Karácsonykor jöhet a Watch Dogs

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 16.
  • Pletyka
Link másolása
A GameStop szórólapjának tanúsága szerint karácsonykor jelenhet meg a Ubisoft következő nagy durranása, a Watch Dogs, ráadásul a játék minden asztali konzolon tiszteletét teheti. (Igen, ez szúrt szemet mindenkinek.)

A Ubisoft eddig annyit árult el mindössze a Watch Dogs megjelenésével kapcsolatban, hogy a játék PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra érkezik még az idei év folyamán. A Kotaku birtokába jutott GameStop-szórólap viszont  csavar egyet a történeten, ugyanis egyfelől karácsonyra időzíti a premiert, másfelől leszögezi, hogy a Watch Dogs az "összes asztali konzolon" elérhető lesz.


Utóbbi érdekes főleg, és bár ahogy azt a Kotaku is leszögezi, az összes asztali konzol sok mindent jelenthet, egyre inkább valószínűvé teszi, hogy a játék a következő generációs gépeken is tiszteletét teheti. Erre utal az is, hogy a reklám a G4TV gondolatát is kiemeli: a Watch Dogs "igazi next-gen kaland" lesz.

Drivernek készült eredetileg?

Szintén a Kotaku említette meg: a Watch Dogs eredetileg egy Driver-játéknak készült, erre lenne bizonyíték, hogy a sorozatot fejlesztő Ubisoft Reflections is közreműködik a munkálatainál. A Ubisoft végül cáfolta ezeket az információkat, de a megjelenés és az érintett platformok pletykájára vonatkozóan nem mondott semmit, ami nem is rossz előjel.

Köszi, adam6751!

18.
18.
paradicsoma_
ezt még jobban várom mint a GTA 5-öt nagyon nagy lesz :D
17.
17.
Blyan000
#15: Azokra a hangokra gondolok hogy: hú, év játéka lesz, stb. Aztán ilyenkor jön a pofára esés.
Nex gen? Most írták, hogy megjelenik a jelenlegi generációra.
15.
15.
felegyi
#14: Milyen elvárások? Megmondták hogy mire épül a játék, hogy miket várhatunk benne... sztem egyáltalán nem nagyok az elvárások, főleg úgy hogy Next Gen nyitócímek között lesz!
14.
14.
Blyan000
Én inkább attól félek, hogy nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. :( Baromi jó volt az a videó, de szerintem az azt követő elvárások túl magasra tették a lécet.
13.
13.
eszeanna
Csak ezért a játékért kezdtem fejlesztésbe. Remélem tényleg karácsony körül jön :D
12.
12.
drat576
nyárról volt szó, de sebaj, legyen tél csak jó legyen
11.
11.
goblinfing
AKKORA JÓ JÁTÉK LÁTTAM RÓLA 1 VIDEOT és már biztos hogy tökéletes lesz......
10.
10.
Avifer
a E3-as bemutató óta csak azért jövök fel minden nap az oldalra, hogy hátha van róla valami hír ja és a company of heroes 2 -ért
9.
9.
Danthe
qrva jó game én nagyon várom
8.
8.
KENKILL
Azon kevés címek egyike amik még érdekelnek, jó lenne lassan látni róla valamit.
6.
6.
DevilGamer
Már várom, de nagyon. Lesz mit várni a fa alá.
5.
5.
Trapyd
Nagyon fasza címnek ígérkezik.
3.
3.
p3ti
Lesz mit pörgetni karácsonykor... jó isten hol van az még..? :(
2.
2.
Necreon
Egy Ubi-ra jellemző módon igényes Collector's Edition szép lenne a fa alatt :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...