Blogajánló: Vége az évnek

  • Írta: Scoo
  • 2014. január 2.
  • Hír
Link másolása
Elmúlt 2013 is, és bár azt nem mondhatjuk, hogy az utóbbi évek legjobb játékait kaptuk meg a tavalyi esztendőben, most is születtek olyanok, amelyekre sokáig emlékezni fogunk...

Szerencsére blogok terén bőséges volt a kínálat: lássuk, kik voltak azok, akiket a karácsonyi lakoma utáni kajakóma sem tudott eltántorítani attól, hogy írjanak!

A Legenda

A Herceg a trónján ül, miközben az ellensége koponyájából készült pohárból szürcsöli a pezsgőt. Lábán két lány majd elalél, miközben egy streaper próbálja elnyerni a kegyeit. Ellenségei félik őt, barátai pedig vele röhögnek a disznó viccein. Claymen előszedte sokunk kedvencét és megmutatta, miért is remek játék mai napig a Duke Nukem 3D.

"Ez a gyerekkorom leghatalmasabb játéka. A hangulata, a zenéje, az akciói. Mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy velem együtt több millióan imádják ezt a játékot a mai napig."

Találmányok

Az elmúlt ezer év legfontosabb találmánya kétségtelen, hogy a Facebook. Fiatalok százezrei omolnának össze, ha nem írhatnák ki, hogy milyen pocsék az élet, és hogy őket senki sem szereti, hiszen idén nem kapták meg karácsonyra a legújabb iPhone-t, így kénytelenek beérni a tavalyi modellel. Szégyen! Yanez is körülbelül hasonló komolysággal osztja meg velünk, szerinte mik voltak a fontos találmányok.

"De sokkal több az előnye a netnek! Számlák kényelmes befizetése. Ingyen pornó. Hírek a világ minden pontjáról. Beszélgetés, chatelés a magányos emberek számára. Sok-sok ingyen pornó."

Short films

Ha nem találsz semmi érdekeset a TV-ben, vagy nincs időd hosszabb filmekre, akkor Solid Snake1984 blogja neked íródott. Rövid, vicces vagy épp látványos kisfilmek a nagyvilágból.

"Látni fogjátok, hogy a videók mindenféle stílust felölelnek, de igazából némelyiknek elég jó mondanivalója van."

***

Vége az évnek, és ilyenkor illik picit elmerengeni, mi történt idén. Számomra egyik fontos pillanat az volt, amikor július 8-án újjáéledt a blogajánló és én lehetettem az a szerencsés, akiknek bizalmat szavaztatok, mint blogszerkesztő. Remélem, az elmúlt fél évben ti is annyira élveztétek a blogok olvasását, mint én. Ezúton meg is köszönném a többiek nevében is minden blogerünknek a kitartó munkát és azt, hogy minden héten próbálnak minket szórakoztatni, elgondolkodtatni. Reméljük, ezen jó szokásotokon nem fogtok változtatni!

Hogy számomra mi volt az év legjobb blogja, azt igen nehezen tudnám megmondani. Nem feltétlen a leglátogatottabb blog, az se biztos, hogy oda írtak a legtöbben. Személyes kedvenceim mindig is azok voltak, amik vagy érzelmet keltettek, vagy pedig hiányt pótoltak. Ez utóbbira könnyebb példákat hozni, hiszen észrevehettétek, hogy sok könyv, képregény, anime, manga vagy egy kevésbé ismert, de érdekes indie game bemutatója került be az ajánlóba.

Csak egy blogot fogok most kiemelni az évből, ami nem azt jelenti, hogy ez lenne a legjobb, hiszen sok olyan van, de FrankBlack írását sokadszorra is szívesen olvasom el. Persze ebben bőven benne van az is, hogy jómagam is éltem ebben a korban.

"Nyári szünet volt. Nem volt még internet, nem volt 342 tv csatorna, nem volt sok filmünk VHS-en, ami volt azt is xarrá néztem már. C64-en voltak ugyan jó játékok, de nem olyanok, mint a játékgépeken."

Neked mi volt a kedvenc blogod idén? Nehéz erre emlékezni, főleg visszakeresni, de azért próbáljátok meg! Game-ekben, blogokban gazdag új évet kívánok, 2014-ben ugyanitt folytatjuk!

10.
10.
Yanez
Ismét köszönet a blogom kiemeléséért és mindenkinek további jó blogolást egész évben, na meg utána is!
9.
9.
Claymen
Köszönöm, hogy ismét bekerültem :-)
Mindig jó érzéssel tölt el, ha látom, hogy olvasták amit írtam. Az pedig, hogy a blogajánlóba is bekerültem, feldobja az egész napomat.
8.
8.
Solid Snake1984
És Grat Frank mesternek! Szerintem a legjobb blog lett! Sok sikert idén is! Előre a Puffinlekvárral!
7.
7.
Solid Snake1984
Köszi Scoo! Grat a többieknek! :)
6.
6.
#5: Igazából több kedvenc is volt, csak a többit leszedtétek, mert "ez nem blog".
#teamkiralyj
5.
5.
http://gamekapocs.hu/tag/sli/blog/5272/felhivas

Ez
4.
4.
Dontrip
#TeamKirályJ

Egyébként legszívesebben Yanez, SLi és Urahara posztjait olvastam.
2.
2.
Norbiii
Grat mindenkinek! :) Kedvenc blogom igazából nincsen, de az tény, hogy Frank piszok jó írásokat hoz létre, amely egytől-egyig profin ki van dolgozva. Ettől függetlenül nagyon sok jó blog született még, hosszasan lehetne őket sorolni. :)
1.
1.
Ooorky
Számomra az SWGemu bemutató volt a legemlékezetesebb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...