E3 2012: Ott lesz a Valve, de nem jelent be semmit

  • Írta: fojesz
  • 2012. május 3.
  • Hír
A jó hír az, hogy idén ott lesz az E3-on a Valve, az már viszont kevésbé örvendetes információ, hogy nem akar semmit bejelenteni, csak a már futó projektjeit mutogatja majd. Ha készül is folytatása a Half-Life-nak vagy a Left 4 Deadnek, vagy ha lesz is Valve-konzol, azt nem most leplezik le.

Kint lesz a jövő hónap elején kezdődő E3-on a Valve, viszont nem jelent be semmit. A ValveTime.net fórumtagja és Gabe Newell, a cég fejese között lezajlott levélváltás szerint "nem lesz Half-Life 3-, Portal 3- vagy Left 4 Dead 3-bejelentés", csak a már korábban bemutatott fejlesztéseiket fogják kiállítani, így kint lesz az expón a Counter-Strike: Global Offensive, a DOTA 2, illetve demózzák majd a Steam Big Picture üzemmódját is.

A híreket utóbb Doug Lombardi hivatalosan is megerősítette a szaksajtónak, így mindenki, aki abban bízott, hogy végre láthat valamit a Half-Life folytatásából, vagy végre megtudhat ezt-azt a Valve sokat pletykált hardveres fejlesztéseiről, kénytelen lesz lehiggadni, és beérni az új CS-val és DOTA-val. Persze reménykedni lehet, korábban eljátszották már néhányan a "bocs, kamuztunk" nevű mutatványt...

31.
zozo1996
Ezt csak úgy mondom azoknak akik szidják a valve-t hogy valószinü hogy ha a HL3 on dolgoznak és ha tényleg nagyot akarnak alkotni ahoz nem elég 1-2 év mert annak egy rakás sz*r lenne a vége itt panaszkodik egy csomó ember hogy UTÁLLAK VALVE de a hl1 megjelenése után 6 évet kellett várni a következőre és elcseszték NEM mert nem siettették őket hogy egy sz*r legyen a vége!!!!
30.
drat576
#29: persze, a Counter-Strike: Global Offensive, de ha elolvasod a hírt/cikket, akkor magadtól is rájössz, mert benne van :)
29.
chosa91
#28: lesz egyáltalán?
28.
KeXxX
de várom már az új CSét :D
26.
p3ti
#14: Nekem a HL2 volt az a game amitől befagytam , ezért még végig kellet nyomjam 3x PCn és 1x a boxon :) EP1 EP2 az meg szoszo.
25.
p3ti
Ennyi erővel otthon is maradhatnak.
24.
Hubert Cumberdale
#14: Azért az túlzás, hogy visszalépés, inkább más vizekre eveztek, hogy újat alkossanak. Aki meg azt mondja, hogy nem sikerült nekik és nem hozták el a világ legjobb fps-ét másodjára is, az halálnak halálával lakoljon! :D És ezt úgy mondom, hogy nekem is jobban a szívemhez nőtt az első rész. De szerintem csak azért mert sokkal változatosabb helyeken járhattunk benne.
23.
Optimus Prime
#1: Ez nagyon jó! Én a múltkor egy havernak mondtam, hasonlót, hogy Gabe biztos sütinek nézte a HL3-as szervert és felfalta, ergo ugrott az egész project.

Ez a kampány már szánalmas. Remélem nem valami 3D-s-Kinectes-saját konzol marhaság miatt húzzák az időt. Az előző címeket nem ez adta el, hanem A FPS élmény és a rejtélyes sztori.
22.
Kocsis92
szerintem pont a túl nagy elvárások veszik el a kedvüket a hl3-tól. mármint persze, jó dolog a kihívás csak az 1el és a 2vel is megváltották az akkori világot, lehet most nincsenek olyan ötleteik, amivel olyan látványos javulást tudnának elérni az fps-ek között
21.
wolfwarrior
Se hl3 se l4d3 se portal3...hmmmmm.... Meet the Pyro?
20.
JBoy
"Ja és UTÁLLAK valve ! :D"
Én is, én is! xD

Addig nem lesz új HL még Gabe Newell nem hízik, akkorára, mint a Hold.
19.
Huhh, ezt még fel kell dolgozzam! HL2 nem volt akkora élmény ? Nem, ez nyomdahiba, nem lehet valóság... Világtörténelem, sőt azon is túl minden idők, térgörbületek és gravitációs nyomorékok legmeghatározóbb és legjobb játéka ! Az összes többit hajlandó lennék elfelejteni, csak legyen harmadik rész ! :D
Ja és UTÁLLAK valve ! :D
18.
drat576
#17: Ja, tudom :) és persze a HL2-t is nagyon szeretem, de nekem a HL1 anno akkora élmény volt, hogy azt még 1 FPS sem tudta azóta megugrani.
17.
Stranger666
#14: akkot te egy igen kicsi kisebbséghez tartozol...
16.
drat576
#15: meg hát ott van maga a Steam...
15.
mans
Megszedték magukat a portalból meg a zombis hülyeséggel,és így persze hogy nem fontos a HL.
14.
drat576
Én a HL2 ep3-mat már eltemettem, remélem ha lesz új HL (valamikor még ebben az évtizedben) akkor az a HL3 lesz és újból megváltják vele a világot, mert számomra a második rész elég nagy visszalépés volt az első rész (akkori) színvonalához képest.
12.
szasza88
Nem meglepő, hogy az idén megjelenő játékaikat akarják legfőképpen promótálni. Új Half-Life legkorábban jövőre érkezhetne, így a CS:GO és a Dota2 megjelenését követően év végén még lehet esély egy bejelentésre. Persze csak amennyiben dolgoznak valamin...
11.
shatterhand
#8: mindig vannak önjelölt cégek akik szeretnek sokáig készíteni vmit vagy húzni az időt

és vannak a többiek akik meg kiszolgálják a népet jobb, rosszabb játékkal (én inkább ezt szeretem,mint a kult státuszt)
10.
amadeusz gyermeke
#8: szerintem mert a saját gépükre fejlesztik. na akkor fog nagyot szólni.Csak még korai lenne.
9.
kopic
#8: Majd csak megjelenik a következő generációra!:S
8.
kopic
Rohadjanak meg ezek a csicska seggfejek! Nem értem, hogy miért nem tudnák végre bejelenteni a HL3-at! Ilyen nehéz lenne ? Vagy mi ?
6.
Veldspar
#2: Én is mondok egy titkot: az E3 nem a plebs örömére van, hanem a szaksajtónak, befektetőknek és egymásnak való villogásra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...