GDC 2013: Ma már kevés AAA-játéknak van hely

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 26.
  • Hír
Jade Raymond, a Ubisoft torontói stúdiójának vezetője szerint a free-to-play játékok elterjedése miatt ma már nagyjából évi 10 tripla A-s játéknak jut hely a piacon, ezeknek viszont tökéletesnek kell lenniük.

A Game Developers Conference nemcsak a bejelentésekről szól, egész héten megy majd a "szakmázás" is, ahol minden bizonnyal több ízben előkerül a hagyományos tripla A-s játékok jövője is.

Miért? Az AAA-címeknek újabban nem jósol túl fényes jövőt az iparág, egyre több olyan véleményt hallani, miszerint a százmillió dolláros projekteknek leáldozott, és a játékosok sem akarnak már 60 dollárokat kifizetni a játékokért, így a kiadóknak és a fejlesztőknek is sokkal célszerűbb ráfeküdni a free-to-play, illetve a kis költségvetésű fejlesztésekre.

A szépséges Jade Raymond - aki jelenleg a Ubisoft Toronto fejese - is ebben a témában foglalt állást, mint a Guardiannak mondta, a free-to-play üzleti modell előtörésével "a kiadóknak őszintének kell lenniük magukkal szemben".

"Továbbra is van hely a tripla A-s játékoknak, amik a költségvetésük ellenére is tartani tudják a klasszikus modellt, miszerint a játékosok egyetlen nagy összegben fizetnek értük. Viszont ma már mindössze 10 ilyen kaliberű sikercím fér el a piacon, így ezekre mindent fel kell tenni: meg kell győződnöd róla, hogy ütős lesz, és ha ez megvan, minden pénzt bele kell ölnöd, hogy biztosan szuper legyen."

A szorító helyzet érthető: a free-to-play modell elterjedésével a játékosok egyre inkább megszokják majd, hogy kipróbálhatják a játékokat fizetés előtt.

A Ubisoft egyébként több AAA-s játékot is tűzben tart, idén érkezik az új Splinter Cell, az új Assassin's Creed és a Watch Dogs is.

41.
Zombiekiller6
az ő címeik közül most nem érdekel egy sem (mert ez a 18. századba rakott AC vonal nem jött be) de szeretem az AAA-s játékokat mert egy free-to-play-el sem játszom de nem kéne elmenniük a 15 000 ft-os játékok felé és gondolom azért van ez mivel pc-n egyre kevesebbe kerülnek a játékok (mert nem veszik őket főleg a codok esetében) a ps-emen meg xbox-on egyre többe!!!
40.
FrankBlack
A free to play játékokba valóban még többet is bele lehet ölni, mint 60 dollár. Semmi nincs ingyen, így ez a free to play baromság egy nagy átverés. Egyszer majdcsak eljutunk oda, hogy az AAA játékokkal is úgy játszunk majd, mint régen a játékteremben: 5 dollár=1 credit= 1 life. Vagy: „a következő pályához dobj be 5 dollárt”
37.
McDuff
eddig is ki lehetett a játékokat próbálni,úgy hívják hogy DEMO!amiről mára már egyre többen leszoknak,pedig nem egy nagy összeg kivágni a játék első pályáját!
36.
kamgecam
#33: ez nem lesz az...:)
http://www.ign.com/articles/2013/03/27/battlefield-4-screenshots-leak-online?abthid=51523953cd103d0c2100001e
35.
EBR2000
Nem lett minden szinten bukás pl. vezette a eladási toplistát ez tényleg nem azt jelenti hogy sokat nyertek rajta de nem is buktek sokat szóval a lényeg hogy az AAA-s címek általába folytatatások aminek meg van a saját tábora ezért is volt ,,értelmetlen'' az AC-nál a 4 milkás kampány persze szereztek rajongókat még de a nélküle is jól fogyott volna a játék.
De szerintem hagyjuk ne sérts meg senki értelmettlenül senkit jó?
33.
abydos
#32: A Moh Warfighter minden szinten bukás lett, még a reklámpénz sem jött vissza belőle. Ez egy önkontrollos rendszer, ha szart akarnak eladni, hiába reklámozzák annyit, egy idő után már nem dőlnek be neki.
32.
EBR2000
Én se úgy gondoltam de ha mondjuk 4 milka helyett ,,csak'' 3 milkát költöttek volna jobbak lehetnének a játékok és nem rinyálnának itt hogy milyen szar lett!
Oké a reklám kampány a lényeg mer akkor sok megy el mert... De lehet hogy a játék szar de mégis nagy siker pl.:MoH:warfighter.
A lényeg ezek után ne várják el hogy mindent megvegyünk ha nem éri meg én is csak arról beszéltem hogy a helyett hogy miliókat költenének adnának egy jó játékot aminek legközelebb is bizalmat szavazhatunk.
30.
abydos
#13: „Sokkal több AAA játék van, mint 10"
Öregem, pont ez a baj. Számoljuk csak meg, az elmúlt egy évben hány olyan cég is ment csődbe vagy mondott le az elnöke mert AAA játékokat fejlesztett és a belefektetett pénz nem jött vissza, veszteséges lett?

Sálálá.. Lehet, ha csak 10 AAA játék jelenik meg mondjuk tavaly, még mindig velünk lenne a THQ???
29.
abydos
#26: Hát, te sem értesz a videojáték fejlesztéshez, de úgy semmihez sem a világ gazdasági működéséből, ha szerinted a reklámokra költött pénz felesleges.
28.
abydos
Gémerek is változnak. Anno divat volt FTP-n majd torrenten letölteni és szidni a kiadókat, hogy drágán adják a játékot, legyenek olcsóbbak, hiszen fényes nappal rabolnak ki minket a kiadók és szarokat adnak mégis, és ezt azok mondták, akik soha egy büdös forintot sem adtak játékért; most pedig az a divat, hogy ingyenesek a játékok és a Free 2 Play modellt szidják olyanok, akik még életükben egy petákot sem fizettek a F2P modellbe. Ki érti ezt?
26.
EBR2000
Hát amikor meghallottam mennyit költenek reklámra akkor bekattantam.Ahelyett hogy a játékkal foglalkoznának inkább elköltik a pénzüket szarságokra ez aztán a fuck logick!
Amugy meg a kassza sikerekből megérné nekik pár ezer HUF-ért árulni
25.
dzsiádzsó
#14: Most ki beszél baromságot? GoW3 és GoW J között másfél év volt nem 2, akár csak az 1 és 2 között! Mi az hogy minek hasonlítom a CoD-hoz? Te képzavarba vagy senki semmit nem hasonlított a CoD.hoz, nem is lenne értelme...
23.
Necreon
Nekem például elég lenne ha annyit fordítanának a marketingre mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, a fejlesztés meg maradna kb. úgy ahogy van. Mindjárt megspórolták a költségvetés 60%-át.
22.
Scoo
Szerintem is hülyeség. Ha mindenki átállna a free to playre hirtelen azon kapnák magukat a legtöbben, hogy a kutya se játszik a játékukkal, mivel olyan nagy lenne a felhozatal, hogy a közepes játékokkal a kutya se játszana. Elég csak körbenézni mmo fronton. Valóban vannak működő free to play címek, de kb ugyanennyi zár is be érdeklődés hiánya miatt.
21.
EBR2000
BAROMSÁG!!! Az Ubi is kb. 4-5 AAA-s címet ad\adott ki egy évben (van kivétel) és még hány jó kiadó és fejlesztő cég van a világon !?
19.
Lacek896
"játékosok sem akarnak már 60 dollárokat kifizetni a játékokért"
Ami egyenlő a rakás sz@rral azért tényleg sok a 60 dodó. Én már azzal is elégedett lennék ha az általam megvásárolt játékok nem félkész állapotban jönnének ki. Röhej hogy 4-5 patch után játszható normálisan egy nyamvadt game.
18.
kanos005
Angry birds kell a népnek ha tetszik ha nem, a hardcore gamernak meg csinálnak egy angry bird of duty-t
17.
Drazhar
Egyébként a csaj letett bármit az asztalra, vagy ő csak attól "híres", hogy anno a kezdetekkor ő promózta a Creed-et a videókban? Csak így most meglepett ez a stúdióvezetőség, plusz még zöldségeket is beszél.
16.
Dr_Durden
Hát nem tudom hogy ti milyen free to play játékokkal toljátok, de vannak azért cégek és fejlesztök akik értik h mi a lényege az egész f2p modellnek, nézd meg a lol-t vagy a path of exile-t. Ezekben semmi lehúzás nincs, ha nem akarsz fizetni akkor is pont ugyan azt kapod, a fizetös tartalom csak kozmetika, nincs hatással a játékmenetre. Ezeken kívül még a TERA-nak is sikerült áttérnie f2p-re nem úgy mint az old republicnak...
15.
Jared
Nekem csak a tetves cod az AAA játék :-)
14.
Ra1D3n
#13: De az is baromság néhol amit te írsz. Most nem tudom, hogy a God of War vagy Gears of War-ra gondoltál, de egyik sem évente jelentkezik új részekkel(de még csak nem is 2 évente...), nem is értem, hogy minek hasonlítod egy CoD-hoz ahol több csapat is munkába van állítva, hogy évente jöjjenek az új részek...

Amúgy meg azon a véleményen vagyok, hogy az AAA játékoknak bőven van helye a piacon, csak ezt a fejlesztők nem igazán akarják beismerni, főleg mióta a Free to play hulladékokkal hülyére keresik magukat. Bár a Zynga féle fb-s szarok is hasonlóak, de azoknak már egy ideje lefelé ível a karrierjük hála a jó istennek. Nem azt mondom, hogy minden stúdió AAA címekkel készüljön, de egy kicsivel többet elbírna még a piac évi tekintetben, és hogy ezek az AAA-s címek mennyire váltják be a beléjük vetett bizalmat az meg úgyis kiderül legkésőbb a megjelenéskor, de azt kétségkívül elismerem, hogy csak a legjobban sikerült daraboknak van helye a piacon.
13.
dzsiádzsó
Mekkora baromság!
Sokkal több AAA játék van, mint 10! Ráadásul a számuk sem csökkent jelentősen free to play elterjedése óta. Inkább a B, C kategóriás játékoknak nincs helye a piacon, és azokért valóban sok 60 dollár!
100 millió dollár? :D Hol él ez? Mutasson már 10 AAA játékot ennyiért! Persze ok egy GTA elég grandiózus, de nem is évente dobálják az új részeket, mint a GoW, vagy a CoD esetében, amik elég jó kis AAA játékok és 20 milka alatt fejlesztik őket bőven!
Én igazából Jade Raymond nem jóslok túl nagy jövőt, csak az Ubi idén csak Splinter Cell-t, Watch Dogst, Assassint, Rainbow 6-et, Call of Juarezt hozza....
12.
crytek
Persze hogy kevés nagy cim jön mert csak mondom egy számot veszik a cimet 6 millióan és lesz x bevétel!

Ezek a free to play szarok meg a sok hurka gyurka veszi a ruháka ,fegyvereket st dolgokat kemény pénzekért és ez röhögve több bevételt hoz mint egy AAA cím!

Csak egy példa: Nem is tudom hol volt cikkezve ,hogy a settlers online sokkal több bevételt hozott sokkal kevesebb idő alatt mint az összes Settlert a megjelenésük óta összesen! Szóval nem kevés zseton van benne4
11.
simon 555
#10: Valamint ugye Free-to-Play játékoknál a story mód egyenesen kilőve...
10.
simon 555
Ez baromság...
Először lehet jól hangzik, hogy hűdejó ingyen van, de később kiderül, hogy inkább fizettél volna érte egyszer 60 dollárt és megkapd az egész játékot korlátok nélkül minthogy később néhány hónap alatt azon kapod magad, hogy több 100-at beleöltél és még mindig nem tudsz játszani a teljes játékkal...
A Free-to-Play a generáció legnagyobb parasztvakítása.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...