Csúszik a Baldur’s Gate: Enhanced Edition

  • Írta: zoenn
  • 2012. szeptember 15.
  • Csúszás
Link másolása
Mégsem jelenik meg jövő hét kedden, azaz szeptember 18-án a Baldur's Gate első részének finomított verziója. A fejlesztésért felelős Beamdog bejelentette, hogy a produktum további csiszolásra szorul, így csak november végén láthat napvilágot. Akárhogy is számolunk, két hónap késést nehéz lenyelni.

Azok a veterán RPG-rajongók, akik arra számítottak, hogy három nap múlva vághatnak neki a modern köntöst viselő és némi plusz tartalommal megáldott Baldur’s Gate: Enhanced Editionnek, akkor csalatkozni fognak. A BioWare műfajteremtő klasszikusának felújított változata mégsem kerül a boltokba szeptember 18-án, erősítette meg a Beamdog.

A stúdió fejese, Trent Oster elárulta, hogy a közelmúltban alaposan is megvizsgálták a játékot, majd konzultáltak a partnereikkel, s úgy döntöttek, hogy a lehető legjobb Baldur's Gate: Enhanced Editiont szeretnék átnyújtani a megjelenéskor. Így kitolták a debüt dátumát két hónappal. Oster leszögezte, hogy "valami különleges dologgal" szeretnék megvigasztalni azokat, akik előrendelték a játékot, de mégsem kapják meg a jövő héten.

A szerepjáték újrahangolt változata november 30-án jelenik meg PC-re, Macre, iOS-re és Androidra.

8.
8.
drat576
a lényeg hogy lesz, kedden úgyis jön a Borderlands 2
7.
7.
elfdefender
#6: Jogos. Ezzel tulajdonképpen csak a legfanatikusabb rajongókat akarják lenyúlni, érdemi újítás nem igazán lesz benne.
6.
6.
AmreyP
Én azt nem értem hogy ha felújítják akkor miért néz ki ilyen rondán a grafika?(tudom hogy régi game de nálam ott kezdődne hogy nem lenne ilyen pixeles a kép pl...)
4.
4.
daenath
#3: Igaz, de azert sajnalom hogy kesik.
3.
3.
hedzsooo
Nem, gond, picit csiszoljanak csak meg akkor rajta, a lenyeg h jonni fog. :)
2.
2.
Roly
tökéletes, először féltem, hogy 7 nappal a panda előtti megjelenés azt fogja jelenteni, hogy nem lehet végigtolni már, de 2 hónappal utána már pont bele fog férni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...