Kevesebb eladást várnak az új Medal of Honortól

  • Írta: InGen
  • 2012. július 31.
  • Hír
Link másolása
A piaci elemzők szerint közel sem fog olyan jól menni a Medal of Honor: Warfighter, mint azt korábban remélték. Úgy vélik, az előző rész gyenge minősége és visszafogott E3-as érdeklődés egyértelműen ártani fog a Warfighter eladásainak, a kérdés már csak az, hogy mennyire.

Az amerikai Cowen cég piaci elemzője, Doug Creutz készített egy iratot a Forbes számára, melyben úgy véli, a Medal of Honor: Warfighter közel sem fog olyan jól menni, mint azt korábban várták volna. Korábbi elemzések úgy vélték, az Electronic Arts új FPS-e az október 26-i megjelenésétől decemberig legalább 2,3 millió példányban fog elkelni, ezt azonban Creutz most csökkentette 1,4 millióra.


Az elemző szerint ennek több oka van. Egyrészt az előző rész gyengébb minősége miatt a vásárlók is bizonytalanabbak, ráadásul az E3-on nem volt kifejezetten nagy érdeklődés a játék iránt. Ráadásul a Warfighter az Amazon előrendelői listáján sem teljesít fényesen, mindez tehát azt vetíti előre, hogy a vásárlókat közel sem érdekli annyira a játék.

Creutz nem csak a Medal of Honornak jósol sötétebb jövőt: szerinte a Star Wars: The Old Republic előfizetőinek száma is nagyot esik még idén, konkrétan 1 millióról 500 ezerre. Ennek okaként azt említi, hogy a szervereken egyre ritkább a populáció, illetve annak megoszlása sem ideális.

30.
30.
hl89x9
a BF4 béta kód nélkül még kevesebb lenne

#29 az előző MOH is a BF3 miatt fogyott inkább, a külföldi fórumok is tele voltak olyan hozzászólásokkal hogy "mikor indul már BF3 béta?csak emiatt vettem meg! stb."
29.
29.
Cuppak
#25 Nem tudom ki fogja BF4 béta kód miatt megvenni, ha valaki azért veszi meg akkor vicc. :), én a játék miatt veszem meg mert a multija nagyon bejött! (alpha verzióban)
28.
28.
tabu3x
én spec várom, 6-7 óra mozi megéri a befektetést, az előző multija pedig kifejezetten tetszett (csak a kill cam-et hiányoltam), szóval ezen a téren sem fog csalódás érni (remélem).
27.
27.
Killerbee
#21: Mindkét műfaj remekül fog szocializálni arra, hogy minden második szavad majd noob, wtf, rofl, lol és egyéb színvonalas beszólás legyen.
26.
26.
supergamer19
Szerintem pedig kitörölhetjük seggünket csávó papirjaival mivel az swtor is egy kiváló játék és a moh warfigther is nagyon jó lessz!!!
25.
25.
szogyenyi
Nyilván nem olyan híres a MOH, mint egy BF vagy COD. Biztos, hogy nem fogja hozni az elvárt bevételeket. Aki veszi is az is csak a BF4 kód miatt fogja teljes áron, a többiek, mint ahogy előttem is írták megvárják majd, míg lentebb megy az ára és megveszik egy EA Classic kiadásban. És vége a történetnek.
24.
24.
csoki0619
#23: Hahaha!Ez jó!Szerintem a dos-os játékok jobbak!Azokat próbáld ki inkább lowlevel!Mivel ekkora FPS fan vagy,ajánlanám kezdésnek a Doom-ot, vagy a Mariot mikor már megette a napraforgót(akk tud lőni is)!Nem FPS, de majdnem,viszont az nem is baj!Legyen a mottó:I'm lovin it!
22.
22.
cervezas90
ha csak fele olyan jó lesz,mint az elözö rész,megveszem,és szerintem az lesz.A single bejött marhára,multi meg nem igazán izgat.Ha nem is elsö nap,de +1 vásárlójuk már van,mert eddig amit láttam belöle az marha fasza:)
21.
21.
SCR3AMN00B
Az FPS aminek akár kis értelme is van.. nem mint az a sok fos MMORPG meg hasonló értelmes nevű játékok.. Wow egyesek kedvéért.:D
19.
19.
AkosTorok88
16.
16.
Cuppak
#15 Kinek mi. :), pl nekem egy RPG játék dög unalom
14.
14.
Cuppak
#13 12 országgal lenni, végre egy igazi katonás single player, érdekes multiplayer.. semmi gond nincs a játékkal
13.
13.
shatterhand
el is hiszem,hogy gyenge lesz
olyan szinten unalmas ez a mozis előadásmód ,hogy az fáj már. Ehhez adnának egy nextgen látványt az se mentené meg az unalomtól.
12.
12.
Drazhar
Hát ki gondolta volna, az EA végre évek után rájött, hogy ne indíts semmit a CoD-dal szemben mert a csőlátású kölykök évről évre megveszik :)
Amúgy meg nem kell félteni, a BF4-hozzáférés sokat fog dobni az eladáson.
10.
10.
Ventus
Nekem a 2010es MoH nagyon tetszett. Szerintem az volt az eddigi legéletszerűbb háborús fps ,legalábbis nekem. Nem lett annyira elnagyolva mint a többi és ettől lett valós.
9.
9.
Cuppak
Peidig MOH 2010 jó volt. :), rég nem találkoztam olyan jó sztorival egy FPS-ben! Alpha-t toltam és ott nagyon bejött, facebookon meg egész nap fent vannak és várják a véleményeket, sokat foglalkoznak a vevőikkel, Greg Goodrich is nagyon fasza fejlesztő, szerintem jó lesz, még én sem rendeltem elő. btw, holnap 6:00-kor single player trailer
6.
6.
givi6
Egy nagy média fogás, és CoD szerű akciós megszínezéssel segíthetne a játéknak.
5.
5.
SCR3AMN00B
Szerintem is rendben lesz, limitáltat előrendeltem oszt' majd megyek a BF4-re:D
4.
4.
guitarlord
Szvsz el fog jönni lassan az az idő, amikor a piacnak elege lesz a militarista FPS játékokból, a CoD éra véget ér és majd valami más jön a helyére.....

A Medal of Honor sorozatból csakis az első játék és a kiegészítői érdemelnek említést, minden más már csak a név megcsúfolása volt (Nekem), az pedig, hogy modern környezetbe helyezték egyértelmű CoD majmolás, hiába ma már csak ezt lehet igazán eladni.....Nem látok túl fényes jövőt a MoH-t illetően, de ez az egész csak az Én véleményem!
2.
2.
sherex
Szerintem jó lesz ez :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...