A Warner Bros.-t is érdeklik a THQ játékai

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 6.
  • Biznisz
Link másolása
Érdekes fejlemények láttak napvilágot a THQ ügyében. A kiadó eszközeit mégsem értékesíthetik olyan gyorsan, mint tervezték, a probléma csupán az, hogy a vállalat pénze rövidesen elfogy.

Két napja írtunk arról, hogy a THQ három hitelezője a bíróságon panaszkodott, amiért a kiadó menedzsmentje túlzottan gyorsan akarja lezavarni az értékesítési folyamatot, ráadásul azt is kifogásolták, hogy a vállalat játékait címenként lenne szerencsésebb eladni, nem pedig egyben. A hitelezők szerint mindez arra jó, hogy a felvásárlásra jelentkező Clearlake-en kívül más ne tehessen a mostani 60 millió dollárosnál kedvezőbb ajánlatot.

Pedig vannak más jelentkezők is. Az ügy bírósági meghallgatásán Sam Greene, a THQ pénzügyi problémáinál segítő Centerview Partners szakembere állítólag azt mondta, hogy a kiadóra öten is szemet vetettek, és ezek a cégek abban is érdekeltek, hogy csak egy-egy címet vegyenek meg, és ne a THQ teljes felhozatalát. Köztük van állítólag a Warner Bros. is, aminek az ügyvédje külön szóvá tette, ha több idő áll rendelkezésükre, mindenképpen foglalkoznának az üggyel. (A Warner annak idején a tönkrement Midwaytől vette meg a Mortal Kombatot.)

És lám, a végső ítélet a hitelezők pártját fogta: az eredeti tervvel ellentétben nem lehet 30 nap alatt lepörgetni a teljes felvásárlási folyamatot, a bírónő közel három héttel hosszabbíttatta meg a teljes procedúra időtartamát.

Noha így többen is ajánlatot tehetnek majd, a THQ szempontjából ez már nem biztos, hogy jó: a kiadó korábban is jelezte, hogy január 15-én elfogy a pénze, ami - legalábbis elméletben - azt jelenti, hogy a fejlesztéseit sem tudja majd finanszírozni. Azt még nem tudni, hogy mindez hatással lehet-e a THQ közelgő játékmegjelenéseire.

15.
15.
eximmice
#11: ahoz képest szép az avatarod :D.....wtf ember?..
13.
13.
Caine
Nagyon remélem hogy nem lesz hatással a közelgő megjelenésekre és itt főleg a Metro Last Light-ot értem!
12.
12.
eto666
Nekem a THQ kiadotól a Saint Row a legnyeröbb
11.
11.
DevilGamer
#5: Szerintem nem, sok jó játékja van. Menjen tönkre a Ninja Theory amiért azt tették Dante-val.
10.
10.
bsg09
#9: A Homefront nem volt bukás. Az egyik legtöbbet előrendelt THQ-s játék volt, emellett ha jól emlékszem valami 2-3 millát elpasszoltak belőle.
9.
9.
szogyenyi
#1: Példa1: Emlékezz csak vissza rá, mennyi pénzt öltek bele a Homefront reklámkampányába. A játék meg megbukott...

#8: Nem hiszem, hogy a Codemasternek szüksége lenne egy ilyen címre jelenleg. A Dirt és a Grid széria eltartja őket rendesen. És akkor még meg sem említettem az F1 játékokat.
8.
8.
sunstreaker
jaja és a Need For Speed - et meg valaki más átvehetné, mondjuk a Codmasters, kiváncsi vagyok, hogy ők mit tudnának kezdeni evvel a cimmel.., vagy az Ubisoft, vagy az Activision..
6.
6.
piskóta
#4: hát ja, jobban várom ezt a játékot, mint bármi mást ebben az évben, remélem marad a március
5.
5.
Birkazoli
#1: Egyetértek. Inkább az EA mehetne csődbe, az megérdemelné...
4.
4.
Donpedro
Ó f*szom, csak ne legyen több csúsztatás, márciusban jönne a Metro: Last Light :/
3.
3.
hedzsooo
#1: Hát igen, van, (meg lenne is még) nem is egy nagyon jó címük, amiből valaki biztosan jól meg is tömte a zsebét. Szomorú eset, a THQ tényleg nem volt rossz.
2.
2.
Ooorky
#1: "A hitelezők szerint mindez arra jó, hogy a felvásárlásra jelentkező Clearlake-en kívül más ne tehessen a mostani 60 millió dollárosnál kedvezőbb ajánlatot."

Ezért mentek csődbe.
Márciusban lesz az üzleti év zárása, a régi tulaj már rég lelép addigra, az új tulajnak pedig még nem lesz nyeresége --> zsebükben marad az adó.
1.
1.
felegyi
Nem értem hogy mehettek csődbe... vannak kiadók gyengébb játékokkal, és még most is termelnek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...