A japánok valamiért nagyon furcsán rá vannak kattanva a Monster Hunterre, így egyetlen konzol sem lehet ott sikeres, amire nem jelenik meg egy rész a sorozatból. Éppen ezért Philippe Cardon, a PlayStation France vezetője elmondta: a következő hónapokban várható Vitára is a Monster Hunter, ami reményei szerint jelentősen megdobja majd a japán eladásokat.


Cardon azt is elmondta, hogy az európai Vita-launch már biztos jobb lesz, hiszen a játékfelhozatal jobban megfelel a nyugati ízlésvilágnak. Összességében a francia úriember mindenkit nyugalomra intett, szerinte ugyanis nagyon hamar fel fog gyülemleni annyi must have játék, hogy a Vita eladásai rendesen beindulnak majd.