Lehúzta a rolót a Medal of Honor-csapat

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 14.
  • Gyászhír
Link másolása
Ahogy az várható volt, bezárt a Danger Close, a Medal of Honor-játékokon dolgozó brigád munkatársait pedig szétszórták az EA más csapatainál. A DICE új Los Angeles-i stúdiójához is mentek néhányan.

Ahogy azt korábban megírtuk, az EA a Medal of Honor: Warfighter kiábrándító eredményei után parkolópályára tette a Medal of Honor-sorozatot - a fejlesztőinek a sorsa azóta a levegőben lógott.

Most Patrick Söderlund, az EA Games fejese erősítette meg, hogy a Danger Close többé nem létezik, a csapat gyakorlatilag lehúzta a rolót. A munkatársakat szétszórták az EA többi stúdiói között, így néhányan, akik Los Angelesben maradtak, a DICE ottani, májusban alapított csapatánál helyezkedtek el.

A DICE L.A. feladata a jövőben a stockholmi vezérbrigád támogatása lesz, és miközben a Battlefield 4, az új Mirror's Edge és a Star Wars: Battlefront is Svédországban készül, a Los Angeles-i munkatársak besegíthetnek a kiegészítők és a különböző szolgáltatások fejlesztésénél.

30.
30.
Davidveteran
A Warfighter az tenyleg jo volt,a grafikaja,meg a jatekelmenye is.Nem csak mente es lovoldozte oszevisza mint COD-ba
29.
29.
#26 azért ez meredek kijelentés volt, hogy nem üti meg a mércét? az évi 1 cod neked mérce? singleben szerintem sokkal jobb volt mindkét moh mint bármelyik cod single.
28.
28.
nukleotid
#26: attól még ugyanúgy szar játékot csináltak volna
27.
27.
tgabor97
Nagyon kár értük. Nekem nagyon bejött a Warfighter és számos munkájuk.
Ez durva volt
26.
26.
Jinbobo
Ilyen modern katonai fps-t komoly kihívás volt bevállalni, a COD sikere után. Benne volt a pakliban hogy nem ütik meg a mércét, de mégis bevállalták...
Jobb lett volna egy II.világháborús Mehát csinálni, biztos többen ráharaptak volna.
25.
25.
kharami
Inkább már a kriterionék alatt kéne begyújtani!
24.
24.
piskóta
azért ezt nem érdemelték, csak mert "elrontottak" egy játékot. A 2010-es nekem tetszett.
23.
23.
PcSanyko
#20: Pedig már kérdezni akartam volna,hogy nem lenne-e kedved néhány menetet letudni.:/
22.
22.
Mathia$
A 2010esben is csak a multi volt jó. Jah, a multif ott a DICE csinálta. :))
21.
21.
Jinbobo
nem lepődtem meg a hír kapcsán. Várható volt.
20.
20.
metercsiken
#17: : ) Szerintem elolvastad amit írtam... a multi NEM érdekel( nem is tudok multizni )! : )
De azért köszi, hogy szóltál. : )
19.
19.
Medal of HODOR :D
http://img.gawkerassets.com/img/17ps3cbjbs0v2jpg/ku-xlarge.jpg
18.
18.
LtK
#13: Nem azért lett lehúzva, hanem mert egyszerűen elbaszták. Az alap koncepció jó volt, viszont a megvalósítás már nem ment. Konzolon játszottam, de botrányos ahogy ott kinéz a Frostbite. Maradtak volna inkább az Unreal engine-nél ha már nem tudják rendesen használni. Emellett voltak gondok az animációkkal és az AI-val is.
+
Saját vélemény :
-Nagyon erőltetett volt a Breach
-A felvett fegyvert nem lehetett elrakni, csak azzal mehettél vagy eldobtad. Alapból "kevés" töltény lehetett nálad, de mégis végtelen mert bármikor kérhettél a társadtól. A másodlagos fegyver pedig mindig végtelen lőszerrel rendelkezett.
Elég érdekes megvalósítás.
- Kevés a single-be megjelenő fegyverek száma.
- Valahogy egyszerűen unalmas, van 1-2 rész ami nem rossz benne, de összességében kb a Sniper Ghost Warrior minőségéhez tudnám hasonlítani.


A legegyszerűbb, ha itt elolvassátok a tesztet róla.


Azért ne legyünk már Vérpistikék mert nem tetszik a játék...
17.
17.
randall13
#14: Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy multiban találnál ellenfelet.
16.
16.
simon 555
Nekem is tetszett a 2010-es rész. A Warfighterrel még nem játszottam mondjuk, de ha a story legalább olyan jó akkor rossz nem lehet.
Multiban mondjuk kritikán aluli volt, de a történet nekem tetszett. Tetszett, mert más volt. Végre nem a világ megmentésére mentünk egymagunk, hanem csak egy egyszerű katonát alakítottunk, aki nem tudja egyedül megnyerni a háborút.
15.
15.
Zombiekiller6
köszönöm szépen, hogy nem kell több ilyen szart látnom!!!
14.
14.
metercsiken
#12: Szerintem akkor nekem is tetszeni fog!
Nem baj, ha nem egy BF3, ha szórakoztat, a multi viszont nem igazán érdekel!
Köszi! : )
13.
13.
NoRush
A Warfighter-ben sok volt a családi kötelék, talán éppen hogy csak, de átestek a ló túlsó oldalára. Mondjuk nekem nagyon is bejött, hogy végre láthattam azt is, hogy egy játék ilyen szemszögből megközelíti egy katona életét.

Igazából csak azért lett lehúzva, mert amolyan bemelegítő játék volt a BF4-hez. Sajna de való, a kritikusok és a játékosok is csukott szemmel értékelték (többségében legalábbis).

Én tartom magam hozzá, hogy:

2010-es MoH -> 9/10
MoH: Warfighter -> 8/10

Nyugodtan kilehet őket próbálni, nem kell a sok vérpistire hallgatni. Azért egy jó tanács így a végére... a Warfighter-nél tessék Hard-ra állítani a nehézségi fokozatot, mert az alatta levő szinteken az AI botrányos.
12.
12.
shatterhand
#8: haver megvette és nem érti a fikát. Nem egy BF3, de a sztorija tetszett (osama-s film után pláne) és a multiját is dícséri.
11.
11.
dante92
Ez az! Végre jönnek a jó MoH-k! :)
10.
10.
#9: köszi, így már értem :( kár, pedig anno tényleg jó név volt.
9.
9.
BrendOoN
#2: A régebbi részek elképesztően jók voltak, de az utolsó kettő sajnos egyáltalán nem felelt meg az elvárásoknak.

#3: A multiplayer gyakran kidob a pályáról, kicsi fps, nagy ping. A singleplayer pedig közhelyes és monoton. És bár nem tetszett a játék szomorú, hogy bezártak.
8.
8.
metercsiken
Én tervezem, hogy kipróbáljam ezt a részt.
Lehet, hogy rosszul teszem.....!? : )
Egyébként videókból nekem tetszik!
7.
7.
gnossos
talán ha nem erőltették volna ezt az agyonhasznált modern harcászat szisztémát, alkothattak volna valamit ami kitűnik a tömegből. Ha nem is sikerült volna olyan jól akkor is legalább nem hasonlítgatták volna a cod 4-6-8 bf 3-4-hez, már jobban járt volna. nem volt ez a warfighter olyan szar játék, de a konkurenciákhoz kevés.
6.
6.
Drazhar
Ez egy támadhatatlan döntése az EA-nek (kivételesen? :D), én sem döntöttem volna másképp a helyükben!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...