Elstartolt a Microsoft első androidos játéka

  • Írta: zoenn
  • 2012. június 16.
  • Hír
Link másolása
A redmondiak hiába magasztalják egekig a saját mobilos rendszerüket, a Windows Phone 7-et, nem mehetnek el szó nélkül az Android népszerűsége mellett. Ehhez pedig a legjobb mód a saját tartalmaik portolása - az első fecske - a Kinectimals - már elérhető az Android Marketen.

A Microsoft elindította első androidos játékát a Google Play-en, mely a Kinectimals portja. Vajon miként sikerült átültetni a mozgásérzékelős címet okostelefonokra? A jelek szerint az állatsimogatás tökéletesen működik az érintőképernyő segítségével, semmivel sem kapunk kevesebbet annál, mint amit az eredeti játék nyújtott Xbox 360-on.

Sokkal érdekesebb viszont a redmondiak stratégiája, ahelyett, hogy kizárólag Windows Phone 7-en jönnének ki a Kinectimals-szal, elismerték a konkurenciában rejlő lehetőségeket és iOS-en, valamint Androidon is útjára bocsátotta a gyerekjátékot.

A kis lurkóknak külön öröm a tigrisekkel, oroszlánokkal és medvékkel való hempergés, mely kizárólag a jóra tanít. Mit nem adnánk egy androidos Halo-ért és egy Gears of War-ért... Türelem!

7.
7.
myrte
Megvettem, s azon nyomban jatszottam vele tobb orat.
6.
6.
robogo98
En nem tom letolteni mert nem talalom
4.
4.
myrte
#2: Japánban sok helyen nem szabad állatot tartani (még bogarat sem), ezért nemcsoda, hogy odavoltak a virtuális állatért. Ez is jobb, mint a semmi elven.
3.
3.
Neo1989
Ennél még Zombik agyatlan hentelése is kreatívabb . Am meg a Halo tényleg ütősebb lett volna .
2.
2.
erasmus
Modern tamagocsi az is mekkora baromság volt a sok hülye mégis elvolt vele, régen általánosban ha valaki nem vitt tesicuccot akkor mindig azzal szórakozott hogy telezabáltatta a többiek tamagocsiát mert, ugye azt nem lehetett 1órára a táskában hagyni....
1.
1.
fészpalm
Totál hülyeségnek tűnik ez az egész Kinectimals, de jó húzás a Microsofttól, hogy más rendszerekre is kiadta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...