Kezdődik: csúszik az NBA Live 13

  • Írta: fojesz
  • 2012. szeptember 14.
  • Csúszás
Link másolása
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem jelenik meg október elején az NBA Live 13, ráadásul az EA Sports nem is közölt új dátumot. Az NBA 2K13 megint versenytárs nélkül kerül boltokba, miután az elmúlt két évben egyáltalán nem volt konkurenciája. Az EA Sports gameplay trailerrel vigasztal.

2010-ben beletört az EA Sports bicskája az NBA Live-sorozat felfrissítésébe: akkor az NBA Elite 11-et némi halogatás után törölte, 2011-ben pedig már egyáltalán nem mutatott be új epizódot. A konkurens NBA 2K-széria két évig verseny nélkül növekedhetett (megjegyezzük, a 2K Sports időközben kiváló minőségű munkát végzett), így idén minden szem az EA-re szegeződött: mit kezd a pozíciója visszaszerzéséért?

Nos, idén - egyelőre úgy fest - lesz NBA Live 13, viszont a korábbi tervekkel ellentétben mégsem fog megjelenni október elején. Hogy miért csúszik a játék, arra nem derült fény, ahogy újabb dátumot sem közölt az EA Sports - mindössze egy rövid gameplay trailerrel vigasztalta a játékosokat, hogy lássák: nem olyan vészes a helyzet. Mindez persze nem jelent semmit, az NBA Elite 11-ből még demó is megjelent annak idején, és látjátok, mi lett belőle!

Az NBA 2K13 így megint rivális nélkül rajtolhat el október 5-én.

6.
6.
MrZombieEater
A 2K13-nak Jay-Z az executive producere, úgyhogy esélye se lesz a Live-nak.
5.
5.
Giggsy
#4: Jaja. Pedig én egy NFL játékkal is szívesen játszanék a 2k-től.
4.
4.
shatterhand
Az a szerencse,hogy a kosárlabdaszövetség nem volt olyan faparaszt mint az nfl,hogy eladta a jogokat az EA-nak.
2.
2.
Giggsy
A Live széria kábé két dologban jobb, mint a 2k A körítés és a zenék. Na már most a körítés az kábé a harmadik meccs után már amúgy sem tűnik lényegesnek, különösen, hogy a 2k-ben sem rossz, a zene meg úgyis csak a menüben van. Azt várta volna az ember, hogy ennyi kihagyás után robbantanak az EA-nél, de nem úgy tűnik, hogy ez idén megtörténne.
1.
1.
traumraise
megmondom miért nem adják ki. azért mert a 2K13 mellé téve látják,hogy egy eladhatatlan kukába való fos. a játék élettelen, darabos. Szerintem egyáltalán nem is fog megjelenni mert csak pénzkidobás lenne a cégnek inkább itt lefújták a dolgot és másra fordítják a kiadással járó összeget és szerintem jól is teszik. Aki szeret az NBA -vel játszani az csak a 2K-val teszi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...