Márciusban jelenik meg a Journey

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 13.
  • Megjelenés
Link másolása
Ha minden jól megy, nem kell több késéssel számolnunk, úgy tűnik, a thatgamecompany befejezte a Journey fejlesztését, és a játék a tervek szerint márciusban megjelenhet. A készítők három évet öltek bele a projektbe, sejtelmes üzenetük szerint "remélhetőleg megérte" ennyit foglalkozni vele.

A thatgamecompany annak idején három játékra szóló szerződést kötött a Sonyval; a Flow és a Flower után a Journey fogja lezárni ezt a megállapodást. A játék immár több mint három éve készül, viszont ha jól következtetünk Jenova Chen, a projekt kreatív vezetőjének Twitter-üzenete alapján, a munkálatok mostanra véget értek: "Három év hosszú idő, mikor végre befejezel valamit, visszatekintesz és azt kérdezed: mit csináltam az elmúlt három évben?"

Chen egyelőre nem közölte a Journey pontos megjelenési dátumát, állítása szerint a Sony jelenleg is azon gondolkodik, mikor jelentesse meg a programot. A cég legutóbb 2012 második negyedévére ígérte a premiert, viszont a Game Informer legfrissebb számában már arról olvashatunk a játék előzetesének végén, hogy már márciusban magunkévá tehetjük az alkotást. A Sony egyelőre nem fűzött kommentárt a hírekhez.

7.
7.
#2: Hát az erősen kérdéses...
-Vagy ráérez a média és felül a hype vonatra, akkor a csapból is ez fog folyni és valljuk be nem is lennék meglepve de még kevésé bánnám...
-Vagy elintézik egy WTF-el, bár szerintem az első esélyesebb.

Az mondjuk megint más, hogy a szélesebb tömegeknek, ez szerintem nem lesz elég akciódús / véres (szájú)... Én ilyen (sajtó / játékosok) 9/6-os átlagra tippelnék, egy biztos, ha kijön megint kérek kölcsönbe gépet, pár napra ! :D
5.
5.
eximmice
Ugye ugye nem ps3 exkluzív?Mer akkor falra mászok :D nekem ez kell *.*
4.
4.
mamgu
Második negyed év ?, én ezt már nem bírom idegekkel mi a bánaton gondolkodnak még ha egyszer kész van ....
3.
3.
metercsiken
Igazából én azt sem tudom, hogy miről is szól ez az egész!
Már láttam róla valamiféle előzetest, de abban csak ide-oda repkedett ez a csukjás alak. *_*
De egy tesztet azért elolvasok majd róla. ( ha lesz )
2.
2.
Folti1985
Nagyon furcsa ez a játék. Kíváncsi leszek majd milyen értékeléseket kap.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...