HWSW: Androidos programok 22 forintért

  • Írta: fojesz
  • 2011. december 8.
  • Érdekesség
Link másolása
“Egymilliárd egy igen nagy szám bármilyen mérésben. Ha azonban ez nem az értéket, hanem a növekedés mértékét írja le, akkor egyszerűen csodálatos” - lelkendezik a hivatalos Google blogban Eric Chu, az Android fejlesztői ökoszisztéma igazgatója.

Néhány nappal ezelőtt töltötte le valaki a 10 milliárdodik alkalmazást androidos készülékére a Marketből, ami szinte hihetetlen növekedést jelent. 2009-ben még szinte kézzel is meg lehetett volna számolni a letöltéseket, 2010 júliusában viszont már 1 milliárdon állt a számláló. A régebb óta működő és jobban trenírozott felhasználókkal rendelkező Apple az App Store-ban 2011 elején lépte át a 10 milliárdos darabszámot.

Idén tavasszal még alig fele annyi alkalmazás volt az Android Marketen mint az App Store-ban, év végére azonban kiegyenlítődött a két piactér és mindkét helyen több mint 500 ezer program közül válogathatnak a fogyasztók. Az alkalmazások szaporasága a letöltések rakétáit is begyújtotta, márciusban 3, májusban 4,5, júliusban 6 milliárdos mérföldkövek mellett robogott el a Google platformja. A letöltések száma némileg gyorsul, de ugrásszerű növekedés azért nem látszik a grafikonokból. Havonta körülbelül 750-800 millió programot telepítenek világszerte androidos készülékekre. Jövőre várhatóan a havi letöltésszám év közben átlépi az egymilliárdot, a huszadik milliárdot még valószínűleg fürdőruhában ünnepelhetjük.

A Google komoly akciókkal ünnepli ezt a mérföldkövet, bizonyos programok és játékok már 22 forintért megvehetők - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...