Augusztusban jön a Super Mario Bros. 2

  • Írta: zoenn
  • 2012. április 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A múlt hét végén a Nintendo bejelentette, hogy a nyár folyamán lát napvilágot a Super Mario Bros. 2. A 3DS-re érkező epizód máig a kézikonzol egyik húzócíme, a hagyományos 2D-s platformer hagyományokat követi. Ennek megfelelően nagy meglepetésekre nem is kell számítanunk.

Az online is követhető Nintendo Direct eseményen jelentette be a japán vállalt, hogy Wii és DS után 3DS-en is folytatás kap a Super Mario Bros. A legszebb az egészben, hogy csak pár hónapot kell várnunk a megjelenésig, mivel Japánban és Amerikában már augusztus folyamán napvilágot lát a platformjáték.

A cég európai részlege még nem jelentette be a dátumot, de joggal hihetjük, hogy itt sem marad el túlzottan a más régióktól. A Super Mario Bros. 2 hűen követi az előd játékmenetét, ismét egy oldalnézetes, 2D-s címmel van dolgunk, több karakterrel, gyűjtögetéssel és finomra polírozott mechanikával. Mindmáig az egyik legéletképesebb first party brand a Nintendo életében - viszik is majd, mint a cukrot.

 

 

Pár képünk is van belőle, csekkoljátok!

23.
23.
Kumite
#22: Ez már eléggé annak a világnak tűnik, ha az első képet megnézed: repülő tanooki Mario, bal alsó sarokban futás / gyorsaság mérő háromszögek a repüléshez, jobb oldalt olyan kék platform és a háttérben azok a henger alakú, gömb tetejű dombok, ami SMB3-ban jelentek meg először.
22.
22.
myrte
Király :D jussunk el a Super Mario Bros 3-hoz is
20.
20.
Kumite
#19: Nyugi, lesz játszós DSi XL-em is :)
Egyébként a gyűjteményem része. Már csak GB Light hiányzik a listából és minden N handheld megvan dobozos, hiánytalan és szinte hiábtlan formában, ami GB óta megjelent. Van, amiből több is van, pl. a klasszik szürke GB-ból muszáj vagyok kettőt tartani, mert mi van, ha az egyetlen hibátlant megkarcolom? Valami backup muszáj :)
19.
19.
daenath
#14: Disznek a konzol? Hat te tudod, en nem arra veszem hogy polcon vagy vitrinben diszelegjen hanem nyustolni, PSP-m mar 3 eves es se nem utot/kopot, karcolva sincs a kepernyoje es a gombok/analog se kopot el/ki ;) DSi szinten igaz azt iden kaptam, de ugyanugy nyustolom :D
18.
18.
volkornka
A hírrel kapcsolatban pedig. Újabb várva várt játék ami hozza az eladásokat.
17.
17.
volkornka
#16: Én a Super Smash Bros 3ds-t várom. Ha csak később adják ki mint a wii u-sat, akkor Wii U-t veszek, ha ugyanakkor és nincs élég lóvém akkor 3ds-t :). Meg persze ha jól alakulnak a dolgok nyáron akkor mindkettőt. Igazából bűn lenne kihagyni bármelyiket is, csak hát itt is a költségvetéssel van a gond.
16.
16.
Kumite
#15: A MH nem biztos, hogy idei lesz, tavaly szeptemberben lett bejelentve, nincs még megjelenési dátum, ahogy a többinél sincs, csak nagyon esélyesek a karácsonyi szezonra.
15.
15.
Kumite
#12: Amennyire az eladások fel vannak most pörögve, szerintem nem érdemes várni rá, csak akkor, ha úgyis van mivel elütni az időd és nincs olyan cím, ami ellenállhatatlan (ez utóbbit fel nem fognám sosem, hogy hogy lenne ilyen lehetséges :D).

Én tuti nem adnék ki a Nintendo helyében semmilyen új hardvert idén. A gépet viszik az emberek, mint még semmi mást sosem, van rá már jópár system seller és még jön is több, ezzel a NSMB2-vel együtt (Luigi's Mansion 2, Paper Mario, zsír új Monster Hunter), szóval szerintem nincs indok, ami miatt idén kijönnének valami új géppel.
Ráadásul idén Wii U, kizártnak tartom, hogy két hardvert is menedzselgetni akarnának egyszerre.

Persze bármikor rám cáfolhatnak, ők jobban értenek hozzá egy kicsivel :)
14.
14.
Kumite
#13: Szórakozás? Ááááá... Azon gondolkozom, hogy létezik-e antigravitációs kesztyű, hogy ne koptassam a gépet semennyire se játék közben, plusz egy 4-5 ezer forintos karcmentes Zagg képernyő fóliával is szemezek rá :D

Ezt nem játékra, a polcra vettem, vagyis csak ünnepnapokra inkább :D Csak valahogy ki kell vele húznom, amig be nem szerzek egy koptatni valót (zöldet) :)
13.
13.
daenath
#3: Orulok neki :D Jo szorakozast hozza ;)
12.
12.
p3ti
#10: Kicsit arra várok hogy jelenjen meg vmilyen új fajta 3DS , esetleg már dupla analog karral , vagy XL verzióban , de semmi hírt nem találtam róla sajnos.
11.
11.
p3ti
#10: Így igaz , de van ahol az alap fekete gép kb. 40K , akkor ahoz még tudnék vásárolni +1 játékot , és akkor nélkülözöm a Limited kiadást.
10.
10.
Kumite
#9: Szerintem az 576 futárszolgálattal is elküldi neked, azok mégsicsak jobban vigyáznak egy csomagra, mint a posta.

Persze 62-63 ezer nem olcsó, cserébe egy nagyon sokáig értékálló gépet és játékot kapsz ;)
9.
9.
p3ti
#7: http://576.hu/webshop_hardware_details.aspx?Platform=3DS&SelectedHardwareTitle=Nintendo%203DS%20G%C3%A9p%20+%20The%20Legend%20of%20Zelda%20Ocarina%20of%20Time&SelectedHardware=a05b6d2e-edcb-437b-b6ad-56d234167d10&SelectedHardwareCategoryID=0cada82c-9dd3-4ec0-b0fe-ae0293b49d1e

Kicsit hosszú a link , de ittis van még
8.
8.
p3ti
#7: Veszprém. :D Ilyesmit nem küldetek postával , nem bízom meg bennük.
7.
7.
Kumite
#6: Árgépen az utolsó eladónál van még egy raktáron:

http://www.dvdgalaxis.hu/nintendo_3ds_console___legend_of_zelda_25th_anniversary_limited_edition__3ds_40176?utm_source=argep&utm_medium=cpc&utm_campaign=direct_link

eBay-en is sok van, játékot is adnak hozzá sokszor, csak rá kell kérdezni, hogy mennyiér küldi el hozzánk, ha nincs megadva nemzetközi postázás.
6.
6.
p3ti
#5: Én ezért szeretnék egy Wii-t venni , mert a GC kezdi a végét járni , főleg hogy még németországban vettem , ős régen . De nekem mellette ittvan a ps3 meg a box is , szal ... ember találjon időt ennyi mindenre . Sajnos a Limited zelda kiadású 3DSt le késtem , pedig az nagyon kellet volna :(
5.
5.
Kumite
#4: Kerek 100 font, postával együtt... Bár csak akkor merem magam kijelenteni biztos tulajnak, ha megérkezett, veszett már el csomagom onnan vásárolva :(
Az állapotáról sajnos nem tudok nyilatkozni, a doboza szinte új, meg van hozzá minden tartozék, papír, NSMB játék stb, a gépre sem írták, hogy lenne bármi karc rajta. Bízok benne, hogy azt sem harcolták le max másfél év alatt. Ha meg nyúzott a gép, akkor megy Vaterára és addig veszem a gépeket, amíg nem találok egy hibátlant a dobozomba :)

Nekem Zeldás 3DS-em van, de úgy várom már a 3DS Lite-ot, vagy valamilyen más, nekem tetsző limitált kiadás megjelenését az alap gépnek, mint a messiást, nagyon félve használom csak ezt a gépet, nehogy kopjon :)

Azért jó vásárlásaid voltak / lesznek neked is ;)

GC-t és korábbi otthoni konzolokat még nem gyűjtök, csak Wii és N handheld játékok, ezek is erősen apasztják a pénztárcámat.
Ha meglesz a GC-m valaha, akkor egy Zelda Collectors Edition-ös Mario Kart-tal fogok bekezdeni a Mario Sunshine után ;)
De ez még nagyon messzi van, addig legalább 100 játékot pótolnom kell a fent említett platformokra. 80 leszek, mire az első God Of War-ral játszani fogok :D
4.
4.
p3ti
#3: Mennyibe fájt ? Én most vettem Zelda windwaker collectors editiont ,majd hogynem tökéletes állapotban. Majd jön a twin snakes és a twilight princess is GCre . Sztem közeljövőbe megveszem a 3DSt is
3.
3.
Kumite
#2: Pedig ezt, a Kid Icarust és sok más csomó címet is kár kihagyni. De hát a keret nagy úr :(

update: vettem 25th Mario DSi XL-t :P
Már csak ki kell várni, hogy ideérjen Egyesült Királyság Országból :)
2.
2.
daenath
Ahhh, kiadhatnak NDS-re is nem csak 3DS-re :( Azt mar nem veszek, nincs ra keret.
1.
1.
Kumite
Én nem úgy fogom vinni, mint a cukrot. Cukrot ugyanis sosem veszek a megjelenése napján :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...