A Halo 4 a Microsoft Studios legkelendőbb játéka

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 4.
  • Érdekesség
Link másolása
Kisebb melldöngetéssel jelentkezett a Microsoft: az Egyesült Államokban minden idők legkelendőbb játékának bizonyult a Halo 4, már ami a Microsoft Studios játékait illeti. A siker esetünkben tényleg indokolt.

A vállalat bejelentette, hogy a Halo 4 abszolút anyagi siker: az Egyesül Államokban minden idők legkelendőbb Microsoft Studios címe. A 343 Industries sci-fi FPS-e az elődjét, a korábbi csúcstartó Halo 3-at is elgyepálta az eladási mutatókat tekintve - persze csak ha a kiadási évet nézzük.

Magyarán ha a megjelenés éveit nézzük, akkor tényleg a Halo 4 kerül ki győztesként, ám az összes eladást tekintve még mindig a harmadik rész vezet. Egyelőre.

A Microsoft pontos adatokkal nem szolgált, A legutóbbi mutatók még áprilisból származnak, akkor nyolcmillió eladott példánynál járt a széria legújabb része. Egyébiránt az idei E3-on bejelentették a következő részt is, amely nem a Halo 5 lesz, de felreppentek híresztelések, hogy a 343 a Halo 2-t is felújítaná. 

34.
34.
Yami
#3: És nem is hiányoznál senkinek ;)

#5: Nem beszélni jól magyar?

#16: Ez most komoly? Saját bevállasod szerint se játszottál vele sose, de azért odahányod minden kapcsolódó hírhez, hogy mennyire rühelled.
Értem én, hogy ez a játék zabszem minden sony fanboy seggében, mert bármelyik PS exclusive-nál jobb eladásokat produkál, de nagyon zavaró mindenhol ezeket olvasni.

#31: Néhány ismertebb Microsoft Studios játék: Age of Empires, Black & White, Crackdown, Fable, Forza.
33.
33.
Csoki80
#2: A box kompatibilis visszafelé vegyél egyet 1-2 e Ft
32.
32.
Zombiekiller6
#27: Miért kipróbáltad? Egyébként a karakterek miatt, szerethetők és együtt tudsz velük érezni minden pillanatban. A harcrendszere komplex, az irányítása könnyen tanulható és a grafika is szerintem gyönyörű. A sztori változatos és megható az atmoszférát meg már ne is említsem. Egyébként CSAK ezért. Nem találkoztam olyannal, aki végig vitte és nem tetszett neki. A PlayStation történetének legjobb exkluzíva meg ha nem is látszik rajta. Persze akinek nem fontosak a karakterek, a sztori, a grafika, a játékmenet csak a HEADSHOT az ne is vegye meg, mert nem fog neki tetszeni.
31.
31.
"A Halo 4 a Microsoft Studios legkelendőbb játéka..." és a Gears-t leszámítva kvázi az egyetlen értékelhető is egyben...

Fura, de ez a generáció exkluzívok tekintetében nagyon gyengére sikerült a redmondiak számára... Ha vettem volna konzolt, tuti nem a box lett volna! Kíváncsi vagyok, hogy az xbone 'exkluzívai' közül mennyi lesz ténylegesen az ( és nem ideiglenes ), illetve mennyi fog elhasalni, mint majd a Crytek játéka, amiből csak a játékot felejtették ki a srácok ( de ebben úgyis nagy hagyományuk van : ).

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a generáció a profitmaximalizálás jegyében a multiplatformról és a platformok közötti határok egybemosódásáról fog szólni... Szóval, ha ilyen körülmények között a Halo megveri majd többi aktuális címet, biz isten megemelem a kalapom. Az egy szép eredmény lesz!
30.
30.
Csoki80
Én, csak az első részt toltam végig egyszer, de örök élmény, teljesen megfogott az univerzuma.
Talán idén a másodikat esetleg a harmadikat bevállalom.
Sokan szidták az elsőt is anno, hogy benyitsz jön egy csoport mob aztán ismétlődik.
De annyira magába szívott a világ, hogy ezt észre sem vettem :-)
Gondolom ahhoz képest ezek az új részek, hogy elkápráztatnának :-)
29.
29.
Jared
Hát jah elég fasza játék annak ellenére hogy ps fan vagyok és nem nagyon szeretem a box-ot elég nagy halo fan vagyok nagy grat az ms-nek
27.
27.
MrBenjamintoto
#16: Hát én meg azt nem értem a the last of ust miért szeretik annyira:O Vagyis nekem a koncepció nem igazán tetszik, lehet ez az oka annak, hogy nálam annyira nem jön át, pedig nem régen van ps3-am és szépen lassan szeretném pótolni az exklúzívokat de a heavy rain meg TLoU sztem kimarad:/
26.
26.
aordog
Az elejétöl fogva volt 360- am, de soha egy Halo- t sem nyomtam. Bocsi, ez nem igaz. Volt nälam a Halo 3 és az eléjén a tisztäsik elmentem. A pärom mondta: mi ez a szar. Én meg: igazad van, csak nem mertem mondani, mivel most vettük meg.
De természetesen tudom, hogy sokan szeretik, ezért tiszteletben tartom. A fenti csak a mi véleményünk, tudom, hogy sikeres a Halo, de ugye mindenki mäst szeret.
25.
25.
UrbyG
Hát a Halo 4 nem lett olyan ütős mint amilyennek vártam... Igazából maradhatott volna ugy a történet ahogy a 3. részben abbamaradt, úgy megmaradt volna Chief mint egy igazi legenda. Multizni nem sokat multiztam vele, de nem rossz. Sajnos co-op kampányt még nem tudtam kipróbálni, de szerintem egy darabig nem fogom elővenni. Egyébként nagyon jó sorozat a Halo, de nállam nem tudja felvenni a versenyt a PS címekkel, pedig nekem is Boxom van. A God Of War-okat nagyon kipróbáltam volna... Mondjuk a Forza és a GOW kárpótolt valamennyire! :)
23.
23.
Zombiekiller6
#22: Nem játszottam vele, de érdekel, sok videót néztem róla, bár a judgment kevésbé.
22.
22.
trion96
#21: Tudom h úgy értetted, csak úgy tudtam h a gearst se szereted.
21.
21.
Zombiekiller6
#18: Én pont arra értettem, hogy nekem az tetszik és a Halo nem!
20.
20.
trion96
#19: Játszottam amúgy a második meg a harmadik résszel is. A 3. résszel co-op oztunk. Az jó volt, de a story része nekem nagyon nem jött be
19.
19.
Dontrip
#18: Meg sem kérdezem játszottál-e vele...
18.
18.
trion96
#16: Gears of wart én se szeretem. Tipikusan az az eszetlen lövôldés játék. Ráadásúl még a színezése is fura.
17.
17.
trion96
Igazából ez az egyetlen xbox exclusive cím ami jó. Meghát ügye a forza
16.
16.
Zombiekiller6
#15: Pedig most játszom negyedjére a TLoU-t és még mindig lenyűgöz. A GeoW meg engem is érdekel, de a Halo-tól egyenesen kiráz a hideg, de hát mindenki más!
15.
15.
Unknown
#5: Ez csak személyiség kérdése engem pl nem érdekel a Last of Us ellenben a Gears Of Warral és a Haloval, pedig mind a 3 jó játék.
14.
14.
shatterhand
#9: exkluzív címek mindig kellenek a gyártóknak különben mivel adják el a gépüket
13.
13.
supair
#8: Peti.
A Halo 2,3 Reach. Ezek jók voltak.
Sajnos a 4 et megölték.Pedig nálam nagyobb halómatyi nem sok van:-(
Alig játtszák már.A laggolástól és csalástól már semmi nem látszik az eredeti koncepcióbol.
Ha véletlenül jól fut akkor nincs kivel játszani.
Sebaj.A halo 5 azért kap majd egy esélyt.
12.
12.
Zombiekiller6
#10: De az legalább ajanyosz! :D
11.
11.
p3ti
#9: Akkor én meg azért utálom a Last of Us -t, mert csak PS3mas. Valamivel kell csalogatni a vevőket. Minden gépnek van exclusive játéka, az MS -é a Halo^^
10.
10.
Dontrip
#7: http://tinyurl.com/q79kpeb
9.
9.
Ez egy mezei lövölde, és én csak azért rühellem, mert csak boxon van. A faszért nem lehet a negyedik részt elérve végre kiadni multiban is? Mint a Metal Geart, meg a Silent Hill-eket? Pont itt lett volna az alkalom egy Halo Collection-re ps3-mon...így meg mindig exkluzív lesz, de ezért nem fogok boxot venni. Kapják be :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...