Forgotten Memories - új horrorjáték a láthatáron

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A független Psychoz Interactive játéka már több, mint egy éve készül. Kezdetben iOS-es projektként indult, de hamar kinőtte magát a túlélőhorror, így idén PC-re, Vitára, PS3-ra, PS4-re és Wii U-ra is tiszteletét teszi

Ha az idei év markáns horrorfelhozatala nem lenne elég, itt van egy újabb trónkövetelő Forgotten Memories címmel. A játék helyszíne egy régi, elszigetelt kórház, amely 1910-ben épült és 1979-ben zárt be vitatott körülmények között.

Egy nyomozóhölgyet, név szerint Rose Hawkinst irányítjuk, aki megpróbál megoldani egy gyilkosságot, miközben egy eltűnt kislányt is keres.

A játékmenet a modern és a klasszikus túlélőhorrorokat idézi: elemlámpánk fényével térképezzük fel az elhagyatott létesítményeket, hamarosan társunk is akad, a fent említett kislány személyében. Állítólag a csapatmunkán is nagy hangsúly lesz, az biztos, hogy a komor hangulat vasmarokkal szorítja majd a játékost.

A látványért az Unitiy Engine felel, a fejlesztők a minap bejelentették, hogy az iOS-es és Wii U-s verzió mellett PC-re, PS3-ra, Vitára és PS4-re is megjelentetik a produktumot várhatóan még ebben az évben. A jövő hónapban érkezik az iOS-es demó.

16.
16.
s808
#11: Amnesia? nevetséges, egyszer nem hatott rám úgy, hogy azt éreztem volna lámpát kell gyújtanom.Igen nem nappal toltam, nem volt velem senki stb. Egyáltalán nem para.Igazából ez be lett tálalva az emberekbe, hogy gyerekek ez nagyon félelmetes, úgy játszatok vele, be fogtok fosni.Utána meg ti hergelitek egymást, hogy mennyire durva a játék, valójában nincs benne semmilyen félelmet keltő hatás.
15.
15.
Dreadlox
#4: a Daylight-ot kihagytad:D
14.
14.
aordog
Ez valahogy gyengére sikerült. A lätväny a " zene" és a hangulat värakozäsaim alatt van. Persze lehet, hogy jo lesz, de ez a video elönytelen volt.
13.
13.
metercsiken
Szerintem ez így egyáltalán nem félelmetes( pedig nem szeretem a horrort, pont a félelem miatt ).
A játékmenet pedig csak ront rajta, pl. amikor odamegy az ajtóhoz, és vagy 3mp-ig megáll a kép....hm zárva!
Szóval ezzel akár még én is játszanék, és ez egy horror címnek rosszat jelent! : )
12.
12.
eximmice
#11: Azért írtam,hogy nem sok mivel azért olyanok mint az amnesia kivétel!Természetesen,de azt hozzá kell tegyem,hogy az sem félelmetes egy idő után.Mivel beletanulsz és ki tudod játszani az ellent!Az első 2 óra volt úgy ijesztő,hátborzongató,de utána egyre kevésbé,míg a végére egyáltalán nem volt bennem semmi para.Lehet,hogy az én hibám,hogy egyszerre sokat játszottam vele és nem úgy mint egy-két ember..idézem: "Húsz percnél tovább nem mertem játszani"..meg pár ilyen faszság...
11.
11.
DzsungelCsirke
#10: Amnesia? Nem hiszem el hogy nem rezzentél néha össze rajta, ráadásul a Machine for pigs még durvább lesz. Az Outlast pedig teljesen más irányba tolja el az eddig megszokott lassú lefolyású horrorjátékokat.

Lesznek itt gyöngyszemek.
10.
10.
eximmice
Ja és igen.. ezt még le kell írnom..2012 a zombik éve volt most meg majd kapjuk a rosszabbnál rosszabb "horror" címeket amiben mindig kell egy zseblámpa vagy telefon.Valamint szűk sötét helyek és olcsó ijesztegetések...Én szeretem a horrort,de nem sok létezik ami nálam kicsapta a biztosítékot se játéknál se filmeknél.
9.
9.
eximmice
Hát nem tudom..mintha egy resident evil 4 lenne..az irányításon már most látszik,hogy vacak.Amit meg leművel azzal a szörnyel abban a szobában..mintha valami igénytelen fantasy 3d-s pornó lenne.A grafika sincs épp a toppon.Ezt már csak a story mentheti.
8.
8.
Josi21
#7: "voltát" én sem szégyenlem... :O :D
7.
7.
Josi21
#6: Te mindenképp, "ha" kötőszóval nem kezdünk mondatot, ha kettes voltát nyelvtanból legalább ne hangoztasd ! xD
4.
4.
serioustomy
Amnesia - The Machine For Pigs
Outlast
The Forest
Routine
és most ez:

Lesz itt bőven horror játék még idén :)
2.
2.
DON GONDOCS
Egy valamire való horror játék, érdemes lesz kipróbálni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...