Visszatérhet a klasszikus Devil May Cry is

  • Írta: InGen
  • 2012. július 15.
  • Hír
Link másolása
Legalábbis a Capcom nyitva hagyta a lehetőséget rá. A cég elmondása szerint ugyan teljes mellszélességgel kiállnak a DmC új irányvonala mellett, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az eredeti Devil May Cry a rá jellemző játékmenettel soha nem térhet majd vissza.

Motohide Eshiro és Hideaki Itsuno a Capcomtól elmondták, a cég teljesen fel volt készülve arra, hogy tetemes mennyiségű negatív visszhangot fog kapni az új DmC. Véleményük szerint ez nem is lehet másként akkor, amikor egy ekkora múltú sorozathoz nyúlnak hozzá gyökeresen. A két úriember ugyanakkor úgy nyilatkozott, a megváltozott irányvonal máris számos olyan érdeklődőt hozott, akiket korábban hidegen hagyott a franchise.


Itsuno és Eshiro úgy nyilatkozott, ahogy az emberek egyre többet látnak a játékból, egyre inkább kezdik megszeretni az új DmC-t. Ugyanakor kijelentették: a Capcomnál az új irányvonal nem azt jelenti, hogy a régit véglet törölték: amennyiben az emberek továbbra is érdeklődést mutatnak a klasszikus Devil May Cry játékmenete, világa és főhőse iránt, egyáltalán nincs kizárva, hogy az visszatérhet a jövőben.

31.
31.
rossitibi
#28: Ezt ne nekem mond! Nem én találtam ki a besorolást,én csak azt mondtam hogy ez is a duma része!
30.
30.
playstationx
a 3-ben volt a legjobb stlusa
28.
28.
IceColdKillah
#24: Már nem azért de ameddig van anyuci meg apuci addig abszolúte felesleges a PEGI besorolás! Én 14. szülinapomra kaptam meg a GTA Vice City-t. Tavaly állok a buszmegállóban és hallom hogy ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK a Dead Space 2-ről beszélgetnek!!!! Most nem akarok álszenteskedni, de azért nem ártana nyitott szemmel nézni a világot! (Bocsi az Off-ért)
24.
24.
rossitibi
Persze készül a tizenéveseknek,főleg ha 18-as karikás lesz :)
Capcom tudta hogy az emberek nem fognak örülni,mégis ezt tette! Hát igya meg a levét! Ennyi a véleményem! Sok a kifogás meg a magyarázkodás! Saját maguknak akarnak játékot csinálni vagy mi? Egy jól bevált címmel eladni egy teljesen mást...vicc! Az egyetlen okos döntése egy igazi Dmc lenne!
22.
22.
MrBenjamintoto
#21: *Ha szerinted az új Dante emos....
21.
21.
MrBenjamintoto
#14: Ha szerinted az új Dante akkor te még nem láttál emost, prezentálva:http://www.hotdog.hu/xxxemo-magazinxxx/haj-smink/emo-boy-hair és az új Dante:http://devilmaycry.wikia.com/wiki/Dante_(DmC)
20.
20.
attila4545
#15: Inkább fogalmazás jeles!Te pont azt mondtad amit oda leírtak!
16.
16.
DON GONDOCS
Akárhogyis megérdemel egy esélyt a DMC, persze mindenki elvárásokkal várja a játékot, de ez egy spin off. Nem kötelező megvenni.
15.
15.
Dark_Temptation
#14: Rák biztos, hogy nem! és én 1 szóval sem mondtam, hogy Dante emos.Szövegértés jeles. Hajviselet. Dante-nak hosszú haja van. Emosoknak is.Ha 1 hétköznapi embernek megmutatod Dantet aki nem ismeri a dmc sorozatot, mit fog mondani? ki ez az emo csávó? mert a hétköznapi ember ilyen.
14.
14.
felegyi
#13: Ha az oldschool Dante neked emos, akkor az új mi a rák?

#12: "A többség, aki megvette az előző részeket, ezt is meg fogja venni, mivel a játékmenet attól még lehet jó" - lehet jó a játékmenet, de ha az előző kedvenced kifordított másával mész, az olyan mintha egy 200kg-os csajjal nyomulnál akinek vibrátor lóg ki a valagából... nem épp meggyőző látvány :)
13.
13.
Dark_Temptation
#11: miért készülne jóformán a sok emos,punk,gothnak a játék? ha így vesszük akkor a dmc 1-4 KÉSZÜLT EMOSOKNAK. nézd már meg hogy néznek ki pl az emosok és dante azokban a részekben(nem szidni akarom a főhőst az egyik legjobb arc a játékiparban)17 vagyok és én is csak az elején szentségeltem mikor megláttam az első trailert! de ahogy egyre többet láttam a játékból, Dante-ból egyre jobban megtetszett! és szerintem még azok is megveszik majd akik nagyban leszarozták a játékot. //// Viszont ez után visszatérhetnének, az eredeti szereplőkre mondjuk 1 újabb Nero,Dante epizódra amiben Vergil is visszatér.
11.
11.
IceColdKillah
Az az alapvető gond hogy a jelenlegi 13-16 éves kölykök fogják kérni anyucitól és apucitól ajándékba. Erre a stratégiára épít a Capcom! A mai embernek bőven elég egy gimnázium folyosóján végigmenni a szünetben, és rögtön feltűnik a sok emos, punk, goth....stb. Nekik készült jóformán a játék. (Tisztelet a kivételnek) Az igazi DMC veteránok már 18 fölött vannak, legalább is a többségük. Ők joggal szentségelhetnek mert az idáig felépített imidzset a Capcom teljesen rebootolta. Ezzel a húzással pontosan annyi rajongót fog szerezni a játék mint amennyit elveszít.

Viszont ez CSAK az ÉN teóriám, az is lehet hogy tévedek. Nincs kizárva. Amikor piacra dobják a játékot, majd lehull a lepel, és kiderül hogy a Capcom bukik-e egyáltalán....
6.
6.
Gu3sT2
Ezt is csak azért mondták hogy az új DMC-re felhívják a figyelmet :D mert hogy a régi Danteval soha többet nem fogunk játékot látni az is biztos :/
4.
4.
devilcsaj
egyet értek veled, NinjaNorb.
3.
3.
NinjaNorb
Ajánlatos lenne ezt átnevezni mert ez az egyetlen baj vele majd ha kiadták next-genre jöhetne a rendes devil may cry 5
2.
2.
devilcsaj
Vagy ha már újabbakat szeretnének készíteni (pl a Tomb Raider klasszikusok után jöttek a jobb grafikájú részek), leaglább az ötödiktől kapjon több szerepet Trish, Lady, Vergil és Nero, meg talán néhány jó és régebbi karakter. Persze újak is jöhetnek.
1.
1.
devilcsaj
Én akkor is maradok a klasszikusnál. Szeretném visszakapni a régi Devil May Cry-t, a régi Dantét, s töröljék ezt a DmC-t. Ha pedig végleg törlik a klasszikus folytatási terveit, akkor ezeknél maradok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...