Húsz percen át pörög a Max Payne 3

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 5.
  • Videó
Link másolása
A Gametrailers egy külön műsort szentelt a Rockstar következő játékának, bemutatva annak számos aspektusát. Kitérünk a zenére, a multiplayerre és olyan ingame pillanatoknak lehetünk tanúi, amit még eddig nem láttunk. A szombati tízórai nasi mellé tökéletes elfoglaltság.

A fejlesztés kulisszatitkai mellett meginterjúvolták nekünk Max Payne örök szinkronhangját James McCaffrey-t is. Ha valamennyire érdekel a játék, tutira jól szórakozol a húszperces műsor során. Alakul a játék marketingje is, hiszen hamarosan napvilágot lát a képregény is, melyhez a Rockstar felkérte az első rész designerét és az akkori főhős arcát, Sam Lake-et is. Így talán biztosra vehető, hogy az előző játékok átvezetőire emlékeztető noir hangulat köszön majd vissza. A játék május 18-án jelenik meg konzolokra, és június elsején PC-re is.

12.
12.
Nem örülök. Várom, de engem egyáltalán nem arra a Max Payne-re emlékeztet amely az én egyik kedvenc játékom már 10 éve. Sokkal inkább a hong kongi akciófilmek előtt tisztelgő Strangleholdra. Már a MP2-ben bejött néhány, még a bullet time-nál is jellegzetesebb vonás, pl. a földön tovacsúszós lövölde az asztalok alatt-között.

Azért reménykedve tekintek elé, mert a R* mindig tudja mit csinál, legutóbb pedig a GTA egészen új szintre emelésével, majd a LA Noire készítésének felügyeletével is bizonyították, hogy felnőttek egy híresen komolyabb hangvételű Max Payne játék elkészítéséhez.
11.
11.
sober
#10: 100font a zavvi.com-on ...
10.
10.
p3ti
#7: Annak jó zaftos ára van. Főleg a konzol verziónak .
9.
9.
sober
#8: azért ultrahard se legyen, mert akkor félő h kirepül az ablakon az egész szett! :D
8.
8.
Raam989
Jó lesz ez, csak ne egy négy órás ultrakönnyű szar sztorit dobjanak elénk...
Meg vegyék ki ezt a köcsög villódzást az átvezetőkből. Már most a videótól epilepsziát kaptam...
7.
7.
sober
Előrendelve a special edition! há' remélem ha már ennyit elkérnek érte nem bánom meg a vételt.....
6.
6.
Qbász
#5: Vagy ott van a F.E.A.R. is.
5.
5.
Guwrovsky
bullet-time multiban, teljesen eredeti ötlet?
ehm...
The Specialists??
3.
3.
xanatos0911
Bő 3 hét és már rakom is be a lemezt... most nosztalgiázom az első résszel mobilon ;) Ha lesz időm, még a 2-t is felrakom a megjelenésig.
2.
2.
Cooper911
Video alapján nem akarok még itélni, látni kell a teljes játékot, de úgy érzem, ez nem fog úgy beszippantani mint az előző két rész.
1.
1.
Tocy
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, két dolog fura:

1.) A videókból pont nem az látszik, hogy az agyatlanul a szoba közepén ácsorgó zsiványok mesterséges intelligenciája valami zseniális lenne. De lehet, hogy csak valami... legkönnyebb nehézségi fokozaton vették fel a videót... vagy mit tudom én.

2.) Bullet time multiplayerben? Hááát az lehet, hogy a fejlesztők szerint tökéletesen illeszkedik majd a multiba, de én azért ezt majd akkor hiszem el, ha kipróbáltam. ^_^
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...