Befutott a Crysis 3 első csodája

  • Írta: zoenn
  • 2012. december 13.
  • Videó
Link másolása
Az ígéreteknek megfelelően elindult "a Crysis 3 hét csodája" címen futó videósorozat, amely a játék környezetére, a fegyvereire és az ellenségekre koncentrál majd. Természetesen színtiszta gameplay keretében.

A hollywoodi múlttal rendelkező Albert Hughes és persze a Crytek csapata áll a kezdeményezés mögött. A hétrészes videósorozat szépen számba veszi a játék főbb jellegzetességeit, vagyis, ahogy ők fogalmaznak, "a csodáit".

A Crysis 3 2013 februárjában jelenik meg PC-n, PS3-on és Xbox 360-on.

40.
40.
Pipi67
#37: Ez nem pont így van barátom.Én már vagy 30x lejátszottam és még mindég nem untam meg.A multkor feltelepítettem a cr1-et,elkezdtem játszani,de a fegyverek és a ruha annyira gagyi volt a ketteshez képest hogy abba is hagytam.Persze a történet ott is jó.Egyedül ami jobb a cr1 és warheadban az a szabadság.De semmi más nem állhat meg a kettes melett.Nemrég megvettem az eredeti lemezt is,most online nyomom.Csak egy a baj,hogy eléggé sok a csaló,admin meg sokszor sehol.
39.
39.
Simonus18
Hát ez a video semmi újat nem mutatott be. A grafika számomra már a második részben is halálian realisztikus volt, és még nem is kellet hozzá nagy gépigény.
38.
38.
#35: Ha a tobbi jatekhoz nezzuk akkor nem kell grafikai elorelepes mert mar az 1 is szebb volt a mostani jatekoknal.
A tobbivel egyetertek.
37.
37.
Raziel
Nos itt is megjön majd a kettő problémája. A nanotuha oltári előnyt ad. Ideig óráig jó vele bohóckodni. Aztán egyszer csak megunod, hogy állandóan vársz az energia töltésekre. Megunod a lapos történetet és végül abbahagyod valahol a háromnegyedénél. Én így jártam a kettővel is. Mondjuk a ruha fejlesztés a kettőben a gyűjtögetőknek nagyon tetszhetett. De igazán komoly jelentősége nem volt. Anélkül lehetett nyerni. Remélem itt végre tényleg érezhető, lesz a fejlesztések súlya. Valamint javul a történet is. A játékmeneten is lehetne tupírozni. Mondjuk nyíltabb világgal.
36.
36.
eximmice
Én csak azt nem értem,hogy miért csak az fps-ek körében csinálnak ilyen szép grafikájú játékokat?pl BF3 is...(Nem vagyok graf buzi de tényleg nincs említésre méltó talán a god of war 3 vagy a Castlevania ami nem fps,de még ezek sem közelítik meg ezt a szintet.)
35.
35.
dzsiádzsó
7 csoda? Csoda uncsi, akár Cry1 is lehetett volna, grafikában 0 előrelépés, legalábbis ahhoz amit ígértek. Hát ettől nem estem hanyatt! Nem tudom miért nem lehetett látványosabb helyszínt választani, ez ugyanaz, ja nem benőtték a bokrok várost.... Ezért kár volt egy új részt gyúrni!
33.
33.
Zombiekiller6
ennél unalmasabbat keresve se találnék jó talán a 2 az uncsibb volt meg rondább bár gyanús ez a hűde next-gen graf úgy hogy láttam !!!jó pár!!! elmosódást de mindegy ők biztos tudják h mennyire next-gen pofájúak phh
32.
32.
zimonyini
#19: Én igen, és még sokan mások is. Nagyon élvezetes a nanoruha miatt. De te biztos jobban tudod.
31.
31.
adam6751
Eddig a grafikán kívül semmi nem fogott meg.De még változhat a véleményem.
30.
30.
NinjaNorb
#27: Lesz 6 Alien fegyver is már az alphában is lehetett 2vel aprítani a videó meg nagyon adja ha a 2 betegségeit kijavítják akkor rohadt jó game lesz ez:D
29.
29.
Hubert Cumberdale
#27: egy csomó régi fegyver is lesz, de valljuk be kicsit kamu lenne, ha ilyen kis idő különbséggel azok a fegyverek másmilyenek lennének, főleg egy földönkívüli invázió után. Ki ér rá fegyvereket tervezni? :D de egyébként vagy 1 tucat új fegyver lesz, amik nem voltak a 2-ben...
28.
28.
Kratos76
Crysis így ok?! Telefonon könnyen mellégépelek.
Baromira nem érdekel a grafika egyébként. Pedig egyenlőre úgy tünik kopizták az elöző rész fegyvereit!!
27.
27.
Lacek896
#25: Az oké csak akkor tudd leírni helyesen a játék nevét. :)

"Minden csak nem élethű ez a "játék" még e fegyverek is ugyanazok mint az elözőben voltak."
Őszintén és elfogulatlanul szólva eddig ez a grafika áll a legközelebb a valósághoz.
A fegyverekről annyit hogy hasonlóság biztos lesz a 2-höz képest de nem hinném hogy copy+paste-val oldják meg.
25.
25.
Kratos76
Se hater se fan nem vagyok Crsys ügyben,egyszerüen nem gyözött meg ez a "játék" arrol,h vegyem meg. A Rainbow Vegas volt és lesz az én személyes kedvencem.
23.
23.
Hubert Cumberdale
#21: Mondjuk az lehet hogy élethűbb lenne newyork-ban medvével találkozni, mint egy trópusi szigeten... :D
22.
22.
Hubert Cumberdale
#19: Ez pont olyan, mint a zsüsztin bíbör utálat.. többet foglalkoznak azzal is a haterek, mint a rajongók... enyhén ciki..
21.
21.
Lacek896
#18: Lehet hogy a Far Cry 3 után mindenki barna medvére meg sisakos kazuárra akar vadászni New York kellős közepén ahol hemzsegnek az idegenek. XD
19.
19.
Kratos76
Mert minden kihalt az utolsó szálig mi!!
Minden csak nem élethű ez a "játék" még e fegyverek is ugyanazok mint az elözőben voltak.
A COD-ot utálom a BF szigoruan csak multiban 1000 szer jobb lesz mint ez a nanoruhás baromság! Játsza valaki még a kettöt multiban?! Nemhinném!!
18.
18.
Hubert Cumberdale
#17: egy kihalt városban akarsz életet? Jól van töki hagyd rá... Mivel van kevesebb újítás ebben, mint egy codban/bf-ben? Vagy bárhol máshol? megint a süket duma..
17.
17.
Kratos76
Azon kívül,h szebb mint az elöző rész miben több vagy jobb ez annál?
A környezet élettelen mint volt,az aki játszik pedig elég bénán tolja.
A nanoruha sem olyan nagy szám így harmadjára,részemröl felejtös.
TECH demo már megint nem játék!!!!
16.
16.
Hubert Cumberdale
#14: Szerintem csak a vidi ilyen. Ugyan ezt a pályát tuti végig lehet majd full lopakodva, mondjuk íjjal vinni. FC3-ban is szinte csak azzal nyomultam, szerintem itt is ez lesz :) (amint szerzek egy dx 11-es kártyát...)
15.
15.
Caine
#14: Valószínüleg az lesz mint a 2. részben hogy eldöntheted milyen stílusban nyomod végig! :) Én majdnem az egészet lopakodva csináltam meg!
13.
13.
Kerub
Szépnek szép, de a videó alapján egy ugyan olyan unalmas lesz mint a 2. rész. Mi értelme a jó grafikának ha a játékot mégsem képesek megtölteni élettel?

Nem tetszik az irány amerre tartunk. Ha már technológiai fejlődés akkor ne a grafika folytonos pimpelése legyen a cél hanem a fizika még életszerűbb kivitelezése és az A.I. fejlesztése. A többi UNALMAS!
11.
11.
Qmi05
10.
10.
Hubert Cumberdale
#8: jó, hogy tisztáztad, mert nem mindegy, hogy a "meg" vagy az "oda" a nem oda való...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...