Elkaszálták az erőszakos játékok adóját

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 26.
  • Érdekesség
Link másolása
Az oklahomai illetékesek nem szavazták meg Fourkiller képviselő javaslatát, ami arról szólt, hogy vessenek ki egy százalékos adót az erőszakos videojátékokra. A törvényjavaslat még a szokásosnál is összeszedetlenebb volt a témában, olvasata szerint a Dance Central is erőszakos játék lett volna többek között.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a törvényjavaslat még a szokásosnál is hülyébben boncolgatta az erőszakos videojátékok kérdését, hiszen az ESRB besorolási kategóriáira épített, és az a játék lett volna erőszakos szerinte, amit a bizottság az Adult Only, a Mature, illetve a Teen osztályba sorol. Míg az első két csoport bevonása érthető, addig a fiatalkorúaknak fenntartott "tinirészleg" már abszolút kérdő tekinteteket vont maga után - eszerint ugyanis a Final Fantasy XIII-2, sőt még a Dance Central 2 is erőszakos játék lehetne.

Ha a törvény hatályba lépett volna, az erőszakos játékokra Oklahoma államban egy százalékos adót vetnének ki, az így befolyt összeget pedig jótékony célokra fordították volna. Az adóügyekkel foglalkozó albizottság végül elkaszálta a javaslatot, ami annak fényében nem is meglepő, hogy a Video Game Voters Network tagjai százával küldtek leveleket az illetékeseknek, amiben arról informálták őket, hogy nincs bizonyíték a videojátékok és az emberi erőszak között fennálló esetleges kapcsolatra.

5.
5.
Quent1n
Még szép, hogy nálunk megszavaznák.... -.- Ezért tartom viccesnek azt a szót, hogy rendszerváltás, mert itt olyan nem igazán volt, csak maszatolás....

Erről a javaslatról meg annyit, hogy egy hülyeség. Tény és való, hogy egy gyereknek nem használ ha MK-s kivégzéseket néz, ha a GTA-ban gyilkolja az embereket de azért ez tulzás. Inkább a 18+os játékokat kéne valahogy távol tartani a gyerekektől, arra költsenek ne a játékokra dobjanak sarcot.
4.
4.
gucho
Gondolom a magyar politikusok warezolnak, ezért nem foglalkoztak vele, de ha egy venne legalább egy játékot és látná, hogy milyen pénzeket kérnek el tőlünk, aki már jöhetne is az adó...!
Mert a magyar ember még azt is elbírná...
3.
3.
ArrowCross
Csak a pénz csodálkozom hogy a magyar politikusoknak ez még hogy nem jutott eszébe.Csak itt meg is szavaznák.
2.
2.
felegyi
Rókabőr lehúzás... hogy kaphatnak szót a hülyék, és az okosak miért nem?
1.
1.
Vurgi
Hát nem tudom, ha valakinek Fourkiller a becsületes neve, akkor nem értem, hogy mért pont ő tiltakozik az erőszakos játékok ellen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...