Hivatalosan is bezár a Zipper Interactive

  • Írta: fojesz
  • 2012. április 1.
  • Gyászhír
Link másolása
A Sony hivatalosan is megerősítette a múltheti pletykákat, miszerint lehúzza a rolót a SOCOM-játékokat, a MAG-ot és a Unit 13-at is jegyző Zipper Interactive. Nem tudni, hogy a Sony belső stúdióját miért kellett meneszteni, a cég közleménye szerint normális átalakítások részeként tették lapátra a srácokat.

A Zipper Interactive 1996-ban nyitotta meg a kapuit, s bár eleinte PC-s címekkel foglalkozott, később átnyergelt a SOCOM-sorozatra és a PlayStationre, minek után 2006-ban a Sony Worldwide Studios teljesen felvásárolta a csapatot. Azóta a srácok olyan játékokat tette le az asztalra, mint a gigászi összecsapásokat ígérő MAG vagy a PlayStation Vitára készült Unit 13.

Múlt héten röppentek fel a stúdió bezárásáról szóló hírek, a Sony végül csak a napokban erősítette meg ezeket az infókat a Game Informernek. A lap munkatársainak küldött közlemény szerint a Seattle-ben székelő csapatnak a Sony Worldwide Studiosnál végbement szokványos erőforrás-elosztási procedúra részeként kellett mennie: a Zipper befejezte legutóbbi projektjét, a Unit 13-at, így dolga sincsen már több.

Bár logikailag védhető a Sony állítása, azt azért illik megjegyezni, hogy az ilyen - általában nagyobb projektek utáni - leépítések néhány tíz főt szoktak érinteni, nem pedig egy egész, 80 főt számláló fejlesztőcsapatot - joggal feltételezhető tehát, hogy a bezárásnak más, mélyebb okai is lehetnek.

A Sony ígéretei szerint a SOCOM 4, a MAG és a Unit 13 támogatása folytatódik a jövőben is.

21.
21.
Hubert Cumberdale
#19: Mivel nem láttuk, hogy mi volt itt, ezért feltételes módban beszéltünk egy lehetséges elkövetőről, mármint a törölt kommentek mögött álló személyről.
20.
20.
Pedig logikus, négy éve lejtmenetben veszteséges a sony, a tavalyi évet is 4 milliárd veszteséggel zárták, szóval ott spórolnak ahol csak lehet. Valószínűleg nem jöttek annyira az eladások, vagy csak nem hisznek a csapat további projekteikben. Akit nem vesznek át más csapatba az vagy elnyergel máshová (persze ha tud), vagy ha többen maradnak, akkor alapítanak egy saját független stúdiót...

Ha az utóbbi mellett döntenek és össze is jön nekik, akkor még jól is járhatunk, ha nekiállnak valami saját multiplatform fejlesztésnek. (Függetlenként platform exkluzívnak nem hiszem, hogy sok értelme lenne...)
19.
19.
shatterhand
#18: csak kíváncsiságból, de ti miről beszéltek?
igazából ez a harry potter gyerek se tudom mit akart, de most már az unchartedet se vágom hogy jön most ide

18.
18.
Hubert Cumberdale
#13: Biztos is. Megmondta a frankót, hogy azért zárnak be, mert a játékaik grafikája nem érte el az uncsárted szintjét, mert az a legkirályabb játék és a legszebb és még minimum 100 évig nem taszítják le a trónról. Sőt, még akkor sem.
17.
17.
Maci80
Szerintem nem fog eltünni egy ilyen jó fejlesztő csapat,csak ettől kezdve valószínű multiplatformra fognak tovább dolgozni (ha nem veszi meg őket az ms).
16.
16.
shatterhand
ba... meg akkor MAG2 sem lesz
15.
15.
shooter1234
Na ja, ez a stúdió kivételesen nagyon jó gameket csinált, bár keveset próbálhattam ki, de amiket kipróbáltam, mind nagyon jók voltak. Na ja, és még hogy a sz*rból nem lehet megélni..... pedig igazán csak az hoz a konyhára .... :/( 1-2 játéksorozat néhány része lehetne példa, de nem fogom részletezni, nem akarok flamewart kezdeményezni, de ne mondjátok, hogy nincs igazam!!!)
13.
13.
giga321
Látom itt is járt szegeszki. 1,3,11,12 XD.
3.
3.
p3ti
Mi a sz*r :o Pedig ezek nagyon jó játékok .. De kár
1.
1.
Yanez
Kár értük.A Unit 13 bitang jó game!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...