E3 2012: Úton a felújított Doom 3: BFG Edition

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 30.
  • Bejelentés
Link másolása
A Bethesda gatyába rázza az id Software 2004-ben megjelent klasszikusát és a kor igényeinek megfelelő kiadással kedveskedik a Doom 3 rajongóinak. A BFG Edition ősszel érkezik a három fő platformra, s - most jön a lényeg - kapunk soha nem látott küldetéseket is. Örülünk.

Nyolc év szunnyadás után a Bethesda felújítja a Doom 3-at. Carmackék korszakalkotó FPS-e BFG Edition-t kap, mely ősszel érkezik PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra. A csomag tartalmazza az újrakevert Doom 3 alapjátékot, a Resurrection of Evil kiegészítőt és hét új, soha nem látott pályát The Lost Mission néven.

A Doom 3 szinte összes eleme felújításra került, melyet 5.1-es hanggal élvezhetjük és a 3D-támogatás sem smafu. Korszerűbb renderelés és fényhatások jellemzik a Big Fucking Gun Edition, valamint az ellenőrzőpontok is okosabban mentik az állást a játék közben. Természetesen achievementek és trófeákat is nyerhetünk a jó teljesítmény fejébe.

Mindhárom platformon mellékelik a Doom első és második részét - ennél a pontnál a rajongók már tutira bevizeltek a gyönyörtől. Egyébiránt PS3-on ez lesz az első alkalom arra, hogy a trilógia mindhárom része tiszteletét teszi.

"A Doom 3 megjelenése idején a játékosok teljesen odáig voltak érte." - mondta a programozópápa, John Carmack. "Ma, a teljes élményt javítottuk és kiterjesztettük, mely jobb, mint valaha és az összes platformra elhozzuk selymesen sima képfrissítéssel és rendkívül érzékeny irányítással."

Az úriember szerint sokkal mélyebben elmerülhetünk a játékban, köszönhetően a 3D-nek. "A shooter rajongók imádni fogják!" - tette hozzá Carmack. Hiszünk neki. Köszönjük sherex.

48.
48.
hl89x9
amikor megjelent kipróbáltam de pár pálya után meguntam és most is kihagyom valószínűleg
47.
47.
Csak azt magyarázza meg nekem valaki, hogy amikor még nem volt divat trollkodni a pontszámokkal ( ez egy viszonylag új keletű dolog ) akkor mégis miért tartja a játékostársadalom "középszerű" 7.3 -pontos játéknak és a kritikusok szerint is csak (!!!) 8.8-asnak ?

Megmondom: mert akkor sem volt egy kiemelkedő darab ( a grafikát leszámítva ). A probléma a fejlesztővel van ugyanis, egyszerűen elment mellettük a játékipar, pontosan ugyanaz a baja, mint a Rage-nek. A múltban és a múltból él, nem veszi figyelembe, hogy kifordult alóla a világ !

Félreértés ne essék, nem rossz játék a Doom3, de nem is jó! Tessék hatelni ha jól esik, de inkább csinálnának egy single kiegészítést a Rage-hez, vagy a Doom4-et ( hátha az jobb lesz :), de ez meddő idő / erőforrás pazarlás ! :(((
46.
46.
sikamika
shut up and take my money!!!
45.
45.
caleb007
De imádtam ezt a maga idejében! Emlékszem, 800x600-ban mediumon ment csak simán, de még úgy is lenyűgözött a fény-árnyék megjelenítés.
44.
44.
DON GONDOCS
43.
43.
p3ti
De jó lett volna ha bele tesznek 1 co-op modot :( Ezt anno haverral felváltva játszottuk , mert mindenkinek agyhúgyköve lett 1 chapter után :)
42.
42.
hedzsooo
#41: Nagyon vicces... Ja, nem is. Inkabb kreativ. Biztosan sokat otletelhettel rajta mit irjal, ha mar a jatek es a cikk nem is erdekel annyira.
41.
41.
Kocsis92
Az irodában:
Fuu basszus, nincs semmi lehengerlően jó ötletünk :S
nekem van egy!
de mi van ha úgy járunk vele mint a rage-el?:S
fuu igazad van, inkább hagyjuk. adjuk ki újra a doom-ot a fanboyok úgyis imádni fogják
hmm igaz. milyen kreatív
38.
38.
pitlord23
Csak annyit írok: Eltaláltátok, hogy mikor vizeltek be a gyönyörtől a rajongók!
37.
37.
#3: Viszont simán futott x360-on is nálam.
36.
36.
shooter1234
Nem gondoltam volna hogy egyszer ez is be fog következni, én is örülök a hírnek! :)
35.
35.
markoci555
ne újítgassanak, doom 4 kell nekem:)
34.
34.
DON GONDOCS
#33: Csak annyit kéne újítani mint a Doom3-on. Grafikai finomhangolás, pár új küldetés vagy fegyver és ps3 megjelenés. Persze tudom a Q4 nem volt akkora siker mint a D3, talán ezért kéne újra kiadni.
33.
33.
dante92
#32: Öhm, nem értelek, a Quake 4-et minek felhúzni újra? Az van Xbox 360-ra, sőt a bónusz lemezen (amit alapból adnak hozzá) rajta van a Quake 2 is.
32.
32.
DON GONDOCS
Remélem a Quake4 ről sem feletkeznek el, mert az legalább volt olyan jó mint a D3 hanem jobb.
31.
31.
GhostDog24
#10 te meg nem tudod miről beszélsz... a video játék ipar nagyon nem kezd "ki égni" ha már valakikkel itt gond van akkor azok az emberek "általános érdektelensége" nem tudják mit akarnak a szabad idejükben csinálni... bár ez egy kicsit a munkanélküliség hibája nem a játékoké.
30.
30.
hedzsooo
#28: A vidibol ez tenyleg nem derul ki pontosan, de aki tud mondjuk angolul, az pl. ilyeneket olvashat el meg rola (hasonlokat mint itt magyarul^^) ------>>>

"According to the press release: "This genre defining game and its add-on pack offers greatly enhanced graphics, deeply immersing the player in the demonic world of this terrifying horror masterpiece.

"Players will also experience a never-before-seen single-player story, The Lost Mission featuring seven heart-pounding levels that will once again have them on the edge of their seats." " - Az idezett szovegek forrasa: http://www.computerandvideogames.com/349883/doom-3-bfg-edition-coming-to-pc-and-consoles-first-trailer/
29.
29.
GhostDog24
#28 Hát ha a trailert nézzük tényleg semmit nem láttam (a 16:9 es képarány kivételével) változtatva...remélem jobb lesz mire kijön mert anno (bár csak 2x játszottam végig) nagyon tetszett...az első alkalommal amikor játszottam majdnem beszartam a félelemtől x"D szép idők :"D
28.
28.
kharami
Ebben semmi nem lett felújítva a trailer szerint ! Viszont igy is dögös még mindig! Imádtam!
27.
27.
daenath
Nah ezt beszervalom, kotelezo darab :D
26.
26.
Optimus Prime
#25: Ez az, amire kíváncsi lennék. Vagy csak a régit turbózzák fel, ahogy az teszik már rég a mod-okkal. Meg a régi címeket is vagy csak a 3-at? Remélem nem lesz túl maga a gépigénye. A régit is be tudom úgy állítani, hogy szaggasson. :S
25.
25.
thelegendary
elképzelhető hogy tech5 ös motor hajtja majd...?
24.
24.
Jinbobo
Szégyenlem hogy kocka létemre még egyik részével sem játszottam, pedig imádom az fps-eket! De most bepótlom hiányosságaim!
#10: szerintem örüljünk annak hogy ilyen szép mennyiségbe jönnek a felújítások, a múlt feledhetetlen címeit turbózzák fel és nem hagyják elveszni a feledés burkába! A felújításokat nem kötelező meg venni, ha az adott cím, téged nem hoz lázba, akkor ez a hír nem neked szól. Egyébként szó sincs a videojáték ipar kiégéséről, sőt nagyon is fejlődik! Ezekkel a régi címekkel a nosztalgiázni vágyóknak kedveskednek, no meg azoknak akiknek kimaradt anno az életükből.
23.
23.
BloodyDeath
Remek ötlet. Támogatom.......majd egy példány megvételével. Retek jó volt anno a DOOM3.
22.
22.
Neo1989
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...