Komolyan nyereséges a Konami

  • Írta: InGen
  • 2012. február 5.
  • Biznisz
Link másolása
Csak éppen nem onnan jött a nyereség, ahonnan azt gondolnánk, derül ki a cég elmúlt 9 hónapra vonatkozó jelentéséből. A "nagy játékokból" származó bolti bevételek ugyanis jelentősen csökkentek, míg a közösségi és mobilos játékokból dőlt a zseton a zsákba.

A december 31-én véget ért 9 hónapos időszak pénzügyi eredményeit tette közzé a Konami, és tulajdonképpen boldog lehet mindenki, akinek valamilyen formában részesedése van a cégben, hiszen a 224 millió dollárnak megfelelő 17,05 milliárd jenes profit egészen pontosan 77,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.


A bolti játékokból származó bevétel azonban 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményhez képest, így most csak 465 millió dollár csengett be ebből a szektorból, 698 millió helyett. A Konami elmondása szerint a sportjátékok, a Metal Gear-anyagok és Yu-Gi-Oh kiemelkedően teljesítettek.

Az igazi robbanás a közösségi és mobilos játékok területén történt. Itt az egy évvel korábbi 127 millió helyett 348 millió dollár jött be. A legsikeresebb anyagok közé a Dragon Collection tartozik 5 millió regisztrált játékossal, illetve a Sengoku Collection 2,5 millióval.

3.
3.
Jah, előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem éri meg milliós költségvetésű tripla-A kategóriájú játékokat csinálni, mert 2 nap alatt egy Flashel nulla befektetéssel milliárdokat lehet idióta, haszontalan közösségi játékokkal kaszálni :)
1.
1.
MrZombieEater
Bárcsak ez lenne az én legnagyobb problémám, hogy váratlan helyekről dől a lé.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...