E3 2012: Kinectes cím lesz az új Mini Ninjas

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 30.
  • Bejelentés
Link másolása
Visszatérnek a tündibündi mininindzsák az Mini Ninjas Adventures-ben, mely kizárólag az Xbox Live Marketplace-en érhető el, június végén. Ugyan nem az eredeti dán fejlesztők dolgoznak rajta és a Kinecttel is irányíthatjuk Hiro-t, bízzunk benne, hogy felér az elődhöz.

Nem hallottunk még hivatalos bejelentést a Square Enix részéről, de az Xbox Live Marketplace-en már feltűnt a Mini Ninjas Adventures. Ebből tudtuk meg, hogy a méltán népszerű Mini Ninjas egy Kinectre érkező folytatást kap. A bájos gyerekjáték első részét a dán IO Interactive készítette el két Kane & Lynch epizód között, de jelen darab nem az ő kezük munkáját dicséri, hanem a Side Kick csapatáét. Ők még nem találták fel a spanyolviaszt, de reméljük, hogy a jelen darab megéri a pénzét.


A Mini Ninjas Adventures június 27-én jelenik meg Xbox Live-on, s a képek alapján ugyanazt a könnyed hangulatot hozza, mint az előd - a játékélmény viszont teljesen más lesz, köszönhetően a mozgásérzékelős technológiának. Azért az IO sem tett le az igazi folytatásról, a Hiro's Adventure-ről, bár mélyen hallgatnak felőle.

6.
6.
kalandorklubbja
Kár hogy kinectes hokit csináltak belőle, az első részt imádtam, egyik kedvenc
3.
3.
Dercsi
Én egy Mini ninja2-t vártam :( Multi platformra...
2.
2.
Az volt, de baromi hamar unalomba fulladt és baromi rossz volt az irányítás ( legalábbis pc-n ), úgyhogy gyorsan felejtős lett ...
1.
1.
Matt8888
Az alapjáték is jó pofa.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...