Szélesebb közönséghez szól majd a PlayStation 3

  • Írta: fojesz
  • 2011. december 6.
  • Érdekesség
Jim Ryan, a Sony Computer Entertainment of Europe elnök-vezérigazgatója árulta el egy interjúban, hogy a vállalat PlayStation 3-mal fiatalabb közönséghez szól majd a jövőben, és rágyúrnak a családbarát élményre is. Az ígéret szerint a hardcore gamerek nem fognak hátrányba kerülni emiatt.

Jim Ryan elnök-vezérigazgató az Official PlayStation Magazine-nak adott interjút, amiben először arra fel a figyelmet, hogy a PlayStation 3 pályafutása még korántsem ért véget: jelenleg a konzol ára "viszonylag magas", az Egyesült Királyságban 199 font, noha az első két PlayStationből is akkor adtak el a legtöbbet, mikor az áruk lement 129 fontra.

Ryan szerint a Sonynak nagy tervei vannak a jövőt illetően, a következő hónapokban és években szeretnék szélesíteni a PlayStation 3 felhasználói bázisát, mégpedig úgy, hogy a fiatalabb játékosok felé fordulnak és többet áldoznak a családbarát szemléletmód oltárán. Bár a casual vonal elrettentő lehet, Ryan megígérte: a hardcore játékosok nem kerülnek majd hátrányba, számos izgalmas projekt készül a számukra a Sony stúdióinál, illetve a külsős fejlesztőcégeknél.

21.
Elyas
#16: az lehet viszont a Doom tette le az fpsek alapjait(szerintem)

Igen igazad van nem hardcore játék a Cs hanem Hardcore játékosok játszanak vele úgy hogy a kezdőknek esélyük se legyen (jómagam abbahagytam a cs egy éve nemrég visszamentem és lealáztak nagyon de már jövők fel a ranglétrán:D)
De amugy éppen ezért csinálnak egy rakás Cs modot (zombi/deatchmatch) ahol már mindenkinek van esélye
20.
Kumite
#19: Ezzel egyetértek teljesen, nekem sem véletlenül van Wii-m.
Viszont az tény. hogy nagyon sokan tartoznak az általam felvázolt kategóriába.
19.
ReNegAdE
#10: Szerintem nagyon sokan nem azért használnak egy bizonyos konzolt mert hd vagy nem hd,hanem azért mert arra az adott gépre jönnek ki olyan játékok(exclusive) amik érdeklik!Legalább is én ezért döntöttem a PS márka mellett!Úgyhogy én nem bánom miket adnak ki majd PS3-ra addig amíg jönnek olyan játékok is rá amik engem érdekelnek!
18.
volkornka
Tudtommal, az a hardcore gamer, aki rengeteg időt tölt el azzal, hogy mester fokon tudjon játszani, maximalizálja a lehetőségeket, és a tökéletességre tör. Ezek a játékosok nem azért játszanak csupán mert jó időtöltés, hanem mert van 1 céljuk benne, hogy elérjenek egy szintet.
Egy játék meg attól lehet Hardcore , mert van mit mesterfokra vinni benne, és olyan a közönsége.
Tehát nem csak a lövöldözős véres dolog lehet hardcore:)
17.
Kumite
#16: Az eddigi fórumtapasztalataim alapján hardcorenak mondja magát az, aki HD-ban játszik lövöldözős játékokat, leggyakrabban konzolon :)
16.
wardprod
#13: A Doom az nem hardcore. A CS is csak azért, mert sajnálatos módon olyan a közönsége, mint sok más kompetitív játékra hajazó játéké: szar. Keményen bünteti(morálisan) a kezdőt/gyengébbet a pro, mert mai napig nincs értelmes rendszer a játékosok kategorizálásának.

CS-nél pl semmi ilyen nincs, HoN-ban van psr/blabla, DotA2-ben is lesz valami rating, de ezek is mind szarok, mert nem számol sem azzal, hogy mi van, ha valaki totál új, vagy csak azon a számbeli szinten van, mint a kezdők. Azokat az embereket pedig akik gyengébbek, de a rendszer egy helyre rakja a jobbakkal maguk a játékosok büntetik, útálják ki.

Jobban belegondolva nem is értem, hogy mi is az, hogy "hardcore". Nincs hardcore játék, csak hardcore közösséggel működő játék. Mondjuk a csupán singleplayer játékok esetében azért hardcore-nak nevezni valamit, mert a nehézségi fok magasabbra állítható, mint a nagy többségben is hülyeség szvsz.
15.
vincze1211
hát ha engem is át akarnak csalogatni boxról ps-re, akkor 1 évre elég sört csomagoljanak mellé. máshogy nem jönne össze
14.
JacoB
egy kérdés, mit jelent az hogy hardcore gamer ? :DD
13.
Elyas
#3: ezaz... Az a baj hogy már mindent casual szintre akarnak vinni mert a gazdagok (legalábbis a fiatalok) mindenben jók akarnak lenni de mivel semmiben sem jók annyira ezért nem vesznek olyan játékot amikben nem tudnának érvényesülni(legalábbis eddig ezt tapasztaltam és a véleményem teljesen subjectív)

Az is baj hogy ma már nincsenek pl. az FPSek terén olyan játékok mint a Doom vagy a Cs. A jelenség a Cs esetében teljesen látható: A Cs a hardcore fpsesek játéka ahol a kezdőknek nincs sok esélyük, de most nemsokára kijön a GO és lesz egy CASUAL szint is és persze kimegy az egész pcre xboxra és psre. Miért? Mert így mégtöbbet kaszálhatnak...
Itt sincs már más csak az önzőség.
12.
Bisur1996
Előkészítik a terepet a next gennek, ha kijön a PS4 akkora már a PS3 elég olcsó és elég casual legyen a fiatalabb korosztály számára... és ugyanúgy jól vegyék, ne essen a profit.
11.
volkornka
Amúgy meg az is poén ,hogy milyen játékokra mondják manapság ,hogy hardcore:D
Én például egy Super Smash Bros-ban több hardcore-t látok, gyerekes kinézete ellenére. Oké hogy leül a család és tolja, de vannak versenyek is, és olyanok akik már legelső résszel játszottak éveket.
10.
Kumite
#7: Nem, egyáltalán nem azért írtam.
Kíváncsi vagyok, hogy a sok "hardcore" HD sznob miket fog majd reagálni, amikor a Wii U -nak lesz a legerősebb hardvere és legszebb grafikája, miközben a kedvenc konzoluk meg elmozdul az "óvodás" irányba.
Mind2 idézőjelet vastagítva szedném, ha lehetne.
9.
amadeusz gyermeke
HURRá ITT IS BESZIVáROG AZ IGéNYTELEN ELKUR.... áS:(((((((
8.
ReNegAdE
#6: Nem baj úgysem játszunk majd vele!
7.
ReNegAdE
#4: A legszebb öröm a káröröm!Ugye?
6.
daenath
Nah lesz majd nekunk FarmVille, CityVille meg FutyiVille :)))) meg minden fajta nyalanksagville :P
5.
greenmelon
#1: Ja, a Skyrim is milyen hardcore RPG lett már... :/
4.
Kumite
Wii haterek, szevasztok :)
3.
Lordnekroseth
Mahahahahaha. A ps sem menekülhet !

Egyébként baromság. Ez nem platform függő. A pc-n sem azért jön casual játék mert Pc, hanem azért mert a Casual játékot a nagyközönség is megveszi, azaz 10 szer akkora profit.

Leszarják már ezek, hogy te gamer vagy, vagy mit szeretsz. A pénz az a lényeg. Pont olyan lessz mint a zene. Minden pop lessz, és ugyanolyan.

Aztán pont ezért tér vissza az majd mint régen, hogy "az rpg-seket sátánistának nézik mert ők nem azt csinálják mint a köznép" Ez persze csak példa, de a lényeg ez lessz.
2.
Szerintem van elég normál játék is a move-os családos vidámságok mellett. Ráadásul már a move sem csak casual, kimondottan komoly edzéseket lehet vele tolni, van játéktermes railshooter móka is, lásd: House of the Dead Overkill.
1.
Gamer
hogy? a jelen generációs konzolok már így is a casual játékosoknak készültek, bele se merek gondolni mi lesz ha ezek úgy gondolják, csak most fognak feléjük fordulni :s
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...