Nintendo: a konzolgyártásnál nem az erő a lényeg

  • Írta: InGen
  • 2012. június 21.
  • Hír
Link másolása
Shigeru Miyamoto, a Nintendo kreatív fejese nyilatkozott a Wii U-val kapcsolatban. Továbbra sem hajlandó elárulni, milyen hardver lapul a fehér dobozban, azt viszont elmondta, szerinte a konzolok tervezésénél nem csak az erőt kell figyelembe venni, hanem sok más tényezőt is.

Pár évtizeddel ezelőtt a Rolls-Royce sosem árulta el, hány lóerős motorokat épített az autóiba, mindig csak annyit mondott, hogy "megfelelő" erővel rendelkeznek. Valami ilyesmit csinál most a Nintendo is: nem tudjuk, milyen erős lesz a Wii U, de Shigeru Miyamoto úgy véli, elég lesz a hardver, amit a konzolba pakoltak. Elmondása szerint most az a fontos, hogy a HDTV-ken jól nézzenek ki a játékok, a nappaliban ugyanis még nem túl elterjedtek a 3D-s tévék. Az előbbi célra pedig megfelelő lesz a Wii U ereje.


Miyamoto ezen kívül elmondta, a Nintendo a tervezéskor nem csak az erőt, hanem az erő és a költségek kapcsolatát is sokat vizsgálja, így lehet, hogy a Wii U nem lesz olyan erős, mint a Microsoft vagy a Sony következő generációs gépe. Azonban a céljuk nem is ez, hanem hogy megfelelő kompromisszumot nyújtsanak a vásárlóknak és a fejlesztőknek a hardver ereje és a költségek között.

29.
29.
DON GONDOCS
lényeg a lényeg legyen értékálló a konzol és használja ki a képességeit a játékok.
28.
28.
gyurcio
Az, hogy a 3d tv-k még nem terjedtek el ez hülyeség.Egyre több ismerősömnek van és én is vettem 1et.Ma már egyáltalán nem olyan horror az áruk.Azért kellene a bikább hardver, mert a Wipeout ami tök jól megy simán, 3dben játszhatatlanul akad ugyanez a helyzet a Grand Turismoval is.Pedig rohadt jól néznek ki 3dben, csak a ps3 letérdel tőle.Viszont a Top Spin 4 vagy a God of War, óriási élmény 3dben és jól is mennek.
27.
27.
p3ti
"A konzolgyártásnál nem az erő a lényeg" és még ennek ellenére is erősködnek az emberek , ami már lassan hihetetlen fájdalmas . Ha jól optimizálnak valamit , az adott platformra , akkor látszik milyen potencia van milyen gépbe. Arról nem is beszélve , hogy a mostani játékokból nem az újabb grafikai teljesítmény növelő hiányzik , hanem az ötlet. Sorban ritkulnak azok a játékok , amiben van ötlet,kreativitás, lélek. A 45. pénz csináló CODhoz nem kell nagy ész , követik a sémát , keveset változtatnak , eladják ugyan azt 10 részen keresztül . Az igazi relikviák pedig eltűnnek a süllyesztőben . Hála a torz társadalomnak .
26.
26.
Quent1n
#17: Felesleges, mert ha PC-re is olyan szinten kéne és lehetne optimalizálni a játékokat mint konzolra akkor a hajunkra lehetne kenni az aktuális 100k s videokártyákat. Nem szabad így összehasonlítani a PC-t a konzollal. Egy hardveres felépítésben azonos PC-konzol páros közül konzolra szebb játékokat csinálnának, egész egyszerűen, mert egy összeállításra kell optimalizálni nincsenek driver oprendszer stb. hülyeségek. Úgy hogy én óvakodnék attól, hogy bármilyen hardvert ami a next-gen gépekbe lesz, előre leírjak, hogy nem lesz elég erős :)

TomGoodman: Ha a saját cuccaik menni fognak úgy, az már szinte mindenkinek elég lesz, én úgy gondolom Nintendo konzolt ezután is elsősorban saját címek miatt vesznek majd. Hogy mekkorát fognak vele szakítani az jó kérdés, azért ez már nem fog akkorát ütni mint a Wii, persze ki tudja mennyire zsonganak be tőle az emberek :)


SCR3AMN00B: Amellett, hogy én se értem miért kell utálni valamit ami nem árt neked, mondj már pár kiegészítőt amit meg kell venni hozzá. :)
25.
25.
Kumite
#24: Hogy lehet utálni valamit?
Úgy értem ami nem érint, az miért nem csak közömbös?
24.
24.
SCR3AMN00B
Utálom a Nintendot és minden szarát, élő példa volt a WII is. És tényleg, egy rakat kiegészítőt kéne megvenni hozzá. Nem értem miért nem közölnek technikai dolgokat de hát egészségükre.
23.
23.
Gamelord
#19: A Nintendo megint úgy döntött, hogy új ötlettel rukkol elő, és nem a grafikával fog villogni, ami hozzáteszem bőven megüti az elvárásokat. Én ha teljesítményt akarok, akkor leülök a gépem elé.
22.
22.
Kumite
#17: A könyvek feketefehérek, mégis szórakoztatóak, hiába van egymillió színes szagos másik könyv is mellette.
Nem mondom, hogy nem számít a grafika, mert vannak olyan játékkategóriák, ahol számít, de közel sem az összesnél.

Példa:
Jó film lenne az Avatar, ha nem lenne látványos? Egyáltalán nem lenne az. Jobb film lenne a Másnaposok, ha lenne benne 3D animáció? Szintén egyáltalán nem, mert nem adna hozzá plusz értéket, nem számít az élvezeti faktorba bele.
21.
21.
Kumite
#14: A Balance Board -os példád olyan, mintha azt mondanád, hogy jó a biciklizés, csak kár, hogy nem lehet futva csinálni, venni kell hozzá egy biciklit is.
Wheel-t adták Mario Kart-hoz, de nélküle is tökéletesen lehet kormányozni a WiiMote-tal, nem kötelező elem egyáltalán, csak jópofa.
Classic Controllert kb annyi játék használja, mint a BalanceBoardot. Akinek ilyen játék kell, az megveszi magának, a maradék 99,9%-a az embereknek meg továbbra is játszik a WiiMote-tal. A Wii alapötletének kontrollerébe nem fért bele egy classic controller ergonómia és funkcionalitás, azért kellett kiadni pluszba.
Vitality nincs és nem is lesz (egyelőre).
Zapper és a Gun az ugyanaz: PS3 Move-hoz is adtak ki játékpisztolyt, szintén nem változtat semmit. Metroidokat nélküle toltam végig, szükségtelen cucc, szintén csak jópofa és kész.

"Jó nyilván csomóhoz nem kell, de ha tényleg mondjuk edzeni szeretnék vele, stb akkor azért nem árt."
Lásd biciklis példa: ha biciklizni szeretnél, akkor nem árt hozzá bicikli, de a futáshoz elég egy pár cipő is.
17.
17.
xICEMANx
Sztem meg pont hogy az erő a lényeg... Pont a konzoloknál ne az lenne?... Direkt játékra vannak kitalálva, hogy ne lenne az erő a lényeg... Mert nyomik és nem tudtak VAGY nem akartak mégjobb gépet előállitani azért nem kéne ekkora hülyeséget mondjanak... XD. Ez tisztán olyan mint egy alap PC amin például épp hogy minimálisan eldöcög a Crysis 2... ahoz hogy MAX OUT legyen XD ahoz egy "ERŐS" gép kell nem egy gyenge, sztem über nagy marhaság...
14.
14.
#4: Balance board, classic controller, wheel, motion plus, vitality, zapper, gun, stb. Jó nyilván csomóhoz nem kell, de ha tényleg mondjuk edzeni szeretnék vele, stb akkor azért nem árt.
13.
13.
strike19
Nekem a mostani generáció konzolok is megfelelnek .Csak jöjjenek siker címek.
12.
12.
Quent1n
Szerintem igaza van. Kell egy konzol ami a megfelel a követelményeknek. 1080p 60 fps, élsimítás ilyesmi. Ha ezek megvannak onnantól mindegy igazából, mert konzolra optimalizálni kell. Teljesen felesleges bele valami bika hardver, látszik, hogy a mostaniakból is mit ki lehetett hozni. A Wii meg eddig se erről szólt, és ezután se erről fog. Azt meg láttuk, hogy playerek nagy részét annyira nem mozgatja a téma.

Az erőfitogtatást okosan meghagyják a Sonynak meg a MS-nak így is kell.
10.
10.
Mortis
Éljen ,kezdődik a beetetés.
9.
9.
#6: Jól van, ügyes, kapsz egy piros pontot, hazáig guríthatod ... :DDD
+a buli zsír ... X)
8.
8.
Kumite
#7: A ronda emberek nem tudnak tenni ellene, ők pedig szándékosan csinálják azt és úgy, amit és ahogy csinálnak.
Nem kifogást keresnek és terelgetnek...
7.
7.
Necreon
A konzolgyártásnál nem az erő a lényeg... és a ronda emberek mondják hogy nem a szépség a fontos :).
6.
6.
fészpalm
#3: Hát szerintem az enter miatt nem küldi el. :D






húúú. enter :D
5.
5.
p3ti
amazon szerint 400€ lesz a gép , és december 21. jelenik meg.
4.
4.
Kumite
#1: Nem kellett venni a Wii-hez semmilyen kiegészítőt, ha játszani akarsz. Mikre gondolsz egészen pontosan?
Milyen kiegészítőt kell venni DS-hez?
3DS-en is lehet játszani minden olyan játékkal alapból, ami támogatja a Circle Pad Pro-t. Persze utóbbival egyszerűbb, és plusz költség, de majdnem másfél év alatt mindössze 2 cím van jelenleg, ami miatt érdemes megvenni.
3.
3.
#2: nem is nyomtam entert, miért küldte el a postot írás közben ??? :(((
Edit gomb ! :DDD

szóval: ... , hogy 720p ben megy minden, vagy még annyiban sem, de akkor már késő lesz, menni fog a szekér megint . Gondolom nem buknak ezen sem egy fillért már az induláskor sem ! :DDD
2.
2.
Ügyes... A Wii-nél jobb lesz, hozza a mostani generációt akkor mindenki innovációról és fejlődésről fog beszélni és vinni fogják... Aztán amikor már úgyis megy a szekér, szépen rájön mindenki, hogy 720
1.
1.
Pont a Nintendo beszél a költségekről, holott a gépeikhez mindig kismillió plusz kiegészítőt "érdemes" venni, mert minden játékhoz másik vezérlő vagy kiegészítő ad maximum élményt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...