Egyre biztosabb a Call of Duty: Black Ops 2

  • Írta: zoenn
  • 2012. április 10.
  • Pletyka
Link másolása
Bár nem szoktunk minden úton-útfélen nyíló pletykavirágot leszakítani, szerintünk van hírértéke a következő két képnek. Lelepleződött volna a Black Ops 2 logója? Tudni véljük a játék leleplező trailerének állítólagos időpontját is, tömény szóbeszéd minden, de vessünk rájuk egy pillantást!

Talán azt kijelenthetjük, hogy idén ismét a Treyarchon a sor, hogy Call of Dutyt készítsen, mely a Black Ops második részét jelentheti. Több pletyka látott napvilágot a még be nem jelentett játékról, ezúttal két kép került elő az internet zegzugaiból, melyek az állítólagos logót és az első trailer megjelenési dátumát vizionálják.

Az egyik gyöngyszem pár percig a hivatalos honlapon is látható volt, de azóta törölték a kedves moderátorok. Némileg sarkít az is, hogy a logó mellett nem található bejegyzett védjegyre utáló jelzés (pl. TM, ®). Valamint ahhoz sem kell nagy tehetség, hogy valaki megközelítőleg be tudja lőni az első trailer dátumát, hiszen a korábbi tapasztalatok alapján mindig április végén adta ki az Activision az első mozgóképet. Azért szemmel tartjuk majd április 28-át. Köszönjük, MoRT2195!

Szerintetek hihető mindez, vagy hamisak a képek?

47.
47.
kikikus
46.
46.
assassin
Ja és ők jól tudják h sokaknak nem tetszik a Cod és azt is tudják hogy MÉGIS FOGY! Ezért nem fogják abbahagyni mert pénzt hoz. Az a baj h mindenki szidja h nem tetszik ezért azért, akk nem kell foglalkozni vele, nem kell megvenni, attól nem fogják abbahagyni h sírtok xDDD Ami pénzt hoz konyahára azt addig folytatják amíg nem fog lejárni!! Én is ezt tenném, és ti is, ez 99% aki meg azt mondja hogy nem a vagy pénzbe úszik v pénzbe úszik.
45.
45.
assassin
Nem akartam írni, de úgy érzem muszáj. Mindenki sír h mindig ugyan azt adják ki, GONDOLKOZZATOK már mi a fszt lehetne változtatni?! A Cod mindig is ilyen volt, és ilyen is lesz. Az mw szériák főleg! Én nagyon várom a black ops Mi az úr istent akartok? Mi legyen a Codokba? Pucér nők, dugás, drog? Szánalmasak vagytok!
44.
44.
Veldspar
#39: OFF: a legtöbb szervernél az adott csapatban legkevesebb ideje játszókat rakja át legelőször; számomra picit szimpatikusabb az a fajta módszer, ami előbb a magányos farkasokat (squad-on kívül játszókat) pakolássza át.
43.
43.
Sakee
#41: Bármilyen CoD-os vagy BF-es hír alatt beindul a gépezet..... Én pl BlackOps-al kezdtem live-on játszani, majd jött a B3 és a MW3,most B3 el lett adva kihasználatlanság miatt. De őszintén ötvözném a kettőt és abból hatalmas játék lenne . A B3 nem jött be valahogy.. de nem fikázom,vagy ilyesmi soha. Kinek a pap,kinek a paplan... ;) :)
42.
42.
kopic
#41: Ezeknek magyarázhatsz, mert úgy sem fogják soha befejezni! -.-
41.
41.
menjapipaba
Ahogy látom már megint vannak itt ilyen kis nyomorékok akik fikázzák vagy a BF-et, vagy a COD-ot.
Ha a cod tetszik akkor játszál azzal, ha a bf akkor meg azzal.
Senkit nem érdekel, hogy miért nem tetszik neked, és azzal, hogy ideírod azt, h "szar" azzal csak saját magadat süllyeszted el.

40.
40.
#39: Mindennel egyetértek amit írtál, kivéve hogy soha nem találkoztam játék közbeni balanszal még a Red Faction 1-ben sem, ott max elszaródott a meccs, mert nekünk kellett volna átmennünk ha a túloldalon elfogytak...de mindig átment valaki önként, nem pedig átbaszott nyerésre állásból überszívásba, mint bf3-ban. Mindegy, kár ezt túlmagyarázni, igenis felidegesített, mert pofátlan dolognak tartottam hogy jót nyernék erre tényleg olyan volt az ellen, hogy nem bírtam 5 lépést tenni már mögöttem is voltak (voltam eddig én...) :) Peace!
39.
39.
Trapyd
#14: Aktívan tolom a BF3 at és minden alkalommal szembesülök hibáival és erényeivel, (a saját és játékostársaiméval is) de soha nem uralkodik el rajtam ilyen agresszió.Ez nem azt jelenti, hogy semmibe veszem ezeket. Élesen bírálom és illendő lenne javítani ezen hiányosságokat. Ugyanilyen helyzetben is voltam már, mint te (gondolom a leaver ek miatt), de ezekkel tisztában vagyunk mi akik játszunk és ezt el kell fogadnunk amíg nem javítják (feltéve, hogy javítják). Van egy tippem miért nem zúztad be a cuccaid. Gondolom nem kívánsz újakat vásárolni helyettük. A játéknak egyik lényege, hogy türelemre, önuralomra és fegyelemre is tanítson és neked ebből a saját szavaid szerint elég kevés van. Ne érts félre nem basztatás, kötekedés vagy kioktatásképp mondom ezt inkább baráti tanácsként, hogy ezeket minél inkább sajátítsd el. Balance nál valakit át kell pakoljon a progi, ami gondolom nem hasraütés szerűen történik (nem tudom mi alapján). Vesztesz 500 kőkemény pontot nagy kaland. Ha jól szórakoztál és jól játszottál és minden tőled telhetőt megtettél, már megérte.
35.
35.
KENKILL
Na kezdődik idén is, nem is tudtam mi hiányzik ennyire... Kb mint egy púp a hátra.
33.
33.
#32: Hát nem tudom, autobalance csak a lobbiban van cod-ban (migration miatt elképzelhető, de nekem sose volt), meccs közben hogy nyerésre álltam még soha. A teljes ellen ha kilép akkor is csak visszazsámol 20 v 30 mp-et aztán WIN. Mindegy, csak nagyon felidegelt :)
32.
32.
Cuppak
#30 COD MW3-ban a server migration vagy hogy hívják az idegesítő úgy tudom, haver megvette cod mw 3-t és mindig áttette máshová.. :D egyből le is törölte úgy felbaszta
30.
30.
#18: Nem emlékszem a régiekre, most mw3-ban nem tesz át, ha át tett volna arra is rá akartam volna ugrani szerintem, miféle geci mód ez? :D
24.
24.
kopic
#22: Nálam egy csomószor az MW2-ben.
23.
23.
Cuppak
#22 Auto Balance? Majdnem az összes codban... amelyikkel toltam
22.
22.
wiluboy
#18 Téged melyik codban tett át ( játék közben )?
20.
20.
DON GONDOCS
Olyan rendszeres a cod megjelenés minden évben, mint a kutyaoltás.
19.
19.
Stranger
Én várom. Vagy egy jót hőbörgök rajta vagy örülök neki.
18.
18.
Cuppak
#14 Mert melyik codban nem tesz át?:)))
17.
17.
Cuppak
Szerintem nem lesz esélye MOH mellett.
16.
16.
Grabowsky30+
Amúgy van ember a földön akiben felmerült, hogy nem lesz újabb része valamelyik sokadik COD-nak? :)
15.
15.
kopic
#14: Hanyadik helyen álltál ?
14.
14.
#5: Én tényleg nem vita kirobbantását szeretném, és trollkodni sem akarok, csak amit írtál, ahhoz muszáj hozzászólnom. Hétvégén BF3-ban játszottam pár meccset, erre ott hagytam abba amikor conquest-ben usával ÉN MAGAM is elfoglaltam csomó pontot, jól megy a meccs, nem voltam béna sem, erre a percekkel később a spawnolásnál egyszerűen átdobott soviet oldalra a rohadt kurva anyját...ennyit a BF3 magas szintjéről...azt hittem földhöz vágom a kontrollert aztán ráugrok a BF3 tokjára, de rájöttem a gépben van a lemez így inkább lenyugodtam. Többet nem játszok vele az biztos, jöhet a MOH: Warfighter :)
12.
12.
giga321
#11: AVENGERS AWWWYEEEAAA. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...