Crytek: nagyot fog ütni a Homefront 2

  • Írta: InGen
  • 2012. március 16.
  • Hír
Link másolása
A Homefront furcsa eset: habár a kritikusok nem voltak elájulva tőle, a remek marketing miatt mégis kiváló eladásokat produkált, és elég sok rajongót kitermelt. A folytatást már erre alapozva a Crytek készíti, és meg vannak győződve róla, hogy az hatalmasat fog szólni.

Habár a Homefront jelenleg is 7 pont környékén áll a Metacriticen, ami nem kifejezetten kiemelkedő, az első héten így is 1 millió példányt adtak el belőle, és 2,4 milliót szállítottak le a boltokba. A folytatást már nem a Kaos Studios, hanem a Crytek angliai szárnya készíti, és Avni Yerli komolyan biztos benne, hogy nagy siker lesz a cím.


Yerli elmondta, hogy bár az első rész értékelései tényleg nem kiemelkedőek, a THQ remek marketingjének köszönhetően gyakorlatilag mindenki ismeri a játékot. Ha ugyanezt a marketinget meg tudják ismételni, és mellé teszik a Crytek-féle minőséget, akkor nagyot szólhat a folytatás a megjelenéskor.

Ezek mellett magáról a játékról egyelőre nem sokat mondott: "Ha megnézitek, milyen világot alkottak az első részhez, és milyen világról beszélnek a fejlesztők a másodikkal kapcsolatban, amiről persze, egyelőre én még nem szólhatok, akkor a végeredmény eléggé cool lesz."

Korábban hallhattunk olyan pletykákat, melyek szerint a második rész a Mississippi folyó környékén játszódna, de Yerli szerint ez teljesen a csapat belátására van bízva, ők döntenek mindenben.

26.
26.
Hubert Cumberdale
#25: Áhh, csak nem lennének menők, ha nem oltanák le, hogy szar a crysis. (főleg, hogy sztem töredéke sem játszptt vele) Mert manapság, aminek jó a grafikája az nem lehet jó játék. A cry 1-nek jó volt a singlije (még ha nem is kiemelkedően jó), bár néhol azért volt gagyi rész, mikor egy pálya annyiból állt, hogy végig mentél rajta és 5 percenként jött egy KNH csoport. de a 3. 4. pálya fele már faszán kezdtek pörögni az események. Egy klasszikus fps lett, darkosodó pályákka meg fasza boss fight-al. Mondjuk a multija nem a legjobb, mármint élmény terén nagyon ott volt, rengeteget toltam a wars-al, csak nagyon bugos volt, meg a legtöbb szeró szét volt már hekkelve olyan szinten, hogy örök speed, meg mindenkinél fegyók, persze minden eszközzel felszerelve, tök élvezhetetlen volt.
25.
25.
..::RoLiSoAp::..
#12: egy rakás szar lett? gondolom a multira b*sztál időt szánni... a multi teljesen korrekt, élvezhető és pörgős. sok időt beleöltem nekem nagyon tetszett. és a single is vállalható, vagy legalábbis távol áll a szartól.
24.
24.
greenmelon
22.
22.
turleysqt
#18: szövegééééértééés.
21.
21.
DON GONDOCS
Hacsak feleolyan jó lesz mint HF1 és 3szor olyan hosszú egyjátékos része, akkor jöhet. A crysis 2 egyjátékos része kifejezetten tetszett, a pályák jól megvoltak tervezve.
18.
18.
greenmelon
#17: A Crytek nem híres? :O Na ennek fuss neki mégegyszer.
17.
17.
Optimus Prime
Hát nem azért, de a CryTek se híres a... nos, a Crysis-nak se sztorija ,se értelme, főleg azzal a befejezéssel. Ha nem fut alatt a mindentmegváltóengine a játék elveszett volna a süllyesztőben, ahogy sok jó játék hype nélkül.
A Homefront 1 demó után bejött, de nem várok a sztoritól se nagy dolgot, ha olyan mint a Frontlines az bőven elég. Nem nagy szám az egész játék, de nem is akar az lenni.
16.
16.
Dogmatix
#15: nem fognak sok mindent megmutatni, csak a látványos robbanásokat meg 1-2 lövöldözést. az 1. részt is így adták el :))
15.
15.
Jery
Mutasanak egy gameplayt es mi majd eldontjuk, h cool vagy sem adigis nem kell zsakba macska!
14.
14.
Nathan
#11: elmondom :
1-2: ne vedd meg ha lehetséges még ráse nézz
3-4 megveheted de elég necces
5 abszolut közepes
6-7 nem rossz, de csak egyszeri végigjátszásra
8-9 egy remek játék ved meg
10 hülye vagy ha kihagyod
én legalábis igy pontoznék :D
13.
13.
kopic
#12: De arra kíváncsi leszek, hogy a Crytek mit fog alkotni.
12.
12.
kopic
Végigjátszottam az 1.részit, és egy rakás szar lett. Nálam jó szívvel is csak 6,5 pont.
11.
11.
simon 555
"Habár a Homefront jelenleg is 7 pont környékén áll a Metacriticen, ami nem kifejezetten kiemelkedő"

Most nem azért,de a 7 pont mégis mióta számít rossznak?
A 7 pont egy jó játék.A rossz játékoknak 5 alatt kellene pontot kapni mert így lenne reális az értékelés és nem azt mondani,hogy "hát csak 7 pontos játék szóval közepesnek mondható"...
Az 5 pontos játék a közepes játék!Sosem értettem,hogy miért így pontoznak.
Ha már egyszer 10 pontos az a skála akkor ne csak a 8-9 pontos játékokra mondják azt,hogy jó hanem egészen 6 pontig jónak kellene számítani.Aztán az 5 a közepes ami egynek elmegy és az alatt vannak a borzalmasan rosszak.
Persze ezt most csak általánosságban mondom nem az oldalra.
10.
10.
Mortis
Mississippi man aláfestése alatt lövöldözni jó móka.
9.
9.
izomkukac
#8: sajnos ez most nem volt vicces
8.
8.
omarek
szerintem kéne egy kis átalakítás pl romanian front ahol akár a szerencsés játékosok kecskeháton ügetve is tudnak majd harcolni vagy éppen román lejeket hajigálhatunk az amerikai tengerész gyalogosokra (tengikre) mert mint tudjuk románia észak koreához hasonlóan mocskos nagy katonai erővel bír.
7.
7.
giga321
Tele rakják majd űrlényekkel?
6.
6.
Dogmatix
A Homefront remek példája annak, hogyan lehet eladni egy teljesen átlagos (szerintem 7pontot sem érő) játékot. Zseniális marketingkampányt bonyolítottak le a srácok. Tényleg mindenhol a Homefrontról beszéltek, mindenki tudta mi az, mikor fog kijönni, és tessék lássék az első héten 1millió darabot vettek, ami egy új címtől kiemelkedő teljesítmény. Nem mondom, hogy rossz játék, de ha a BF3 84-89 ponton, a COD pedig 79-88ponton áll, akkor kicsit soknak tűnik az a 70es nekem :) Minden esetre kíváncsi vagyok a 2. részre
4.
4.
Necreon
#2: Meg is válaszoltad a kérdésed.
3.
3.
alex512
#2: Mégis rengeteg jó vagy akár remek játék lett gazdasági "bukás" a hype hiánya miatt vagy még annak ellenére is. Egyébként a Crytek nem tudott a Far Cry óta igazán nagyot ütni a játékaival. A Crysis játékok jók, de ahhoz hogy üssön viszont ki kell emelkednie a társai közül ami nem igaz egyik részre sem.
2.
2.
randall13
Sosem értettem hogy a "jó játékoknak" minek van szükségük marketingre. Ha tényleg jó, akkor terjed az magától is. Csak lassabban.
1.
1.
gucho
én szerettem az elsőt és ha remélem a Crytek valami ütőset alkot...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...