Eddig 500 millió dollárt hozott a Black Ops 2

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 16.
  • Biznisz
Link másolása
Az Activision bejelentette, hogy a Call of Duty: Black Ops 2 fél milliárd dollár bevételt hozott a konyhára az első 24 órában. Pontos számok még nincsenek, de a becsült adatok alapján igazi kasszasikerrel van dolgunk. Csak a GameStopnál egymillió kópia fogyott az első napon.

Sorra dönti a rekordokat a Treyarch háborús FPS-e. A játék november 13-án jelent meg, s 16 ezer kiskereskedő nyitott ki éjfélkor a jeles nap alkalmából. Csak az amerikai GameStopnál egymillió kópia talált gazdára a launch partykon. A brit Blockbuster cég öt perc alatt 10 ezer példány értékesített a Black Ops 2-ből.

Az Amazon áruháznál is szépen teljesített a cím: előrendelői rekord született, ilyen hiszti soha nem volt még a vállalat történetében. Bobby Kotick, az Activision Blizzard vezérigazgatója elmondta, hogy az első nap alatt több mint 500 millió dollárt termelt az új Call of Duty, így az idei epizód túlszárnyalhatja a Modern Warfare 3 eladásait is.

Az elemzők szerint a héten megjelent sikercímből 6,5-7,2 millió példányt értékesítettek az első napon. A Modern Warfare 3-mal összehasonlítva a növekedés nem túl nagy: a tavalyi részből 6,5 millió kópia talált gazdára a debüt napján. Az Infinity Ward 2011-es játéka 775 milliót dollár bevételt termelt az első öt nap során, így esélyes az újabb rekord a Black Ops 2 esetében is, hiszen még csak a harmadik napnál járunk.

44.
44.
Game Fan
#37: Egyébként az a legnagyobb szenny ami az internet sűrűjében fent van. Arra biztos nem adnék még véleményt sem.
43.
43.
Slayer203
#39: Ja, és én is tolom MW2-t mai napig PC-n ;)
42.
42.
Slayer203
#39: És ez a helyes hozzáállás :) Szerintem be fog jönni, bár pár dologban nekem az első BO jobban tetszett, de pl van olyan map Single-ben(!!!) amit már negyedjére tolok, mert egyrészt nagyon jól sikerültek, másrészt a challengek miatt. Szóval most elérték, hogy a sztori mód szavatossága is jobb legyen, már csak a többféle befejezés miatt is. Valaki emlitette, hogy a haverjai évről-évre csalódnak, aztán mégis megveszik. Ezt sajnálom, Nekik talán tényleg nem kéne erőltetniük...
41.
41.
Qmi05
Hát én nem szívesen mondom ezt de az kb.annyira jó mint erőspaprikával a mákostészta. Borzalom a köbön, pedig nálam COD 2 és COD 4 a NAGYBETŰS FPS-ek. Részletezni szinte képtelen vagyok mi a legrosszabb benne, mert úgy ahogy van az egész szörnyű :( (Még csak a felénél járok de eddig ez "jött át".)
40.
40.
bodortamas1
#30: Így van, pontosan erre gondoltam én is, csak nem tudtam ilyen szépen kifejezni!
39.
39.
Elyas
#23: mw2 ben én a mai napig tolom a multit pcn...

mw3 ban 3 dolog tetszik:
survival mód..
face off
infected

ha a haverjaim megveszik a 9 et akkor kiprobálom de én nem költök semmire amíg nem tudom hogy milyen
38.
38.
p3ti
Én éppen most pörgetem , szerintem nem lett olyan jó mint a BO , de nem vészes . Elvagyok a multiban , szórakozásnak megteszi . Nekem eddig MW2 , BO , aztán talán BO2 , a többi rész nem fogott meg annyira
37.
37.
randall13
Egyébként otherworld szerint is mw1 óta ez az első vállalható cod.
36.
36.
kopic
#5: Én letöltöttem, de nem működik!:(
35.
35.
kopic
34.
34.
Gotham123
#30: Abszolút ugyanaz a vélemény,ha valami élvezhető akkor az a COD és bek@phatja az összes technológiab_zi.....
33.
33.
Ventus
#32: Igen,de itt nem úgy van jelen mint a zene iparban mondjuk.
32.
32.
greenmelon
#30: Pontosan leírtad az anti-mainstream réteget. :D
30.
30.
Ventus
#20: Pedíg mindíg ez lesz sajnos. Nem csak a játék iparban hanem minden hol máshol ha valami túl nagy sikereket ér el előbb utóbb megjelenik az a rétek aki muszájból utálja mert Különb akar lenni a többieknél és azzal valamilyen preztis-t szerez magának hogy ő nem áll be a sorba. Ők legalábbis így gondolják. De ne félj ha tényleg radikális változások érnék a sorozatot akkor azért menne a rinya hogy "Ez már nem is cod" meg "nem olyan pörgős" . Magasról tenni kell ezekre a suttyókra mert amíg ők itt hisztiznek addig én élvezem a játékot. Ha nekem nem tetszik valami egyszerűen figyelmen kívül hagyom nem fröcsögök róla úton útfélen. A játék meg szerintem zseniális és megfelelő változásokat eszközöltek rajta.
29.
29.
Donpedro
#23: "de annyira senki sem sügér, hogy csalódik egy játékban évről évre, de azért megveszi a soron következő részt"

Cáfolom, több ismerősöm is van akik minden évben csalódnak és megfogadják hogy soha többet CoD, mégsem bírják ki a hype miatt hogy ne vegyék meg évről évre :)
28.
28.
Slayer203
#24: Gondolom Te sem 24/7-ben tolod amit szeretsz...
27.
27.
bodortamas1
#25: Nem azt mondtam, hogy mindenki kussoljon, hanem aki nem bírja leírni kulturáltan a véleményét, az kussoljon.
26.
26.
daenath
#12: Ott a pont, kegeszitve hogy Kotick papa biztos jo penzt szurkol le hogy nagy pontozast kapjon a game, a tomeg meg hiszteriazik erte :d
25.
25.
bcrics
#20
A logikad szerint akkor csak az írhat akinek tetszik a játék?
Aki más véleményen van az inkább kussoljon, vagy hogy gondoltad?
24.
24.
Gu3sT2
#23: Épp multiznak? inkább ide irkálnak ahogy látom... annyira jó a játék hogy 2 halál között 20 sort írnak...
23.
23.
Slayer203
#20: Én tudod mit nem értek? A sok "birkázós" kommentet. CoD2 óta követem a szériát, a mai napig az MW1-et és a Black Ops-ot tartom a legjobb részeknek, de igazából mindegy melyik epizódot szereted, mert egy maroknyi önjelölt megmondóembernek úgyis csak egy vak hülyegyerek maradsz, aki ész nélkül vásárolja évről évre "ugyanazt". Emberek, most komolyan: 4 éve eladási rekordokat dönt a játék és félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ha sokan szeretnek valamit, akkor az egyenlő a minőséggel, de annyira senki sem sügér, hogy csalódik egy játékban évről évre, de azért megveszi a soron következő részt (kivéve a fanboyokat). Valószinűleg azért veszik meg ennyien évről-évre, mert azt kapják amit szeretnének. A Skyrim hasonlatról meg annyit, hogy én hiába imádom a TES sorozatot, eszembe nem jutna összehasonlitani egy FPS-el. Ha pörgős akcióra vágyom akkor CoD, ennyi. De ettől hadd ne legyek már birka, meg agyatlan. Évről évre ugyanaz? A BO-t páran leszólják, mert "gyenge a grafika, sz*r a sztori, meg amúgyis Treyarch". Khm... Az utóbbi pár évben szerintem pont a Treyarch szálitotta a legjobb CoD-okat. Nekem az MW2 is csak multiban tetszett, az MW3 semmiben sem, de ez van, másnak bejött. MW-nél sokan sirtak, hogy miért nem világháború, kijött a WaW, ismét sirás hogy lerágott csont. BO-nál "hidegháború uncsi, 60-as éves gáz, minek újitanak multiban" közben meg a sztori oda-vissza pofozta a fél FPS műfajt. BO2-nél hasonló a helyzet, mertek újitani: közeljövő, strike force, többféle befejezés stb. A történet meg tényleg odaver. Ha ugyanez a sztori a BF4-ben lenne, azt se tudnátok, hová csorgassátok a nyálatokat (és igen, szeretem a BF-et, de a single valami ritka dögunalom). Ráférne egy új engine? Igen. Évről évre ugyanaz a minőség? Igen. Mindig az elégedetlenek hangja a leghangosabb, Ti picsogjatok csak, az a 6,5-7 millió elégedett vásárló meg úgyis multizik épp. Mert Nekik ez tetszik :)
22.
22.
randall13
#21: Na ez után már én sem bánom, hogy nem ismerlek ;)
21.
21.
Falcon
#16: Nem értem hogy jön ide az hogy nem ismersz!Én sem ismerlek és ez így pont jó!;) Viszont azt kifejthetnéd hogy mi volt a bajod mert nem igazán jöttem rá!
20.
20.
bodortamas1
#17: Nem értem, hogyha nem tetszik a játék minek írtok ide? Nem tetszik, nem kötelező kommentelni.
Szerény véleményem szerint ez eddig a legjobb COD. Eddig a MW 3 volt az, de ez mindet lepipálta. Sőt, megmerem kockáztatni, hogy a legjobb FPS shooter.
Persze ezzel szemben áll a Battlefield. Én mindkettőt szeretem, de a COD számomra jobb.
Tényleg utálom már ezt, hogyha codos hír van, mindig leugatják, hogy milyen rossz, mindig ugyanaz, hát szerintem egyáltalán nem ugyanaz az egyik része sem semelyikkel. Az, hogy a grafika nem fejlődött túl sokat, nem baj, egy COD-nak pont ilyen grafikán kell mennie.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...