Egyáltalán nem játszik a Gears of War 3 írónője

  • Írta: InGen
  • 2011. november 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Elsőre úgy hangozhat, hogy nem játszani azzal a sorozattal, aminek a harmadik részét írod olyan, mintha nem érnél hozzá ahhoz a nőhöz, akit meg szeretnél fektetni. De úgy látszik, Karen Traviss számára ez a megfelelő munkamódszer, szerinte legalábbis mindenképp.

"Az a helyzet a Gearsszel, vagy bármi mással kapcsolatban, amin dolgozom, hogy meg kell próbálnom hidegen közelíteni felé. Minél kevesebbet tudok róla, annál jobb" - mondta Karen Traviss, a Gears of War 3 történetéért felelős írónő, aki korábban alkotott már sztorikat Star Wars témában, de még a Halo világában is, szóval igazi sci-fi veteránról van szó.


De akkor mégis hogyan képes átvenni egy játék hangulatát? Nos, elmondása szerint a képekből: megnézi például a Gearshez készült képeket, rajzokat, festményeket, és ezek alapján elképzeli a a világot, a városokat és a többit.

Traviss persze nem csak a Gears 3 történetét írta, ő felelős az összes regényért is, ami a Gears of War-témában megjelent, így az ő művei a Jacinto’s Remnant, az Anvil Gate, a Coalition’s End, és jövő májusban jelenik meg a sorozat legújabb része, a The Slab is.

7.
7.
Raam989
Ez még a jobbik eset. A rosszabbik az, amikor egy játéktesztelő nem játszik a játékkal és úgy ír tesztet róla... :D
6.
6.
sinister
Szerintem nincs ebben semmi különös.Több olyan világhírű színész is akad,aki soha nem nézi vissza azt a filmet amelyben játszott,még a premier előtti zártkörű vetítéseken sem.
5.
5.
Slik
Nico Bellic hangja se játszott a GTA IV-vel... engem az jobban meglepett, minthogy egy nő nem nyomja a játékát
4.
4.
Archondelta
Traviss az egyik kedvenc íróm, a zseniális Republic Commando novellák óta mindenképp. Minden egyes sorozatában egy brand-en belül is új alapokat fektet le, gondolom ehhez az kell, hogy elhidegüljön a témától. Érdekes módszer, de olvasva eddigi műveit, azt kell hogy mondjam, működik.
3.
3.
KeXxX
ha nem akar játszani, akkor ne játsszon senki nem erőlteti.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...