
simon 555
#34: ugye tudod,hogy most vallottad be,hogy csak letöltötted?:)
ha letöltesz valamit akkor ne kritizáld,majd ha te is megveszed és teljes mértékben kipróbálod a multit is,na majd csak akkor lesz JOGOD kritizálni valamit és nem előbb...
44.
44.
wardprod
#39: Én semmi ilyenre nem emléxem, amit tudok az az, hogy elismerték, hogy a szardarab M$ és Stony QA miatt késett vagy 2-3 hetet egy olyan beta, ami a kiadás időpontjára legalább 1 hónapos lett.

#36 Warezhuszárként inkább maradj csendben.

Mit szeretnél milyen grafika legyen benne, ha már ez sem jó? Pont a grafika miatt pampogni, amikor a kedvenced 10 éves enginen csücsül a mai napig?

Tudok ám én is fasza fícsöröket a MW3-ból: pl. rakétaként előre vetődő ragdollok miután megkéselik a playert hátba stb... Könnyen talál az ember bugos dolgokat ha semmi mást nem keres csak azokat.
42.
42.
gyurcio
#37: Pont az ilyen játékosoknak készült a COD, mint te.Egyszerű játék, egyszerű embereknek.
41.
41.
aludttej
#36: A kommented csattanójaként magadat is jellemezted: Szánalmas!
Nem kéne ennyire elvakult csőlátású cod fanboynak lenni, a vak is látja hogy a cod4 óta nemhogy semmit nem változott a mw, gyakorlatilag kaptunk még egy map packot jóóó drágán. Látszik hogy csak a BF singlejével játszottál, de ha már az olvasni tudással példálódzol, nem olvastál olyasmit h ebben a játékban a multi a lényeg?
"..az egész EA gémsz-nél többet ér úgy ahogy van!!! :D " - még jó hogy az EA ebben az esetben csak kiadóként játszik szerepet
Szóval gratulálok, jól megmondtad a magadét, csak máskor gondolkozz is előtte pls. KÖSZI !!! <3
40.
40.
Veldspar
#39: "más produktumok esetében a béta státusz jóval kiforrottabb"

Az a tény az, hogy te nem tudod, mi az a béta.

Lehet, hogy az EA-nél úgy gondolták, hogy két legyet ütnek egy csapásra: a DICE kap egy stressztesztet, a játékosok meg egy kis ízelítőt. Egy béta nem feltétlen reprezentálja a teljes termék minőségét, arra a demó való. Vagy kéne, hogy legyen, nemdebár, kedves EA? Bah...

Aki meg a béta miatt mondta le az előfizetést, azt én nem igazán értem -- mégis mit gondoltak, a kiadás után nem lesz utógondozás, hogy Kockáék egyből feloszlanak, leégetik irodáikat és behintik sóval a romokat? Meg úgy általában az augusztusi/szeptemberi klienshez azóta nem nyúltak?
39.
39.
adye
#26: Igen magyarázkodtak miatta, hivatalosan is beismerték hogy kritikán aluli a minősége azonban csak a szerver oldali tulajdonságokat volt hivatott tesztelni a játék. Persze mind ez már akkor történt mikor mindenki fel volt háborodva. És a project manager írt erre egy bejegyzést a BF blogon, amiről a gamekapocs is cikkezett egyébiránt.
Korai, gyenge, és iszonyatosan rossz verzió volt, más produktumok esetében a béta státusz jóval kiforrottabb. Szóval hagyjuk a mellébeszélést. Ezek tények.
38.
38.
kiskondor
http://www.youtube.com/watch?v=xwpKgqcIE68&feature=related
37.
37.
habaen
36.
36.
habaen
#34: Ja és még annyi, hogy nem azt mondtam, hogy a grafikába ölték a pénzt,hanem a marketingbe...
Pedig bizony inkább ölték volna bele a reklámpénzt is a grafikába, akkor talán az elképesztő "mindent szét lehet lőni" dolog nem úgy nézne ki...hogy belelövök a szekrénybe is eltűnik! :D Szánalmas! :D
35.
35.
Hubert Cumberdale
#34: Mondjuk így nézve igazad van, én a codot egészen a 3. pályáig elvittem és csak utána törtem ketté az iso fájlt :DD
34.
34.
habaen
#32: Hát bocs srácok ha belegázoltam a kis lelki világotokba, de a Bátlfild második szingül pléjer pályája után uninstalláltam az egészet, majd akkor visszarakom lehet, ha már nem lesz a gépemen se aknakereső, se pasziánsz....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...