Lehúzták a rolót a Wipeout fejlesztői

  • Írta: zoenn
  • 2012. augusztus 22.
  • Gyászhír
Link másolása
Csaknem harminc év után bezár a Sony Liverpool. Az anyavállalat komoly átszervezésekbe kezdett az utóbbi időben, ennek egyik nagyobb elszenvedője a Wipeout-játékokról elhíresült csapat, aminek így elkaszálták a készülő, ígéretes alkotásait is. Ezzel vége egy korszaknak.

A Sony a mai napon megerősítette a korábban szárnyra kélt pletykákat, miszerint végleg bezárt a liverpooli fejlesztőcsapat. A stúdió még Psygnosis néven, 1984-ben kezdte meg a pályafutását, majd 1993-ban felvásárolta őket a japán vállalat. Első kirobbanó sikerét a Wipeout 1995-ben megjelent első részével szerezték, amit több folytatás követett az elmúlt másfél évtized folyamán. Nekik köszönhetjük a 96-os Colony Warst is, legutóbb pedig a Wipeout 2048-at hozták el nekünk PS Vitára.

A Sony azzal indokolta döntését, hogy életképesebb és gazdaságilag jövedelmezőbb projektek felé fordul a jövőben, s ennek nyomán merész átszervezésekbe kezdett. Ennek első áldozata a Sony Liverpool lett. A cég szóvivője szerint minden érintettet megpróbálnak áthelyezni más projektekhez, de tudjuk, hogy nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség. Aki szerette a Wipeout-sorozatot, most morzsolja el könnyeit.

A források alapján már tudjuk, hogy a csapat javában dolgozott a PlayStation 4 egyik nyitócímén, ami nem meglepő módon egy új Wipeout lett volna - igaz, ez a rész drámai változáson esett át állítólag. A másik törölt cím egy Splinter Cell stílusú akciójáték, mely az LA Noire MotionScan technológiáját használta a realisztikus arcmimika megteremtéséhez. Ezek a játékok már soha nem látnak napvilágot.

Nagy érvágás ez a játékiparnak!

12.
12.
TEEBEEX360
Kár értük akárki akármit mond. Látszik hogy legtöbben nem játszottak a Ps korszakban. A Wipeout mellett volt még jó játék még ha nem is volt annyira híres mint a Wipeout. Pl: City of Lost Children, Codename: Tenka, Destruction Derby, Discworld, Formula 1 '97, Kingsley's Adventure, Myst, ODT, Kula World, Rollcage Stage. :) Régi szép idők. :,)
11.
11.
Birkazoli
8.
8.
sherex
#2: ps vita-ra már több mint egy hónapja meg van
7.
7.
KeXxX
#2: nem lenne jó egy cikk, mert a sok kocka buzi itt fröcsögtetné a nyálát hogy nincs 1080p, nem lehet hd-t nézni.. és még sorolhatnám. Egyébként már múlt héttől tölthető volt.
6.
6.
Giggsy
Nagyon jó kis sorozat volt a WipeOut. Én imádtam PSX-en. Azt hiszem egyébként, hogy a Forma-1 95 is a Psygnosis-é volt, az se semminek számított a maga korában.
3.
3.
Porcupine Tool
Úgy gondolom a wipeout sorozatért nem kár,de ha belegondolok,hogy a Psygnosis-nak köszönhetünk olyan Amigás csodákat mint a Lemmings,Benefactor és Shadow of the beast akkor ez egy nagyon szomorú hír.
2.
2.
ikaralyos01
Sajnálatos annak ellenére, hogy nem voltam őrült rajongója a Wipeoutnak. És egy pici OFF: Tölthető az usa store-ból a Youtube alkalmazás!! És egész jó. Megérne egy cikket ;)
1.
1.
Gamelord
Hát ez szívás, tényleg nem állnak jól a dolgok a Sony háza táján.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...