A Wii U-nál sem játszik az árcsökkentés

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 20.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo elnök-vezérigazgatója szerint a Wii U esetében nehezen járható út az árcsökkentés, mivel így is viszonylag olcsón árulják a konzolt. Más módszer kell az eladások felpörgetésére.

Ha emlékszünk, a 3DS-en rengeteget segített, hogy a Nintendo alaposan csökkentette a kütyü árát, és bár viszonteladói oldalról lehetőség szinten felmerült, hogy a Wii U esetében is ezt kellene tenni, a kiotói cég szerint ez az új konzol esetében "nem egy könnyű döntés". Satoru Iwata, a cég elnök-vezérigazgatója a CNBC-nek mondta el, hogy a Wii U-t így is "kifejezetten agresszíven" árazták be, tehát relatíve olcsón árulják.

Más módszerre lesz szükség tehát, és a Nintendo továbbra is köti az ebet a karóhoz: a kommunikáció finomítására van szükség, részben azért siklott ki a Wii U-gépezet a cég szerint, mert nem tudták megfelelően kommunikálni, hogy mitől lesz egyedi a masina. Iwata szerint az általános játékhiánynál nagyobb probléma, hogy a Wii U-nak nem sikerült olyan játékot összerakni, mint amilyen a Wii számára Wii Sports volt: egy olyan címet, ami megmutathatta volna a Wii U valódi értékét.

Mert hát a Nintendo Landnek ez annyira nem jött össze.

24.
24.
jszili32
#23: Ez egy elég jó ötlet!
23.
23.
Trapyd
#22: Csak egy ötlet a tabletkontroller + remote (nunchuk) kombóra. A remote (nunchuk) játékosok, zúzzák az ellent, amit a tabletkontrolleres pakol le, manipulálja a pályát, csapdákat helyez le...
22.
22.
Csoki80
#19: Sajnos én sem tudom elképzelni, hogy hogyan lehetne egy ilyen érintőképernyőt kihasználni.
Nah jó talán nekem bejönne, ha csak azon játszanék s nem kellene a megharcolni a tévéért. De térkép stb miatt nem érdekel. Azért várom, hogy kitaláljanak valamit, majd azt mondjuk: b@sszus ezt nem is gondoltam volna, hogy erre is lehet használni, micsoda ötlet :-)

Amúgy szerintem, ha mást nem az N64 minőségét biztos hozza így nálam tuiti vétel, már csak azért is, mert úgy mondják lefele kompatibilis.
A Boxra ezért haragszom, ezért nem veszek egy jó ideig majd újat.... Most jön a GTA5 stb és ha vennék egy oncsit nem tudnék játszani vele.

Egyébként sokan el vannak szállva maguktól: ennyi játékom van ennyit vettem kaptam stb. De vajon mennyit játszottak végig. Én a Conker's nem is tudnám megszámolni hány órát nyomtam bele. A GTA SA 160 óra volt amikor leraktam.
TESIV most csinálom a harmadik karakterem eddig 75 óra (másik kettő 100 körül volt) Talán 15 játékot tudok rendesen kijátszani generációként.

Nah sokat írtam :-)
21.
21.
Norbiii
#17: Igaz, ami igaz! A DKC részeket is 10-15 között szereztük be, annak idején. Vagyis szüleim, mert akkor még gyerkőcke voltam. :D
20.
20.
Norbiii
#16: Mivan? XD Írtam, hogy nincsen pénzem......, tehát NEM! :) 15 ezer az nagyon pénz, egy szóval nem írtam, h ki tudnék ennyit fizetni, csak meggyőztek, hogy jó a gép, és a játékkínálat. . Nem baj daenath, majd mikor pár év múlva meg lesz a Wii U-m, akkor együtt fogunk Mario Kartozni. :) :)
19.
19.
Panda HUN
Az a baj a WiiU-val, hogy ez a tablet-kontroller nem vezet sehova, nem ad akkora újdonságot mint a Wii idején a hadonászás. Hiába is próbálja a N visszalapátolni a paciba a kakit ez már zsákutca. A játékos kezébe adtak egy 2. képernyőt amit a térkép és a pause menü megjelenítésére használnak. Már a megjelenéskor is írtam, hogy nem vagyunk kaméleonok, nem tudunk figyelemmel követni két monitort szimultán... Sajnos maga a koncepció értelmetlen, nem hiába, hogy még a N saját stúdiói sem tudtak kijönni olyan játékkal, ami bizonyítaná a tabroller létjogosultságát...
18.
18.
daenath
#17: Annak idejen en hasznaltan vettem a SNES kazikat 10k-ert, es biza ossze kellet huzni a gatyamadzagot ;)
17.
17.
aordog
Ha valaki +15- ért väsärol jätékot, annak napszúräsa van.
A Mario valoban dräga a gépre, ên is 12- ért vettem. Elképzelhetö, hogy nälam sem volt valami kerek, de ezt az ärat megérte....
A jätékok szerintem normälis ärban kerülnek forgalomba.
A 90- es években a MK3 Snes- re 14 ezer volt. Sokan ezt az idöszakot nem jätékkal, hanem cumisüveggel a kezükben élték meg... persze, ha most kezdenêm, akkor én is sokalnäm!
16.
16.
daenath
#3: Meggyozott! A +15k Huf jatekokal, mar ami van ;) Hat...te tudod, kezdesz fanatikus lenni, vagy csak fakir :)))))
12.
12.
Norbiii
#11: Jó, de akkor ennyi erővel ott a Nintendo Virtual Boy is, akkor meg már 8. XD
Hivatalosan 6 konzolt tartanak ismerten számon.:)

Szerintem most is vannak nagyon jó címek, csak jobban kéne előadni.
11.
11.
myrte
#10: Még volt egy color tv game is. http://en.wikipedia.org/wiki/Nintendo#Gaming_systems
Vagyis 7 féle otthoni készüléket adtak piacra.

Pont Raggie mondta egy interjúban az eladásokról, hogy a Wiiből azért is adtak el többet, mert Zelda és a Wii Sport játék ott volt a startnál. Itt meg csak jövőre jön az új Zelda. 2010 óra fejlesztik, biztosan király lesz. http://www.nintendolife.com/news/2013/06/reggie_unmoved_by_the_threat_of_usd400_playstation_4
10.
10.
Norbiii
Hogy hány konzol jelenik meg, annak nincsen köze a generációhoz. A Nintendonak 6 asztali játékkonzolja volt (NES, SNES, N64, GC, Wii, Wii U), de a Wii U az 8. generációs konzol.

8.
8.
a nyolcadik generacioban van a wii u, ugyanúgy ahogy a ps4 és az xbox 1 is lesz. azert mert az eleje még régebben indult, az odysseyvel.
7.
7.
shatterhand
nes.snes.n64.gamecube.wii.wiiu
sztem a 6.
6.
6.
shatterhand
sztem ki akartak hasznalni a tabletek iranti igenyt csak epp nem tudtak meg pontosan mire is lenne jo. ott van, nesztek, azt annyi
5.
5.
paradicsoma13
a Wii U egyébként hetedik vagy nyolcadik generációs konzol?
4.
4.
nekem a bayonetta 2vel kezd szimpi lenni a konzol, több ilyen cím kéne. ugyanezt éreztem a tatsunoko vs capcom megpillantásakor a wiinél..
3.
3.
Norbiii
Én szorítok a Nintendonak. Akárhányat adnak el belőle, nálam tuti vétel lesz, hiszen N-es vagyok, és csak ezen tudok Super Mario, Donkey Kong, Metroid és a többi remek játékon játszani. Nekem bejön ez a tablet controller, ha maximálisan kihasználják, akkor jobb lesz. Én meg vagyok elégedve a játékkínálattal is, szerintem ez az egyik legjobb játékkínálat, ami N konzolra valaha jött, szóval ideje lenne beindítani a kommunikációt.

A témához is szólva. A Wii U játékkonzol árakhoz képest, NEM egy drága játékkonzol, persze jelen pillanatban, nincs erre a célra pénzem, így még várhat a megvétele, de biztos vétel lesz. A Nintendo engem meggyőzött. :)
ÉLJEN A NINTNEDO. :)
2.
2.
strike19
#1: Tegnap néztem az egyik áruházba 18000Ft volt egy Super Mario.Mondjuk általában a plázákba elvannak szállva az árak pl:Ps3 új játék 14500Ft.Kisebb konzol boltba meg 11500Ft van .
1.
1.
DON GONDOCS
A wii-unál a játékok árát kéne csökkenteni, majd a karácsonyi szezonban fog ez változni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...