A végéhez közeledik Peter Molyneux játéka

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 1.
  • Hír
Link másolása
Ötven réteg maradt a Curiosity kockáján, Peter Molyneux becslései szerint durván öt nap múlva véget ér a játék, és kiderül, mi rejtőzött a sokmillió kiskocka alján. Hangulatos trailer érkezett a végjáték mellé.

Peter Molyneux bejelentette, hogy a Curiosity frissítése után mindössze 50 réteg marad a játék kockáján. Becslése szerint durván öt nap múlva érhet véget a "társadalmi kísérlet", ez úgy jött ki, hogy eddig átlagosan napi tíz réteget fejtettek le a játékosok.

A frissítés egyébként más funkciókat is hoz, például az auto-tappert, ami akkor is bontja a kockát, ha a játékos nem is elérhető. (Ez mondjuk éppen a játék céljával ellentétes, nem is értjük igazán; biztos Molyneux is unja már ezt az egészet, vagy csak látni akarja a meglepődött arcokat a végén. Derék ember ez a Peter.)

A bejelentés mellé érkezett egy trailer is, ezt láthatjátok fent, kiderül belőle, hogyan bontottak a játékosok. Érdekes megfigyelni, milyen mintákat rajzoltak a kockába unaloműzés gyanánt (1 perc 58 másodpercként még egy fütyivel is betrollkodott valaki), illetve az is jópofa, mennyire komolyan vették néhányan a feladatot.

19.
19.
mestermagyar
#15: Mivan te boronkayba jársz? XD Csak mett mindkét dologról volt szó egy iskolai elöadáson.
18.
18.
alexcargooo
Peter Molyneux lesz benne és kiderül hogy egy UFO
17.
17.
Sanyeszpaloc$
Egy roma legény lesz benne aki épp színesfémet lop és akkor rögtön le is tölt neked egy endless run játékot a Gipsy Run-t, ahol ha egyszer tényleg eléred és elkapod, és elveszed tőle a színesfémet, akkor abból egy gólem robot lesz akit 100000000000000000000000000000000000000000000-szer kell legyőzni ahoz hogy jöjjön a kövi játék és így tovább, természetesen minden külön játékért külön kell fizetni ;)
16.
16.
bitbandita
#14: Nyugtával a napot. Majd ha a többség azt mondja a végén, hogy "vao". Addig csak egy érdekes kísérlet, amit most igaz baromi jó ötletnek is hívhatunk, de egy rossz befejezés miatt fél másodperc alatt keresztelődhet át a világ legnagyobb hülyítése/lehúzásává.
15.
15.
bitbandita
#1: A négyszögletű kerek erdő, amiből a világra szabadulnak a pomogácsok...

A viccet félre téve szerintem bármi is lesz a kockában az baromi nagy csalódás lesz az emberek-, pontosabban a "nyomkodók" (nyomik:) számára. Csak hogy értsétek: szerintem ha "csak" valami őrületes bankszámla, meg a királylány és a fele birodalom lesz a nyertes jutalma, az nekem önmagában kevés. Az nem ötlet. Azt bárki meg tudja csinálni, sőt, meg is csinálták (lottó, stb), csak pénz kérdés. Ha mégis olyat hoz ki belőle, hogy a "nyomik" nagyobb része csettint elégedetten attól függetlenül, hogy nem ő nyert (mert leborulnak az ötlet előtt) akkor kinyalom PM seggét szarás után... ha már "innováció", meg "forradalmian új", etc. a kulcsszó...
14.
14.
Gamelord
Elég jó ötlet volt, ha ennyi embert érdekel.
13.
13.
szenye
Borgok. Asszimilálnak minden képernyő-taperászót.
12.
12.
dBLOOD
Összehoztuk az összes agyatlan idiótát...
Remélem egy kérdés lesz az alján: "Tényleg ennyi hülye van?"
11.
11.
markoci555
remélem egy kibaszott nagy troll face
9.
9.
mestermagyar
Feltételezem hogy a nagy "mesternek" segíthet munkájában, vagy bármikor ránézhet a játékra, amit készíteni fog. De az is lehet, hogy bebassza a saját székébe, oszt milyen játékot készít egy random ember. Csak ne egész véletlen egy rákos kisgyerek nyerje meg...
8.
8.
metercsiken
Ja, a kocka belsejében szerintem ez lesz: THE END : )
7.
7.
metercsiken
Én azt sem tudom mi ez!
Most hallok róla először, de ahogy a videóban látom, csak "csapkodni" kell a képernyőt!?
Nagyon izgi.... : )
De akinek az, annak jó "nyomkorászást".
6.
6.
NECROMORPH
Hogy mit is rejt a kocka belseje? Ez egyszerû... Congratulation! YOU WON! Insert coin.....
5.
5.
EBR2000
#1: PSY miközben énekli a gangam style-t...

Megint tíz perceket vett el az életemből ez az értelmetlen ,,játék''.
4.
4.
giga321
Komoly cucc. Kipróbálnám de azért mégse. Viszont az eredményre kíváncsi vagyok.
3.
3.
shatterhand
ja ez már el is indult? Meglepett,hogy volt aki befizetett erre.
2.
2.
QuartoDestra4
#1: málinyú szüzessége.
1.
1.
SSJ Gábriel
Vajon mi van a kocka belsejében? Szerintetek? :D (tudom párszor már ki volt tárgyalva, de valamit mindenképp hozzá akartam szólni :D)

Az én tippem: Egy gömb :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...