Wayward Manor - úton Neil Gaiman első játéka

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A zseniális fantasy író, Neil Gaiman játékfejlesztésbe vágta a fejszéjét: A Wayward Manor története az ő nevéhez fűződik, míg a programozás a független The Odd Gentleman stúdióra hárul. Kiemelkedő darab válhat belőle.

Neil Gaiman bejelentette első videojátékát, Wayward Manort. Az író többek közt olyan műveket tett le az asztalra eddig, mint a Coraline, vagy éppen a Csillagpor. A játékban egy szellemet irányítunk, aki csak egy békés túlvilági életre vágyik, ezért minden elkövet, hogy elzavarja az újonnan beköltöző embereket a földi otthonából. Miközben megpróbál megszabadulni a lakóktól, a halálát övező rejtélyt is megoldja és a túlvilág egyéb titkai sem maradnak elfedve. Ötletes, ugye?

A Wayward Manor egy gótikus New England-i birtokon játszódik, a történet az 1920-as évektől veszi kezdetét és egészen napjainkig tart. Gaiman azt monda, hogy az ihletet olyan filmekből szerezte, mint az 1944-es Arzén és levendula, valamint az 1942-es A férfi, aki vacsorára jött. A műértők bizonyára díjazzák majd Gaiman identitását.

Főhősünk egyébként az 1880-as években hunyt el, míg a legtöbb kísértetházas történetben a szellemek megkeresésén és kiirtásán ügyködünk, addig itt az ellentétes oldalon találjuk magunkat. Az író beleásta magát a játékiparba, s mint elmondta, "hihetetlen mennyiségű munkával jár" egy-egy videojáték elkészítése.

Választása a The Odd Gentleman csapatára esett, a címet már előrendelhetjük, amely több részletben lát napvilágot, az első epizód ősszel jön PC-re, Macre és mobileszközökre. A folytatás attól függ, hogy mennyire lesz sikeres a nyitórész.

3.
3.
DarkLord
Nekem az ötlet mindenképp tetszik és ezek a figurák is bizonyítják, hogy elég beteges hangulatú lesz..bírom az ilyen stílusban (grafikailag) készült játékokat kiváncsi leszek rá.
1.
1.
DON GONDOCS
Csillagpor igazán érdekes és szórakoztató film volt, erre játékra is kíváncsi leszek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...