Eddig 60 millió Windows 8-at adtak el

  • Írta: zoenn
  • 2013. január 9.
  • Biznisz
Link másolása
A Microsoft az idei CES alkalmából közölte a legfrissebb operációs rendszerére vonatkozó eladási statisztikát. Ebből tudjuk, hogy a felhasználók - mindössze tíz hét alatt - hatvanmillió Windows 8-licencet vásároltak.

Októberben startolt el a redmondiak legújabb operációs rendszere, a Windows 8, és tíz hét leforgása alatt 60 millió példányt adtak el belőle. Ebbe a mennyiségbe beletartoznak a dobozos és az új számítógépekre telepített példányok, illetve a korábbi rendszerekről való frissítések is - tudtuk meg a Microsoft idei Consumer Electronic Show alkalmából közreadott közleményéből.

A hatvanmilliós mérföldkő mellett az is kiderült, hogy a Windows Store már 100 millió letöltéssel büszkélkedhet, annak ellenére, hogy a játékipar több neves képviselője nyilvánosan is ostorozta az új operációs rendszert. Gabe Newell például egyenesen katasztrófának nevezte, mivel szerinte a redmondiak elmozdultak egy zárt platform felé; Alen Ladavac, a Serious Sam fejlesztője egyenesen az Apple-höz hasonlította a cégóriást.

A Windows 8 novemberben érte el a negyvenmilliós eladást, a számok, úgy látszik, a redmondiakat igazolják - gyakorlatilag Windows 7-el azonos tendenciáról van szó.

53.
53.
spidey
#49: Semmi meglepetés, a legtöbb cég nem vált Win8-ra, céges ügyfelek egyébként sem szoktak hamar váltani. Sokan (a mi ügyfeleink közül is jópáran) még csak most állnak át XP-ról 7-re, a 8 ott van lehetőségként a távoli tervek között, de csak majd ha a Microsoft kihoz egy normális verziót. Céges körökben a W8 egyelőre egyértelmű bukta, szerintem az is marad.

Ezek az eladási számok is jelentős részben a 15/40 dolláros W7->W8 upgrade lehetőségnek köszönhetőek (lásd dömpingár), illetve annak, hogy új gépet már nem vehetsz Win7-tel (vagyis nem a felhasználó választja a Win8-at). Sok vásárló szeretne visszaváltani, vagy küszködik Classic Start Menu programokkal és mindenféle kiegészítésekkel, hogy használhatóvá varázsolja a rendszert.
52.
52.
Giggsy
#51: Talán ha elolvasnád a rendszert érő kritikákat...
51.
51.
Ra1D3n
#35: Nem titkolta a Microsoft sosem, hogy ezzel az oprendszerrel más platformok felé akar nyitni, és egységesíteni szeretné a termékeit(lásd: X360, Windows mobile eszközök, tabletek ami Win8-on alapulnak, stb...). Ha neked tökéletesen megfelel a win7 mindenre, akkor hajrá, és ne hisztizz, mert senki nem fog pisztolyt a tarkódhoz, hogy már pedig te azt fogod használni. Én is win7-et használok, de ha win8-at kéne használnom, akkor sem hisztiznék. Miért használok win7-et? Azért, mert mikor vettem a laptopomat akkor a win7 volt rá telepítve, amit ha akarok bármikor újra is tudok telepíteni pont. Senki nem mondta, hogy a Win7 egy szar oprendszer, mégis úgy védekeztek mintha valaki szidta és becsmérelte volna. Nem, nem vagyok birka, nem, nem nézem a tv-ből ömlengő szennyet, hiába is akarnál általánosítani... Jah, és win8-on ugyanúgy tudsz egeret meg billentyűzetet használni, akkor mire fel a hiszti újfent?
49.
49.
sunstreaker
http://www.sg.hu/cikkek/94547/xp_rol_windows_7_re_valt_az_osztrak_hadsereg

ez mindent elmond..
48.
48.
Quent1n
Én úgy vagyok ezzel, hogy nincs rá szükségem. Megvettem a Win7 Professionalt 30k-ért és tökéletes. Nem fagyott, nem indult újra megy minden mint a vaj. Mindennapi használatban egyszerűen tökéletes számomra. Nem tudom mit tudna adni a Win8 amire nekem szükségem van.

Nem félek a Win8 kezelőfelületétől és szerintem MSDNAA-ban ingyen is megkaphatnám de úgy vagyok vele, hogy minek?

Hozzáteszem a notimon 4 éve Vista van (eredeti) és azzal sincs semmi gond igaz sokat zabál de hát nincs zsém, hogy oda is Win7-e tegyek, munkára megfelel.

Hungary86: Nekem Vistaval volt ez, egy 10 perces telefon volt és azóta is megy. Elismerem kellemetlen de ez a warez ára.
47.
47.
kharami
Nekem abszolút semmi bajom a rendszerrel! Megérte 7 es ről upgrade elni!
46.
46.
Gamelord
#45: Én 2 alkalmazást hagytam meg rajta, és az asztalt, ezen kívül a saját telepített progik vannak. Azzal vitatkoznék, hogy nincs semmi haszna. Többek között én leginkább arra használom, hogy hála a felületnek, bárhonnan maximum 3 klikkeléssel letörölhetek bármilyen feltett programot, legalábbis elindíthatom a letörlést. Ahogyan Giggsy is írta, bőven van még mit finomítani rajta, de azért szerintem érezhető, hogy lehet ezt gyorsan kezelni.
45.
45.
randall13
#43: Pedig lehet egyedül vagy :D

Én úgy vagyok a win8-al, hogy tök jó, technikailag ha nem is sokkal, de jobb a hetesnél, a minimalista dizájn is jobban bejön nekem, a metro felület kinézete meg végképp. DE! Olyan szinten kényelmetlen és használhatatlan az UI, hogy azt elsőre el sem hiszi az ember. Sajnos pár óra használat után rá kellett jönnöm, hogy a Metro felület csak parasztvakítás, az ég világon semmire sem használható, ráadásul az alapból beépített programok is csak a helyet foglalják a merevlemezen, amennyit tudtam, egyből le is töröltem. Máig nem értem, mi az anyámnak kellett beletenni pl a híreket, ha nem tudok saját oldalakat hozzáadni a listához (vagy csak én nem találtam meg, de az megint eléggé gáz lenne az op. rendszerre nézve). Aztán szintén az első napon még sikerült bebugolnom a metrót, először csak 3 percbe telt megnyitnia egy-egy alkalmazást, utána már be se jött... :D Szintén rohadt kényelmetlen kiterjesztett képernyőn a kurzor sarokba húzogatása, had ne részletezzem miért. Tovább nem sorolom, Giggsy már megtette helyettem.
Én nagyon szívesen használnám a win8-at, ha nem lenne ilyen rohadt kényelmetlen. Elhiszem hogy lehet gyorsan is használni, de például engem rohadtul irritál, hogy 5 másodpercenként le kell néznem a klaviatúrára megkeresni a billentyűkombókat (sajátgépet máig csak win+E-vel tudom előhozni...). Ráadásul én az a típus vagyok, aki szereti a fejét az asztalnak támasztani a bal kezével. És ha ár mindenképpen fel kéne áldoznom a kényelmet, nem értem, miért voksolnék a win8 mellett, amikor ott a linux is.
44.
44.
Neo1989
Igazából aki nem játszik vagy melózik a géppel , annak nem kell le cserélni soha az op rendszert. A net zene és a film, mindig elfut majd .
43.
43.
Gamelord
#39: Értem amit mondani akarsz. Szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy teljesen hidegen hagy, hogy a Microsoft sikeres, mindenki hasznára könnyen használható op. rendszert dobott e ki vagy sem, és hogy jó ötlet volt e benne minden, mert ezzel valóban lehetne vitatkozni. Magammal foglalkozok, és én szívesebben használom ezt, és szerintem, főleg ezen az oldalon, ezzel nem vagyok egyedül. Ezért írtam le a véleményemet hozzászólás formájában, úgy gondolom nyugodtan megérhet egy próbát az itteni olvasóknak is a win8.
42.
42.
Gamelord
#37: Nem nézek x-factort, nem nézek tv-t, ingyen töltöttem le (legálisan), és teljesen hidegen hagy a gyerekes gúnyolódásod, ami egyébként nem kicsit minősít téged. Tudom használni, Win 7 semmiben nem jobb, win8 gyorsabb, rengeteg dolog gyorsabban elérhető. Ahogy nézem pont te vagy az, akit elvakít a média, mint a tv előtt ülő bábokat, hiszen szavaidból ítélve nem vagy kíváncsi rá, esélyes hogy nem is próbáltad, mégis szar. Mert én ugyan pont leszarom mások véleményét, azt használom ami jobban tetszik. Szóval ez most nagyon nem talált, de sebaj, lényeg hogy melletted kulturáltnak érzem magam :)
41.
41.
sunstreaker
A microFOSt hazudik össze - vissza mint a vizfolyás, ha tehetném én is Linuxot használnék, mert sokkal kisebb mint bármeik windows, bár lehet, hogy a 95-98-2000 - nél már nagyobbak a disztribuciók, de az xp-7-8 nál tuti kisebbek, és sokkal stabilabb is mint bármeik, ez tény, virusok is leginkább windowra jönnek, linuxra nem igazán, a cégek többsége, hálozati környezetben linuxot használ vajon miért? Csak azért haszálok wint - mert a játékok arra jönnek sajnos.. az exe kiterjesztés uralkodik.. Szerintem ha bevezetnék a linuxos játékokat, itt mot AAA kategóriáju játékokról beszélek, a win nagyon gyorsan eltünne.. és a microFOSt meg ugy menne csődbe ahogy, vagy pedig megprobálná felvásárolni a linuxot..
40.
40.
randall13
Pont egy hete olvastam, hogy számos weboldal statisztikái alapján felmérést készítettek az op.rendszerekről, és a win8 még a vistát is alulmúlta. oO Ezek az adatok sokkal jobban mutatják a tényleges felhasználók megoszlását, mint a MS eladási statisztikái. Sokan megvették a laptopot win8-al, oszt már tették is fel a helyére a 7-est ^^
39.
39.
Giggsy
#25: Nem érted a problémát. Az egésznek a lényege az, hogy az MS megpróbálja keresztülverni a teljesen új hozzáállású elképzeléseit, holott a többség használni akarja az OS-t, nem megtanulni. (A Linux disztrók elterjedésének is ez az egyik legfőbb akadálya a mai napig) Eddig minden program egyazon sémára épült, ugyanott találtad meg a funkcióikat, ezt most a Metro behozásával teljesen megbolondították. Kihagytak a desktopból, illetve átpakolt máshova dolgokat, amiket az emberek cirka 15 év alatt megszoktak. Most nem csak az ötvenes korosztályról beszélünk, hanem mindenkiről, aki nem 15-30 közötti kütyüs beállítottságú férfi. Mert azt úgy hidd el nekem ahogy van, hogy az emberek többsége hülye az informatikához. Megtanulta, hogy mit hol talál, és azzal kész is. Azt mondod, hogy az embereket akik eddig nem tudták pl a szalagos Office-t használni azt nem is kell átszoktatni? Nem értetted a példát. Ott is adva volt egy megszokott UI, amit az emberek tudtak használni (Office2003-ig). Ezt megvariálták, erre a többség hülye lett hozzá. Ez ugyanaz kicsiben, amivel a Win8 próbálkozik nagyban. Vagy mondjam másképp? Gondolom jobb kezes vagy. Jobb kézzel megy minden, de bal kézzel bénázol, ugye? Akkor próbáld meg azt, hogy holnaptól átszoksz bal kézre. Mindent bal kézzel csinálsz amit eddig a jobbal. Működik? Nem. Bénázni fogsz, és hamar beleunsz, mert az alapvető dolgokkal, amiket eddig jobb kézzel csináltál, most szenvedned kell. A számítógéphasználat ilyen a usereknek. A desktop használata megy, de újra nekiállni, megismerni egy totál más rendszert? Szenvedni olyasmivel amik eddig zsigerből sikerültek? Szerinted az egységsugarú usert érdeklik az ilyesmik? Nem. Lépésről lépésre átszoktatással be lehetett volna hozni újdonságokat, de nem így. Ez a hibrid megoldás amit a Win8 mutat, nem jó semmire. Van a két felület, amik közül a desktopból kivettek funkciókat, ezáltal veszített a használhatóságából, a Metro pedig alapból képtelen olyan dolgokra, mint pl az ablakozás. Így egyik felület sem használható teljes mértékben. Lehet az infós osztályban elmagyarázzák neked, hogy mitől szuper az új Win, meg a Metro, épp csak a felhasználókat ez kurvára nem érdekli. Egy usert nem érdeklik a kernel szinten behozott újdonságok, vagy az, hogy a rendszer a bekapcsolás gomb megnyomásától 25, vagy 40 másodperc alatt áll fel. Az sem, hogy az ébredés 8 helyett 4 másodperc lett (hasraütéses számok, ne köss bele). Ezek apróságok, amiket használat közben nem érezni, épp ezért a felhasználók tesznek rá magas ívből. Olyan, mint az, hogy egy sportkocsi 3,5, vagy 5,5 másodperc alatt gyorsul százra. Szép számadat, de az autómániásokon kívül szarik rá mindenki.
A pluszkattintásos dolognál nem értem, hogy szerinted ez miért nem probléma. A jó UI olyan, hogy minden kézre áll benne, és nem kell gondolkodni, keresni. Itt adva van egy alapvető funkció, amit teljesen fölöslegesen megtoldottak plusz egy lépéssel. Már önmagában ez is példázza, hogy mennyire nem tesztelték gyakorlatban a rendszert, és hogy oda sem figyeltek a számítógép használók cirka 95%-ára. Mert bizony, ha hiszed, ha nem, az emberek legkisebb része használ a ctrl-c ctrl-v billentyűkombinációkon kívül mást, az alt-tab, vagy win-tab létezéséről nagyon sokan nem tudnak, és ez nem pusztán magyar betegség. (ajánlott olvasmány, a clientsfromhell.net, ahol nagyrészt grafikusok és webdesignerek osztják meg élményeiket az ügyfeleikről. Igen sok olyan van közte, hogy csatolmányban egy mappa parancsikonját küldik el újra és újra, vagy balhéznak olyasmi miatt, hogy a weboldalukon végzett változtatást követően nem működik az irodai printer) Majd ha lesz jelentős tapasztalatod átlag userekkel, lehet belátod, hogy attól, hogy téged érdekelnek az informatikai újdonságok, a többség úgy áll hozzá, mint mondjuk te a legújabb Cristian Dior modellhez (Magyarán: ki nem szarja le?).
És ott van még mindig a hatalmas "miért" a Metro felülettel kapcsolatban. Vita tárgya, hogy szép-e. Szerintem nem néz ki rosszul (kisebbségben vagyok) számítógépen (telefonon nem tetszik nekem sem) viszont érintőképernyő nélkül igazából semmi gyakorlati haszna, akkor meg minek az egész? (Abba most ne folyjunk bele, hogy léteznek érintőképernyős laptopok és monitorok. Ezek elterjedtsége eddig marginális, és amíg egy 1280x1024-es 22 colos cucc kétszer annyiba kerül, mint egy full HD-s 24 colos, addig ez nem is változik) Ha szép is, az emberek úgy sem azt nézik a gépnél töltött idejük 99%-ában.
Rossz volt a Win8-cal az újításnak a megközelítése, ezért bukásra volt ítélve már az első perctől fogva. Az igazán jó mérőszám az lenne, hogy vajon a metros alkalmazásokat mennyien használják, illetve mennyien töltik le. Mert az egy dolog, hogy az új gépeket csak Win8-cal adják, így mesterségesen megnyomva az eladási számokat, de vajon mennyien használják is a Metro-t, és hányan ügyeskedik vissza a startmenüt és kapcsolják ki az egész csempézést?
38.
38.
br1Koo
#37: Az Xp úgy volt jó ahogy volt.. Bevallom amiket hallottam a vistáról a 7-el kapcsolatban is tartózkodó voltam, de láttam mások gépén, meg használtam kicsit és bejött, hogy egyszerű, de modernebb a felület és néhol kényelmesebbé is tették a kezelését.. Ezzel szemben ránézek a win8-ra és egyszerűen teljesen felesleges mobilos parasztvakítás az egész :D
37.
37.
sunstreaker
Gyerekek ugy szar az egész ahogy van.. mi a f*sznak váltani? a Win 7 - el semmi baj nincs ,tökéletesn mükszik lehet vele mindent csinálni, csak ahogy egy korábbi hozzászóló is mondta kurva sok a hülye meg a birka aki minden szart megvesz csak azért mert úúj, észre se veszik a gyökerek, hogy ennek az egésznek az a lényege, hogy az ember lustuljon el minél jobban, és egyaltalán ne gondolkozzon.. ezek azok akik nap mint nap leülnek a hulladék műsorok elé, csillagszületik, x faktor, barátok közt stb.. Info szakoskám, neked meg még jobban kéne tudnod az ien dolgokat, pont neked nem kéne ugy viselkednek mint egy birka, elárulom, hogy az egyetemek és főiskolák is rengeteg hülyeséget tanitanatak, okatatnak, amit a sok agyatlan elhisz és bevesz.. nééédd a prof win 8 at használ .. itt mutogatja, hogy mien jó meg igy meg ugy.. akko én is azt használom me info szakos vagyok.. -.- infon végeztem én is, és infosként is dolgozom, és mégsem vagyok kiváncsi arra a szarra amit ugy hivnak, hogy windows 8.. egyaltalán mi a f*sznak 3évente kidobni egy uj oprendszert.. az xp meddig is volt?? mielött jött a vista ? hát nem 3 évig..
35.
35.
br1Koo
#28: Nem érted mi a probléma, minek álljon át az ember, ha így is tökéletes a rendszer? :D Miért kellene nekem megszokni egy tök új felületet, ami ránézésre nem enged átláthatóan kezelni mindent, és lebutítja az oprendszer kinézetét? Csak azért mert trendi és új?
34.
34.
br1Koo
Én azt nem értem miért kell mindent eltelefonosítani.. Nokián jól néz ki meg lehet hasznos, de egy jól működő számítógépes oprendszert miért kell direkt butítani? Nincs rá szükség egyszerűen.. Ott az egér, billentyűzet, azért van hogy kattintgatva egy összetettebb rendszert felügyeljek egyszerűen..
33.
33.
Hungary86
#31: Mar megint te vagy az! Te követsz engem?! vagy minden rendben van veled?!XD
32.
32.
InGen
Én sem értem a Win 8 körüli hisztit. Csak a desktopot használom benne, akkor meg ugyanaz, mint a Win 7, csak sokkal gyorsabb.

Start menüs keresés helyett meg ott a start gomb + már írod is, amit akarsz, illetve ugyanúgy a metróból lehet ikonokat is kirakni.

Ráadásul, ha a bal alsó sarokba kattintasz jobb klikkel, kijön egy mini start menü az összes fontosabb dologgal, például a kereséssel is.
29.
29.
Hungary86
Inkabb azt javitanak ki hogy, ha legalabb megveszem a win7-et akkor, ne irja mar azt a windows hogy hamisitvany. Hmm?! Hat meg nem kurtam ilyet! Azt pedig a Mediamarktban vettem, nem is keves penzert!
28.
28.
Ra1D3n
Túl nagy a hisztéria a Win8 környékén. Jómagam csak egyik haverom gépén láttam működés közben, meg kicsit meg is néztem, hogy mit, hogyan és merre, és egyáltalán nem egy rossz oprendszer. Kellemesen lehet kezelni, egyáltalán nem átláthatatlan, most ha valaki 1-2 kattintás miatt hisztizik, annak már túl jó világa van az életben, hogy ilyeneken fenn tud akadni...
25.
25.
Gamelord
#22: Nem teljesen értem, hogy ez a probléma amit részletesen vázoltál, miért is akkora probléma. Elméletben +1 klikkelésről van szó, amit valóban kiküszöbölhettek volna. Gyakorlatban pedig teljesen mindegy, mert mint ahogyan mondtad, ott az alt+tab. Ettől nekem nem lesz használhatatlan az egész. Info szakot meg csak azért írtam, mert nekem úgymond "bemutatták" a win 8at, elmondták hogy miben jobb, és hasonlók, és így nagyban különbözök az itt kommentelők többségétől akik valószínűleg csak hallásból beszélnek, akár tetszik akár nem.
Nem vagyok valami win8 fan vagy microsoftos, csak túl sok érdekes dolgot olvastam, ezért írom le a véleményemet, mint felhasználó. NEKEM eddig mindenben jobb, nem viccből van feltéve. Megjelenés előtt is megvolt, akkor visszatettem a win7et, mert driverileg le volt maradva, most viszont kényelmesen használom. Egyébként nem tudom többiekkel mi a helyzet, fater facebookot se tudja rendesen használni, de boldogul a win8al^^
Az utolsó mondatodra pedig: Aki nem tudja ezeket használni, azt nem is kell átszoktatni, mivel nem tudja (így nincs miről átszokni). Nekik elég ezt megtanítani. Hidd el, faterom képes rá, akkor más is.
De mondom, ez csak az én véleményem, nem kell letépni a fejem^^
23.
23.
Ooorky
Ja eladtak 60 milliót.
Magyarországon az OEM-et 8400ft-ért árulták...
22.
22.
Giggsy
#17: Akkor nézzük csak, eddig ugyebár egy msconfig indítása, vagy egy dos ablak megnyitása úgy ment, hogy Start menü->keresésbe beír a parancs. Most felviszed az egeret a jobb felső sarokba, beírod a szöveget, bejön a kereső lap amihez átvisz a Metro felületre. Jó ez így? A programok listáját hogy lehet előszedni a desktopon? Sehogy. A metro felületről kell összekukázni, és onnan kitenni a desktopra, vagy tallózni, ahogy korábban is lehetett. Tudod csak a desktopot használni, ahogy korábban? Nem. Rákényszerítenek a Metro használatára, még akkor is ha nem akarod. A desktop és metro felület együtt dolgozását szerintem elég tisztán leírtam, de megfogalmazom másképp. Meg van nyitva a desktopon teszem azt három program: Total Commander, Firefox, Word. A Metro felületen használod mondjuk a Kapcsolatok alkalmazást és onnan szeretnél mondjuk a Firefox-ra váltani. Eddig tiszta sor. Viszont ha utoljára a Word volt megnyitva, akkor nem tudsz egyből a Firefoxra váltani, mert az alkalmazásváltó a képernyő bal szélén egyenként csak a metro alkalmazásokat listázza, és a desktopot is csak egy alkalmazásnak veszi. Magyarán átváltasz a desktopra az oldalsó alkalmazásváltóval és a desktopon a tálcára kattintva tudod kiválasztani a Firefoxot. Így már érthető? Mondom, tudom én, hogy van az ALT+TAB, de az interface-nek is tudnia kellene ezt.
Ez az info szakos duma meg kurva vicces. Ha tényleg az is vagy, gyakorlati tapasztalataid nincsenek. Ha lenne, tudnád, hogy az emberek tanulása képessége az informatikát illetően nagyjából nulla. Hidd el, dolgoztam egy ideig infósként cégnél, a többség ott tartott, hogy az ikon letörlésével a programot is eltávolította, és még az Office2007-tel bejött szalagos menüt sem voltak képesek megszokni. Ezeket hogyan fogod te átszoktatni a Metro-ra?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...