Breaking: nem fejleszt több játékot a LucasArts

  • Írta: fojesz
  • 2013. április 3.
  • Gyászhír
Link másolása
A Disney bejelentette, hogy bezár a LucasArts, ami a gyakorlatban azt jelenti: nem fejleszt több játékot, és a nevet csak a különböző címek licencelésére használják majd. A Star Wars 1313 jövője bizonytalan.

A Disney hivatalos közleményben erősítette meg a nem sokkal korábban szárnyra kapott pletykákat, miszerint bezár a LucasArts. A Game Informernek küldött levélben azt írja a vállalat, hogy a csapatot a játékfejlesztésről átállítják a licencelési modellre, ami azt jelenti, hogy a LucasArts maga nem fejleszt több játékot, a nevet a különböző játékcímek licencelésére használja majd a Disney - tehát a Star Wars-játékokat a jövőben külsős fejlesztők csinálhatják.

Mindez leépítéseket is von maga után, egyúttal bizonytalanná teszi a fejlesztőcsapatnál készülő játékok jövőjét is. A Kotaku úgy értesült, hogy 150 embert tettek lapátra az átszervezés keretében, és a Star Wars 1313 és a Star Wars: First Assault fejlesztését is leállították, jóllehet azt a lap is megjegyzi, hogy elméletben van még lehetőség arra, hogy egy külsős fejlesztőcsapat folytassa a munkálatokat. Utóbbi eset valószínűleg drasztikus átalakításokat követelne meg a projekteken.

63.
63.
Mr. Wagner
#58: Kotor, Jedi Outcast, X-wingek, nem Lucasarts játékok, csak pénzt adtak rá.
62.
62.
Extol
Nincsmá velük a zerő
61.
61.
Quent1n
#59: SZERINTED. :)

SZERINTEM meg bőven több mint 3 remek és 3 némileg félresikerült film.

Batman: " Régen midikloriánok se voltak, volt egy kis misztikum a régi filmekben." A régi filmek inkább voltak fantasy alkotások. Az újakba kezdték el sci-fi fele lökni a témát azzal, hogy nekiálltak megmagyarázgatni a dolgot. Szvsz tök felesleges volt.
60.
60.
GodGamer
Köcsög Disney, pedig megígérte egy korábbi közleményben, hogy a az SW 1313-hoz nem nyúlnak. Remélem annyi jó lesz az egészben, hogy Ron Gilbert visszavásárolja a Monkey Island jogokat.
http://www.gamekapocs.hu/hir/32120/ron_gilbert_a_monkey_island_jogokra_vagyik
59.
59.
Cseszneki
#41: 6 filmből áll az SW. A többi könyv, képregény mind lényegtelen dolog
58.
58.
daenath
Ez sajnalatos, pedig sok jo jatekot csinaltak, Rogue Squadron, Shadows of the Empire, Jedi Outcast, X-Wing Alliance, KOTOR, ennyi marad nekunk :(
57.
57.
Dreadlox
kiderült, hogy az összes eddigi project törölve lett,,,, fuck you disney!
56.
56.
Kazuya
#37: http://www.gamekapocs.hu/cikk/1000/star_wars_the_force_unleashed
55.
55.
Batman
#50: De ha belegondolsz akkor mi értelme a klónoknak és a sugárvetőknek?
Teljesen felborul az egyensúly. Régen midikloriánok se voltak, volt egy kis misztikum a régi filmekben.
54.
54.
Kreto
#53: Én úgy tudom hogy a kettőben amikor obiwan droidos nagycsata jelenete van az a könyvben sokkal nagyobb ráadásul ott Obi-Wan egy erőtérrel veszi körbe magát az erő használatával. Hát a film az alacsony költségvetésű volt és ez nem jött át :D
53.
53.
#51: Én 26 vagyok, és a legjobban az a rész tetszett amikor Palpatine mondja abban az opera-színház szerű teremben hogy volt egy sith nagyúr aki képes volt visszahozni embereket a halálból...na az már képesség, az már ERŐ! Nekem az jelenti az erőt, nem az hogy semmit se kezdünk vele...Obi-Wan is érted leesik mert állba vágja Darth Maul, aztán ODAKOCOG!!!!!!!!!! KOCOG!!! és bezárul előtte az a szar ajtó és ezért meghal Qui-Gon...nevetséges.
52.
52.
HerodPK
#31: hát én láttam lövöldét is nem csak videókat.. szóval nem tudom :DD persze igazad van egyenlőre csak base story volt semmi konkrét.. de több volt az már mint scriptek:(( én sajnálom is meg nem is...Disney megvette és most itt patkánykodik George meg forog az el nem készült sírjában is. viszont így más csapatok is esélyt kapnak fejlesztésre, HA kifizetik a biztosan olcsó licencet... szóval FU Disney.. én kezdem unni!!!
51.
51.
romulan
Őszinte leszek: nem kár ezért a stúdióért. Elismerem, hogy nagy múltú, és hogy legendás játékokat is készített, de ennek már több, mint tíz éve gyakorlatilag vége. Ami mára maradt belőle, az egy kiüresedett héj, hiszen minden jó játékot, ahol felvillant a Lucas Arts logó, külsősök csináltak már jó ideje.
Ami pedig a Star Wars franchise-t illeti, az utóbbi évtizedben a termékeik célcsoportja 8-10 éves gyerekekből állt, a filmektől kezdve a rajzfilmeken át a játékokig (tisztelet a kevés kivételnek), szóval számomra teljesen érdektelen volt. ("Nézd apu, lekaptam az égről a csillagrombolót!" Igen? S mi lesz a következő? Pályára állítod a halálcsillagot? Összepréseled a naprendszert? Lyukat ütsz a galaxisba?)
50.
50.
#47: Nem, nem én háborúzni nem akarok, csak én ahogy elképzelek egy ilyen erőt, amikor kiemelik a vadászgépet a mocsárból, meg elmetrükkök vannak, fojtogatás meg minden szar, és közben meg sose lehet használni mert ha használod hülye vagy, meg ha használod is gyenge vagy, arrébb csapnak simán...én mást szeretek a sw univerzumban mint a többség, ezért is tetszett az unleashed :)

Ebben egyébként párhuzam van a Warhammer 40k világában, amiben ugye van egy alap.. például hogy Viharmardarakkal szállnak le a bolygóra az Astertesek. Oké. Erre írtak nemrég, két éve egy előzménytörténetet, a nagy Horus-ról aki eretnekké vált, na abban Horus teleportsugárral megy le a bolygóra, mint a star trekben érted, egyszer csak megjelenik, és ez több tízezer évvel korábban van, isten kb...erre később meg szó se esik erről, csak dropshippel tudnak lemenni, szóval így mindig elrontják amúgy :) ez az unleashed is ugyanaz kb. Luke a legfaszább, erre starkiller lekapja a csillagrombolót...
49.
49.
goblinfing
#15: Nem azért hogy beleugassak de kotor 2-őt a Obsidian Entertainment készítette el.
47.
47.
Batman
#41: Vagyis mindegy. Inkább ne menjünk bele háborúba, neked az tetszik oké, szíved joga.
46.
46.
Batman
#41: Pont ez volt amivel eladták és te szépen bekajáltad. Lehet, hogy több erő volt benne mint a 6 filmben együtt, de a szabályokat Lucas írja, nem a játékstúdió és erről nem szabad megfeledkezni. Ha a Jedik valóban ilyen erősek voltak, akkor miért gyűrték le őket a klónok?
45.
45.
Macifasz
#41: Pont ezért nem volt értelme az Unleashed játékoknak...mert túlzásba vitték az erőt. Ha Vader csak fele ennyire erős lett volna, mint ahogy a játékban be van állíva, akkor egymaga elintézte volna az összes jedit kis túlzással. Kell az erő...és nagy hatalmat ad...de amit a Force Unleashedben műveltek vele, az enyhén szólva is túlzás volt. ;-) Nem beszélve arról, hogy történetben és karakterekben is gyenge volt. Starkiller se volt több egy őrjöngő midiklorián tenyészetnél, akinek egyetlen célja, hogy bosszút álljon a gonosz Vader bácsin,mert az bántotta a barátnénijét. Ez aztán a félelmetes, bad-ass motiváció. :-D
44.
44.
Quent1n
#43: Az a VI az V akart lenni :D
43.
43.
Quent1n
Nem kár ezért a LucasArts-ért.. inkább a név miatt szomorú, hogy bezár a csapat.. Remélem ezzel "kinyílik" a virág és elkezdik licencelni a nevet aztán jöhetnek a kreatív jó kis játékok.

grindcore: A TFU-ban pont, hogy el volt túlozva az egész. A könyvekben közel nem volt ilyen erőhasználat. Vader-ről meg annyit, hogy a kezével fogta fel Solo lövését az EP VI-ban. :) Plusz neki már ahhoz is szüksége volt erőhasználatra, hogy éljen kb. az meg világos ugye, hogy villámokat miért nem tudott megidézni :)

Doomsday: Nyilván nem veszünk össze ilyenen de ha neked az egyik legmélyebb történet a TFU akkor egy "I, Jedi" vagy valamelyik Zahn könyv mi? :)

Legjobb SW játék.. Hát kinek mi.. Nálam a top 3: 1. Jedi Knight 2. X-Wing Alliance 3. KoTOR :)
42.
42.
bcrics
#34
Hallod, talán a tárgyak metodikáját, esetleg.
Te mennyi vagy, 13?
41.
41.
Az egész stár wars sagaban egyedül a force unleashednek volt értelme! Az erő használata legalább valódi volt nem ugy mint a szar filmekben ahol még arra is képtelen volt obi wan és qui gon együtt hogy legyozzek mault...nem értem egy kardozasnal hová tűnik a szupergyorsasag? Vagy hogy vader miért nem használja jobban az erejét ha olyan nagy van neki. A starkiller volt eddig az egyetlen igazi erő használó, aki képes volt lerantani egy csillagrombolot is,, a többi kutyafasza...értem én hogy nem ezen van a hangsúly, de akkor miért van az hogy néha valaki kurvaeros, a következő pillanatban még gyenge és hirtelen buta is lesz mert elfelejti használni az erőt...szóval ennyit erről, sztem a force unleashed a legjobb sw játék eddig. A 1313 még kiraly lett volna, mert ha nem csak a 6 filmet lattatok volna, tudnatok hogy sokkal gazdagabb a sw világ mint 6 film.
40.
40.
Macifasz
#34: Messze a legjobbak? Játszottál te valaha Star Wars játékkal, hogy ekkora baromságokat mondasz? :-D Az első rész tényleg nem volt rossz, bár rendkívül hamar unalmassá, önismétlővé és ezáltal sablonossá vált, szóval a "fantasztikus játékmenetet" nyugodtan el lehet felejteni, mert ez kb. az első 1-2 órban állt. A 2. rész meg a pofátlanság netovábbja volt. Egy az egyben ugyan az, mint az első, minimális újítással, ami kimerült abban, hogy a fejlődési szinteket lebutították, és kb. fele olyan hosszúságú volt a történet. De semmi másban nem különbözött az első résztől. El lehetett vele szórakozni, mindkét résszel, de csak sajnálni tudom azt, komolyan mondom, akinek ezek voltak a legjobb Star Warsos játékok. Egy Jedi Knight Jedi Outcast/Jedi Academy vagy a Kotor 1-2 oda vissza szarrá alázza. Igaz, nem olyan látványosak, de minden másban alázzák a TFU sorozatot. Játékmenet, élmény, hangulat, történet, karakterek setb stb.
39.
39.
DevilGamer
#38: Ebben tévedsz, kedves donkutyafasz, mivel ott van pl. a Force Unleashed első része, ami elég jó kis termék volt (nekem legalábbis). De abban mondjuk igazad volt, hogy a LucasArts mostanában elég silány játékokat dobott ki.
38.
38.
donkutyafasz
Ideje volt már. A LucasArts 15 éve nem tett le egy figyelemreméltó játékot az asztalra, 1313 és elég gyatrának tűnt. A LucasArts meghalt évekkel ezelőtt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...